Hogyan tanítom én a rajzot?
Először is azt mondom, hogy nem csak azt kell lerajzolni, amit látunk, hanem azt, amit látunk és a látványról tudunk.
A valóságban meglévő háromdimenziós tér papíron való kétdimenziós ábrázolása nem egyszerű feladat.!
A fényképezés számára nem probléma, mert a fényképező objektívján keresztülhaladó fényinformációt a megfelelő érzékelők egy pillanat alatt letapogatják és létrehozzák a képet.
Az emberi kéz képalkotása azonban nem ilyen egyszerű, de menjünk csak sorban:
A fényképező megörökít mindent, ami a látóterében van. A rajzoló ember viszont ki tudja választani – sokszor ki is kell választani – a látványból azt, amit a rajzon szerepeltetni akar.
Például: a rajz felvételin összeállítanak egy beállítást mondjuk mértani testekből, bútorokból, paravánokból, stb. Van ahol a beállítást körbeülik a rajzolók. Ilyenkor nyilván nem rajzoljuk be a beállítás túloldalán ülőket, akik azért benne vannak a látványban. Más esetekben a beállítást úgy helyezik el, hogy a kép hátterében láthatóak a beállításba nem igen beletartozó tárgyak, pl. egy konnektor, vagy egy mosdókagyló és csap a falon.
Tipikusan egy építész felvételin, ahol a beállításban szereplő mértani testek és bútorok megfelelő lerajzolása a követelmény, abszolút nincs szükség a véletlenül ott lévő konnektor, vagy csaptelep megrajzolására. Ezekre a döntésekre csak az emberi agy képes a megfelelő gondolkodásmód kialakulása után.
Mi, akik rajzolunk, emberek vagyunk. A szemünkkel látunk, a kezünkkel rajzolunk, amiben pl. egy ceruzát tartunk, amivel egy rajztáblára rögzített papírra rajzolunk, miközben egy rajzbakon ülünk. Mennyi tényező, mennyi lehetőség, ill. hibalehetőség, igaz?
Ahhoz, hogy tisztában legyünk azzal, hogy valójában mit látunk, ismernünk kell a szemünk, látásunk tulajdonságait. Gondoljunk csak az úgynevezett „optikai csalódás” jelenségeire, amikor a különböző geometrikus, vagy színes ábrákkal megtévesztjük a szemünket. Ha ismerjük ezeket a „trükköket”, akkor tudjuk, hogy milyen jelenségekről van szó. Ha nem, akkor jót nevethetünk a becsapós illúziókon.
Nézzünk két példát:
Az 1. ábrát nézve úgy tűnik, mintha az ábra magassága jobbra csökkenne. Ennek az az oka, hogy a ferde vonalak megvezetik a szemünket. Optikailag becsapnak bennünket.
A 2. ábra azzal módosult, hogy függőlegesen lezártuk az ábra bal és jobb oldalát, s ez az oldalsó lezárás ad annyi viszonyítási alapot a szemünknek és agyunknak, hogy már nem, vagy csak nagyon kicsit érezzük összetartónak az ábrát alulról és felülről határoló széleket.
Ezek saját ábráim, de akit érdekel, az a Wikipedia weblapjának „optikai csalódások” oldalán találhat még számos érdekes példát.
Az optikai csalódás egyrészt a szem biológiai, fizikai tulajdonságai miatt, másrészt az évezredek alatt belénk kódolódott információk miatt jön létre. Ezek a „kódok” egyébként megkönnyítik a mindennapi életünket. Például a vörös színű dolgokhoz óvatosabban viszonyulunk, mert a vörös szín forróságot, vagy veszélyt jelenthet (tűz, vér). Kék szín meg hideghez kapcsolódik az agyunkban (víz, jég, ég), stb.
Folyt. köv.
