Részt vettem egy művészetpedagógiai konferencián, ahol szóba elegyedtem két kolléganővel, akik az ország egyik legjobb középiskolájában tanítanak. Egy rokonom is abban az intézményben tanul, így érdeklődtem, hogy ismerik-e? Mondták, hogy igen, ismerik és összenéztek, majd ismét felém fordulva megkérdezték tőlem, hogy:
- - Te vagy az, aki rajz felvételi előkészítőt tart?
- - Igen, én rajz felvételi előkészítőt tartok. Honnan tudjátok?
- - Járt hozzád egy tanítványunk, ő mesélt rólad.
- - És mit mondott? – kérdeztem félve.
- - Azt mondta, hogy van egy stílusod, de hatékony vagy.
Stílus
stylos, stylus, stílus (gör.–lat.) eredeti jelentése a görögöknél és rómaiaknál: 'íróvessző', amelynek hegyes végével írták a viasztáblára a betűket, a lapos végével pedig a javításokat végezték, töröltek, elsimították a viaszréteget a táblán / Tudományos és Műszaki Tájékoztatás (Könyvtár és információtudományi szakfolyóirat) (magyar nyelven). Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, 2004 (Hozzáférés: 2012. január 22.)
Szóval nekem van egy stílusom.
Naná, hogy van egy stílusom! Ha nem lenne, akkor mivel karcolnék a viaszba?
Aki hozzám jön rajzot tanulni, az azért jön hozzám és azért fizeti ki a tandíjat, hogy megtanítsam rajzolni. Teljesen ismeretlen 16-18 éves fiatalok az ország minden részéből, néha külföldről is. Csupa ismeretlen ember. Nekem ők, nekik én. Jönnek hozzám, mert valamiért bíznak bennem, hogy majd én megtanítom őket olyan szinten rajzolni, ahogyan majd a rajz felvételin elvárják. Az építész és a formatervező szakok rajz alkalmassági vizsgájának a szintjét viszont nem én határozom meg, csak alkalmazkodok hozzájuk.
Kitaláltam egy jó módszert, ami megérthető, megtanulható, begyakorolható, jól működő rajzi eszköztár. Ezt a tudást szeretném én belekarcolni a hozzám érkező fiatalokba, akiknek viasz puhaságúnak kellene lenni, hogy nyomot tudjak bennük hagyni.
Az én dolgom az, hogy ezt a nyomot létrehozzam. Csak egy gond van: a viasz fölött nagyon sokan egy annál keményebb páncélt viselnek. Erről sem ők, sem én nem tehetek. Ezt hozzák magukkal máshonnan.
A legszerencsésebbek azok, akiken tojáshéj van, mert őket elég bevilágítanom az információk fényével és kikelnek maguktól. Vannak, akik dióhéjba burkolódnak. Őket fel kell törnöm egy kis ráhatással. Akad, akin acél a páncél, ezért addig hajlítgatom őket, amíg el nem fárad a fém. Akinek a belső lényét kőszikla rejti, arról vésővel igyekszem lebontani azt. Bármilyen anyagból is van valakin a formálható viasz belsőt rejtő burok, a „stílusom” a kő – papír - olló elv alapján átalakul olyan eszközzé, amivel formálhatóvá tudom őt tenni. A formálás során hullik a forgács és száll a por, de ezeket közben eltakarítgatom, a végére pedig általában létrejön a megfelelő eredmény.
Csak egy valakivel nem tudok mit kezdeni: akiről a burok megbontása után kiderül, hogy olyan puha, hogy hiába próbálok jelet hagyni benne, nem megy. Nem megy a formálás, mert nincs tartása az anyagának. Az ilyenek okozzák a legtöbb gondot, mert lusták és gyávák. Nem működnek velem együtt az órákon, nem gyakorolnak otthon és ezáltal nekem sokkal többet kell foglalkoznom velük, hogy együtt tudjanak haladni a többiekkel. Ez egyszer-kétszer még elmegy, de egy idő után már én sem tudok segíteni nekik, annyira leszakadnak a szorgalmas többségtől. Előbb-utóbb aztán eltűnnek. Elmenekülnek. Előlem? Szerintem inkább a saját tehetetlenségük elől. Amikor aztán észlelem a hiányukat, akkor bemegyek a lelki mosdómba, lemosom magamról, ami rám kenődött róluk. Belenézek a tükörbe és miután rendeztem magamat, megtisztulva és feltöltődve ismét teljes figyelmet szentelhetek a jelenlévőknek. Azoknak, akik azért jöttek, hogy nyomot hagyjak bennük. Ettől vagyok:
Hatékony
Hatékonynak kell lennem, nincs más választásom! Megkapom a sokszor nulla rajztudású fiatalt októberben vagy februárban és áprilisig meg kell tanítanom úgy rajzolni, hogy májusban sikerüljön a rajz alkalmasságija. Mivel a folyamatban a teljesítmény a fontos, olyanná tettem magam, hogy a kitűzött célt meg tudjam valósítani! Ez vagyok én.
Én vagyok maga a stílus, a szerszám, aminek formázni kell tudni, akár milyen anyagból legyen az alapanyag!
„Van egy stílusa, de hatékony” – jellemzett engem a volt tanítványom a gimnáziumi rajztanárának.
Ő most másodéves valamelyik egyetem, vagy főiskola formatervező szakán - tehát sikerült a rajz felvételije és felvették.
Remélem sikerül megtartanom a stílusomat, hogy hatékony tudjak maradni!
