HTML

rajz felvételi előkészítő

Rajzból felvételizel? Építész vagy terméktervező akarsz lenni? Vagy csak szeretnél megtanulni jól rajzolni? Olvasgasd a blogomat!

Friss topikok

A módszereim esszenciája

2021.09.13. 15:55 Pizsama / Molnár Zsolt

Van egy beállítás, amit le kell rajzolnod a felvételin. Például az alábbi:

nagybeall_fotoja_300px_m.jpg

nagybeall_fotoja_300px_m_m_pontokkal_szamozva.jpg

El tudod képzelni, hogy egy ilyen bonyolult összetételű beállítás megrajzolásához mindössze öt vagy hat pont helyét kell meghatároznod a látványból?

Ehhez megvannak a megfelelő mérési módszereim. Ha az öt pont megfelelő helyre került a papíron, akkor már csak kell kiszerkeszteni a rajz összes többi vonalát.

Ha megjegyzed, hogy milyen testek vannak a beállítás látványában, akkor oda se kell nézned többé, a továbbiakban minden az előtted lévő rajzlapon fog történni.

Mivel a módszereimet használva tulajdonképpen szabadkézzel szerkesztesz a papíron, ezért a végeredmény TÖKÉLETES LESZ!

Mert legalábbis annak fog látszani.

Ha pontosan elvégzed a rajzi lépéseket és betartod a szabályokat, amiket én kitaláltam, akkor a rajzod egyszerűen nem lehet hibás! Ha nincs hiba, akkor meg minden rendben van.

A módszereim a gyakorlás közben önfejlesztőek, a rajzolás közben önjavítóak, tehát a rajzod hosszú- és rövidtávon is tökéletessé fog válni a kezed alatt.

A néző, a felvételin zsűriző tanár sem fog benne hibát találni, mert olyan módszerekkel fogod a rajzodat megrajzolni, amiket ő sem ismer, tehát nem tudja ellenőrizni, számon kérni sem.

Tökéletesnek fogja látni a rajzodat mindenki!

Főleg a többieké mellett, akik nem ismerik a módszereimet és a rajzaik bőven tele lesznek hibákkal.

Itt van rá három példa:

Ezeket a rajzokat 2021. tavaszán rajzoltam az online óráimon. Egyet délelőtt, a másikat délután, a harmadikat pedig egy héttel később.

he_300.jpg

Mindegyik rajz készítése közben magyaráztam a rajzolás lépéseit a tanítványaimnak, akik az internet túloldalán szintén rajzolták a rajzaikat.

Mindhárom rajzom szinte ugyanannyi perc alatt lett kész. A három rajz közötti különbséget pedig láthatjátok, de nem csodálkozom, ha nem veszitek nagyon észre.

A vonalas megrajzolás és a tónusozás is ugyan azzal az "algoritmussal" készült mindhárom esetben. Akkor miért is különböznének egymástól?

Mindhárom rajz ugyan azokkal a lépésekkel készült el!

Egy módszertanom van, és az mindig működik!

Hihetetlen? Csodálkozol? Hát, ja! Ezzel nem találkozhattál máshol!

Szólj hozzá!

Tévedtem

2021.03.19. 15:55 Pizsama / Molnár Zsolt

_2020_21_florasorozat_4.jpg_2020_21_annasorozat.jpg

 

 

 

 

 

 

 

„Tévedtem”- mondta a sündisznó és lemászott a gyökérkeféről.

Én is tévedtem.

10 nappal ezelőtt azt írtam, hogy megvan az első olyan tanítványom, aki az építész egyetemi ”hivatalos” rajz felvételi előkészítő tanfolyamon úgy látta, hogy ott nem kapja meg a megfelelő képzést a fejlődéséhez annak céljából, hogy sikeres rajz alkalmasság vizsgát tudjon tenni.

Ezért úgy döntött, hogy elhiszi a honlapomon ( www.rajzelokeszito.hu ) látottakat és átjön az én tanfolyamomra (is?).

Hol tévedtem?

Ott, hogy nem is ő volt az első. Akkor már volt egy meglévő tanítványom, aki a „hivatalos” egyetemi előkészítő elkezdése után két héttel már hozzám is jelentkezett. Csak nem tudtam róla. Most derült ki. Sorry!

Minden évben több ilyen fiatal veszt részt a tanfolyamaimon. Tavaly két olyan tanítványom is volt, akik az egyetem „hivatalos” rajz előkészítőjét végigcsinálva sikeres felvételit tettek rajzból, de utána mégis úgy érezték, hogy gyenge a rajztudásuk. Részt vettek a nyári tanfolyamomon, ahol megdöbbenve láttam, hogy tényleg nem tudnak rajzolni…

Legalábbis messze nem úgy, ahogyan nálam a tanítványaim MEG TUDNAK TANULNI RAJZOLNI!

Már megkaptam egy hozzászólásban, hogy miért becsmérlem az egyetemi rajzoktatás színvonalát.

Nem becsmérlem! Nem és nem!

Pusztán csak arról van szó, hogy én olyan rajzolási pedagógiai módszertant fejlesztettem ki az elmúlt 17 évben a „kockológia” területén, aminek segítségével bárkit meg tudok tanítani, hogy nagy biztonsággal, sokkal jobb vonalas és tónusozott rajzot tudjon készíteni egy perspektívában látott és lerajzolt, mértani testekből és bútorból álló testcsoportról, mint bárki más bárhol máshol ebben az országban.

Persze csak azt, aki hajlandó hinni nekem és megcsinálni az általam kiadott feladatokat.

Az, hogy én erre a magas színvonalú oktatásra képes vagyok nem csoda, hanem tényszerű okai vannak:

  1. Sem a főiskolai, sem az építész kari egyetemi éveim alatt nem kaptam meg a rajzolásról azokat az információkat a volt tanáraimtól, amiket hiányoltam, és amikre kíváncsi lettem volna.
  2. Az egyetemen már diplomás rajztanárként beleláttam a rajzoktatás módjába és színvonalába, és azt gondoltam, hogy vannak olyan területek, ahol lehetne ezt máshogyan is csinálni, esetleg magasabb szinten művelni. Persze akkor még nem tudtam, hogy hogyan. Ezért az egyetem befejezése után:
  3. Indítottam saját rajz tanfolyamot először Pápán, aztán Győrben, Veszprémben, majd Budapesten is. Itt én döntöttem el, hogy mit és hogyan tanítok. Az általam kitalált és az évek során tökéletesített rajzi szakmai és a pedagógiai módszereim a következők miatt jöhettek létre:
  • én nem csak egy sima egydiplomás rajztanár vagyok, hanem:
  • van egy villamosmérnök diplomám is, ahol mikroprocesszor-technikából és irányítástechnikából államvizsgáztam. Mindkét tudományterületről több elvet és módszert vittem bele a szabadkézi rajzolásba. Továbbá:
  • van egy okleveles építészmérnöki diplomám is, amit ott szereztem, ahová felkészítem a tanítványaimat. Tudom, hogy mi az elvárás, ismerem a gondolkodásmódot és építészként, villamosmérnökként tudok összetetten, rendszerekben gondolkodni. Nem utolsó sorban:
  • 38 éve kyokushin karatét gyakorló sportoló és saját klubbot vezető edző is vagyok. Sportolóként és edzőként tudom, hogy mi a folyamatos gyakorlás jelentősége, mik az anatómiai sajátosságok a szabadkézi rajzolásban, és kyokushin karatésként tisztában vagyok azzal, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet kifogásokkal elkerülni. Én a tanítványaimat határozottan és kemény kézzel irányítom, ennek pedig megvan a haszna.
  1. Mivel tudtam, hogy csak akkor lesz a saját tanfolyamom, ha lesznek rá jelentkezők, erős volt a minőség létrehozásának kényszere. Attól függetlenül is, hogy jómagam igyekszem mindig a legtöbbet adnom magamból.

A „hivatalos” egyetemi és főiskolai előkészítőkre akkor is befizetnék a részvételi díjat az oda felvételizni szándékozó fiatalok szülei, ha csak hímes tojások kifestése lenne a tematika. Miért?

„Az a biztos!”- hallottam már sokszor. Olyanoktól is, akiktől megkérdeztem, hogy ha már egyszer az én tanfolyamomon volt harmadikban, akkor negyedikben miért nem hozzám jött újra?

„Hát mert az a biztos.” Mondták a gyerekek és beiratkoztak a februári „intenzív” tanfolyamomra.

„Ha hozzám és „oda” is jártál, akkor miért vagy most újra itt?”

„Mert Te tanítasz is.” – volt a válasz.

 

Miért írom ezeket?

Mert az általánosan ismert „kockológia” témájú rajzoktatáshoz képest az általam kidolgozott módszertan hatékonysága hihetetlennek hangzik.

Az un. jobb agyféltekés rajzolást már boldog-boldogtalan tanítja. Ez az élményrajzolásként eladott cirkusz és a körülötte lévő marketingvilág nem az én szintem.

Én nem buksisimogató élményrajzolást csinálok, hanem először kőkemény, alázatos munkával megszerezhető, a használata során pedig hihetetlenül logikus, könnyen kivitelezhető, biztosan működő rajztudás megszerzését teszem lehetővé. Ehhez nem illik a nyáltól csöpögő „megváltozik az életed” szöveg.

Pedig az én tanítványaim élete valóban megváltozik, mert a tanfolyamom által bejuthatnak a megcélzott egyetemre vagy főiskolára, hogy építészek vagy formatervezők, vagy bármik legyenek.

Nem könnyű így reklámozni valamit.

Azért sem, mert az én egyszerű kis magán rajz előkészítő tanfolyamom presztízsben hozzá sem mérhető a „nagyságos” egyetemi „hivatalos” rajz előkészítőhöz.

Jórészt csak azok ismerik a módszereim hatékonyságát, akik részt vesznek a tanfolyamaimon. Ők szinte kivétel nélkül kezdő rajzolók, akik egyből az én módszereimet kapják, így az lesz nekik a természetes. Ezáltal nem állnak ki örömujjongásban kiabálni a tér közepére, hogy „Vegyétek már észre, hogy ez milyen jó”!

Nem. Nekik csak egyszerűen sikerül a rajz felvételi, ahol nagyon megdicséri őket a többi felvételiző és a felvételiztető tanárok, majd az egyetemi tanulmányaik során ők lesznek az „Év rajzolója”, vagy csak végigmutogatja a tanár a rajzaikat a rajzórán a többieknek, hogy „Nézzétek, így kell rajzolni!” Jó néhányan ezt meg is írják nekem, akár évekkel később is. Mert csak igazán az érzi, hogy milyen magasra jutott, aki emlékszik arra, hogy milyen mélyről indult. És tényleg, nálam nem a tehetségek jutnak a legmagasabbra, hanem a legszorgalmasabbak. Akik a módszereimet a legjobban magukévá teszik.

Sok tanítványomnak simán csak természetes, hogy ők jól rajzolnak, hiszen nálam először ezt tanulták, ezt gyakorolták be, ezért dolgoztak meg. Nálam. Azután ebből élnek az egyetemen. Jól élnek belőle, mert a nálam tanultak masszív alapot adnak a további tanulmányaikhoz.

Na! Szóval azért írom ezeket, hogy minél többen tudjanak arról, hogy az én rajz előkészítő tanfolyamom milyen jó!

A nemsokára véget érő online tanfolyamaimon jelenleg 73 tanítványom fejleszti a rajztudását.

Ha ezek a tanfolyamok áprilisban véget érnek, akkor tudok még másoknak is segíteni, hogy sikeresen felvételizzenek rajzból.

Ha szeretnél ebben támogatni, akkor megosztással megteheted, amit megköszönök!

Ez azoknak is hasznos lenne, akik idén felvételiznek rajzból és szeretnének fejlődni egy olyan helyen, ahol ezt a leghatékonyabban tehetik meg.


www.rajzelokeszito.hu

Szólj hozzá!

Rajzot ONLINE oktatni? Igen!

2021.01.15. 00:14 Pizsama / Molnár Zsolt

A mostani vírushelyzetben a rajz felvételi előkészítő tanfolyamom is egyelőre ONLINE fut, mint ahogyan a középiskolai és az egyetemi oktatás.

Ebben a pillanatban 72 tanítványom van egy időben a három tanfolyamtípusom 4 csoportjában.

Már a tavasszal belecsöppentünk ebbe a helyzetbe és először nekem is gondot okozott, hogy kitaláljam, milyen módon lehet jól oktatni a rajzot a világhálón keresztül.

Szerencsére van egy elvem és módszerem a nehézségekkel kapcsolatban – ami a rajzolásban is működik – mégpedig az, hogy ami az egyik oldalról nézve hátrányos, az a másik oldalról nézve éppen hogy előnyös számunkra.

Nekem például az az előnyöm az online oktatással, hogy valójában eddig is lényegében online oktattam a rajzot a műteremben is.

Azért online, mert én a rajzoló személyét kettéhasítom

  • információszerző és
  • megvalósító részre.

 

A két fél között az agy, a gondolatok - olyan gondolatok, amik szavakkal is kimondhatók – adják meg az összeköttetést.

Nálam ez a szavakkal is kimondható gondolati tartalom teljesen mindegy, hogy a műteremben élőben hangzik el, vagy az internet segítségével online. Működik így is és úgy is.

Erre alapul az a sokaknak nagyzolónak tűnő mondásom is, hogy „Én valóban tanítom a rajzot!” 

Igen, mert én szavakkal kimondok minden egyes információt a látványról, a rajzolás lehetséges módjáról, a rajz ellenőrzésének lehetőségeiről…

Szavakkal el tudom mondani minden egyes grafitnyom, ceruzavonás helyét, irányát, a pontosságának valószínűségét, a vonal megjelenítésének szükséges erősségét a rajzlapon – legyen az pont, egyenes vagy ív.

Ezeket az információkat – megfelelő képanyag segítségével - ugyanúgy át tudom adni online, mint a műteremben élőben.

Tisztában vagyok azzal, hogy ez hihetetlenül hangzik, de akkor is így van! Én megcsináltam.

Az utóbbi években azt tapasztaltam, hogy a rajztanári szakma bizonyos színvonalát olyan mértékben hagytam magam mögött a „kockológia” oktatásában, hogy nem csodálkozom azon, ha valaki - legyen az illető akár rajztanár kolléga is - hitetlenkedve olvassa most ezt az írásomat.

Mondok egy-két esetet:

1.

Néhány éve az egyik tanítványom édesanyja rémülten hívott telefonon, hogy az egyik egyetemen a fiának azt mondta a rajz alkalmassági vizsgán az egyik tanár, hogy nem tetszik neki a rajza, mert "túl sok a vonal".

Mi lesz most, mert ezután megy F. a BME Építész Kar rajz alkalmassági vizsgájára? - rémüldözött az édesanya.

Mondtam neki, hogy szerintem nyugodjon meg, mert azt valószínűsítem – illetve biztosan tudom (M.Zs.) - hogy az illető tanár nem ismeri a módszereimet, ezért értetlenül áll velük kapcsolatban.

Továbbá mondtam az anyukának, hogy ne aggódjon, mert azok a tanítványaim, akik az én rajz felvételi előkészítőm mellett jártak a BME előkészítőjére - vagy már felvették őket és részt vettek az egyetemi rajzórákon - mind azt mondták, hogy az ottani tanárok nagyon örültek annak, hogy „végre valaki rendesen kiszerkeszti” a rajzot.

Természetesen F-nek az említett egyetemre és a BME-re is sikerült a rajz alkalmassági vizsgája. Naná!

Viszont ahogyan gyakran megtörténik, a siker már természetesen könnyen jön a tanítványaimnak a rajz alkalmassági vizsgákon, így nem mindenki jelez vissza utána. Szerencsére azért van, aki igen.

A jó hírt F-vel kapcsolatban végül a volt osztálytársától, M-től tudtam meg, akivel együtt jártak fel vidékről az én budapesti előkészítőmre.  

M. ugyanis még emlékezett rám a napfényben is, és küldött egy köszönő levelet, amiben azt is megírta, hogy neki négy helyre is sikerült a rajz alkalmassági vizsga:

 "Kedves Zsolt!

Az előző évben jártam hozzád rajzolni (nyári + normál) és most hogy már egy fél éve építészmérnöki szakon vagyok a BME-n, szeretném megköszönni a felkészítést. Májusban az összes rajz alkalmassági sikerült ( BME, Ybl, PTE, SZE) és most az egyetemen is fel tudom használni azt a tudást, amit kaptam a tanfolyamon.

Tegnapi nap folyamán beállítást rajzoltunk az órán és a tanár körbemutatta a rajzomat a csoportnak, hogy megmutassa, hogy néz ki egy jó rajz.

Még egyszer köszönök szépen mindent!

 Üdvözlettel: F.M.”

2.

Azt hittem, hogy a módszereim iránti értetlenség csak esztétikai fanyalgást vált ki egyes „kollégákból”, de tévedtem.

Az egyik tanítványom elment egy főiskola rajz előkészítőjére is az enyém mellett párhuzamosan.

„Az a biztos” – ugye? Nálam már jó sokat tanult az illető, így a főiskola később kezdődő rajzi előkészítőjén már használta is a módszereimet.

Az egyik rajzórám előtt rémült arccal fordult hozzám, hogy

„Azt mondták a … előkészítőn, hogy ne rajzoljak annyi vonalat!”

És tényleg meg volt rémülve, mert - azon a helyen, ahová felvételizni akar - azt mondják, hogy ne úgy rajzoljon, ahogyan nálam és nem ott tanulta? Én is megijedtem volna a helyében. Naná!

Én viszont nem az ő helyében vagyok, ezért megnyugtattam, hogy ne foglalkozzon azzal, amit ott mondtak, hanem csinálja úgy, ahogyan én mondom.

- Az én módszereimmel biztosan jó lesz a rajzod, sokkal jobb, mint a többi jelentkezőé, és hidd el, hogy a végén csak az fog számítani! - javasoltam, de ahogyan az illetőt megismertem, sejtettem, hogy a félelme miatt kompromisszumot fog majd kötni az ottani elvárásoknak való megfelelés érdekében.

Bíztam abban, hogy amit nálam megtanult, az olyan erős alapot ad, hogy azt már mások nem tudják lerontani a szűk látókörű elvárásaikkal. Nem is sikerült nekik.  

Íme, a tanítványom levele:

„Szervusz Pizsama,

Felvettek. Az alkalmasságin 30-ból 26 pontot kaptam. Úgy rajzoltam, ahogy várták (megmondtam (M.Zs.). A rekonstrukción csak egy pontot veszítettem. A szabadkézi rajznál viszont úgy tudtam használni a technikád, hogy igyekeztem "látni" az irányokat. Igaz a hosszú egyenes vonalakat itt rossz szemmel nézték volna, így azokat nem használhattam, de szerencsére így sem lett annyira csálé a mű és elfogadták.

Minden jót

Üdvözlettel Á. M.”

Aztán olyan is megtörtént, amire sosem számítottam.

A 2020. évi júniusi nyári tanfolyamomon volt két olyan tanítványom is, akik már felvételt nyertek a BME-re.

Úgy, hogy előtte a BME által szervezett „hivatalos” rajz felvételi előkészítőjét csinálták végig.

Az egyikőjük előtte nyáron volt már az én „nyári” tanfolyamomon, tehát tudta, hogy hogyan oktatom a rajzot. Ennek ellenére mégis a BME előkészítőjére ment el év közben.

Aztán sikerült is az alkalmasságija, de érezte, hogy nem tud rajzolni! Legalábbis ahhoz képest, amit nálam látott.

Ezért a sikeres rajz felvételi után visszajött hozzám újra!

Én meg megdöbbenve láttam, bár valójában nem csodálkoztam, hogy az én előkészítőm után semmit sem fejlődött, hiába járt a BME előkészítőjére. 

Az elmúlt tizenegykét évben sokszor előfordult már, hogy egy-egy BME előkészítős kitérő után a volt tanítványaim rohantak vissza az én aktuális tanfolyamomra.

Volt, akinek az édesapja szinte úgy könyörögte vissza a lányát a már futó tanfolyamomra.

Azt a lányt, aki két évvel a felvételi előtt részt vett az egyik augusztusi „nyári” tanfolyamomon, majd arra a felvetésemre, hogy érdemes lenne neki ősszel jönnie a „normál” tanfolyamomra, azt mondta, hogy „Túl macerás vidékről Pestre feljárni év közben.”

Nagyon rosszul esett a nemleges válasz, mert én mindenkinek egyfajta megérzésből adom a tanácsaimat. Ha valaki azt nem fogadja meg, akkor - ez a tapasztalatom - ott valami nagyon nem stimmel. Csak ki kell várnom a fejleményeket.

Mint ahogyan aztán később kiderült, a lánynak már akkor ősszel nem volt macerás feljárni Pestre, a BME előkészítőjére. Eltelt az az év, és a felvételi előtti télen egyszer csak rájött, hogy mégsem tud rajzolni.

Na, attól kezdve már nem okozott gondot feljárni Budapestre az én előkészítőmre. Sőt, onnan már olyan becsületem lett a lánynál és az édesapjánál, hogy minden tanácsomat megfogadták. Jólesett, bevallom.

A lányt természetesen fel is vették a BME-re.

 

Kérdem én, mi kell még, hogy lássák az rajzból felvételizni szándékozó fiatalok és a szüleik, hogy melyik az a hely, ahol valóban megtanul a gyerekük rajzolni?

Nem csak azért, hogy felvegyék, hanem azért is, hogy valóban tudjon rajzolni!

Rajzolni tanulni a jelen kor talán legjobb, de mindenképpen egyedülálló - mert én találtam ki - rajzoktatási lehetőségét felhasználva! 

Megismerni egy biztosan és hatékonyan működő rajzi módszertant a hozzá kapcsolódó elméleti és gyakorlati tudással együtt.

A talán az kell a jó döntéshez, hogy lássák, hogyan jutottam el idáig?

Jó, legyen! (mondom magamnak)

 

Egyrészt úgy, hogy

sem a tanárképző főiskola rajz szakán, sem a BME építész karán nem kaptam meg azokat az információkat a rajzolásról, amikre egyébként számítottam.

Például a BME-n második év első félévében un. tollrajzokat kellett készíteni főleg az egyetemi épületek belső tereiről. A tanárok elmondták a szempontjaikat, de én nem értettem belőlük semmit. Már kínos volt számomra (is), hogy annyit kérdezek tőlük, de akkor sem értettem, hogy mit akarnak pontosan.

Kínkeservesen összekapartam-vakartam a rajzokat a legjobb szándékkal és megdöbbentem, amikor szembesültem, hogy 3-3 lett az osztályzat. Nekem hármas? Egy jeles eredménnyel végzett diplomás rajztanárnak? Hogy is van ez?

- Miért? - kérdeztem Dobó Mártont, a rajzi tanszék egyik egykori tanárát.

Már nem emlékszem, hogy miket mondott, de a vége az lett, hogy megkértem, mutasson olyan rajzokat, amik ötöst kaptak. Mutatott.

- Ilyet én is tudok! – mondtam.

- Akkor rajzold újra őket, van rá egy heted!

Egy hét alatt megrajzoltam újra az egész félévet és vittem a Marcinak a rajzokat. Odaadtam a kezébe, megnézte őket és azt mondta:

- Ezeket nem adom vissza, mert mintarajzok lesznek. Ez ötös-ötös.

Ezután a félév után otthagytam az egyetemet, mert elegem lett sok mindenből az egyetemen és a magánéletben is. Fél év múlva viszont folytattam, mert rájöttem, hogy mégis csak építész akarok lenni.

Amikor visszamentem az egyetemre, akkor az utolsó félévem jó rajzjegyeim miatt a „kiemelt tankör”-be kerültem és a rajzi tanszék demonstrátora is lettem. Ezáltal többek között részt vettem a tanszéken folyó oktatási munkában is:

  • Töreky Ferenc és Szyksznian Wanda grafikai tervezés óráján segédkeztem a BME Gépészmérnöki Kar ipari termék- és formatervezőinél egy félévben, valamint
  • másodéves építészeknél segítettem órát tartani Szincsák Józsefnek egy félévben, illetve
  • a BME „hivatalos” előkészítőjén is tartottam órát. 

Mint építészkari hallgató, de mint diplomás rajztanár (és villamosmérnök). 

Ezek mind nagyon hasznos tapasztalatok voltak számomra a rajz oktatásával kapcsolatban.

 

Másrészt úgy jutottam el idáig, hogy 

amikor megkezdtem először Pápán, majd Győrben is, aztán Veszprémben is, végül Budapesten is a saját rajz felvételi előkészítő tanfolyamomat, akkor tudtam, hogy az egyetemek és főiskolák „hivatalos” rajz felvételi előkészítőivel csak úgy tarthatom a versenyt, ha bizonyítottan jobbá válok, mint ők.

Ezekre a „hivatalos” előkészítőkre természetes, hogy özönlenek a népek, bármilyen is a „kockológia” oktatásának színvonala. Mert "hivatalos".

Nekem nagyon jónak kellett lennem a puszta létezésért, és mivel egy idő után már biztos voltam a dogomban, a nehézségek ellenére sem adtam fel. Abból pedig volt egypár.

Nem adtam fel a legnehezebb időkben sem, mert hittem magamban és tudok küzdeni a hitemért. Ha tudom, hogy jó, amit csinálok, akkor nem szabad abbahagyni, mert kevés a tanítvány és veszteséges a vállalkozásom.

Folytattam, mert hittem benne. És mertem nagyot álmodni! :-)

Egy évvel később pedig már - és azóta is - két teli csoportot indítottam egyszerre!

Az életben egyébként is - legalábbis általában - igyekeztem kihozni magamból a legtöbbet, amit csak tudtam.

Itt ez kötelező is volt, mert azok a tanítványaim - akik bizalmat adtak nekem azzal, hogy én készíthettem fel őket a rajz felvételire - elég nagy felelősséget is tettek rám. Ennek úgy tudtam eleget tenni, ha elérem, hogy sikeresen felvételiznek rajzból.

Egyértelmű volt a cél, csak az eszközöket kellett hozzá megtalálni rajzszakmailag és pedagógiailag.

Hogyan hoztam össze az eredményeimet? Ez lesz a következő szempont:

 

Harmadrészt úgy jutottam el idáig, hogy

egész életemben sok mindennel foglalkoztam. Ráadásul úgy, hogy nem csak belekaptam dolgokba, hanem elég hosszan és eltökélten barangoltam be ezeket a területeket vagy mentem végig egyes utakon.

Villamosmérnöki, rajztanári, építészmérnöki diploma, 3. dan fokozat a kyokushin karatéban, fazekaskodás, vállalkozás, oktatás több területen, edzősködés, zenélés, stb.

Néha - sokszor - úgy tűnt, hogy ezek a különböző érdeklődési területek  csak szétszórják a figyelmemet, de volt egy pont, ami után azt vettem észre, hogy valójában teljesen egyértelműen erősítették egymást.

Így sikerült a rajzolás területén (is) kialakítanom olyan elveket, szabályokat és módszereket, amelyek együtt egy olyan rendszert alkotnak, amely által a rajzolásnak a „kockológia” témakörét nagyon-nagyon jól meg tudom tanítani lényegében bárkivel. Tehetségtől függetlenül! Azért merem ezt kijelenteni, mert a tanítványaim 90-95%-a azt mondja az első órán, hogy addig nem nagyon fogott még ceruzát a kezébe.

Aztán mégis sikerül nekik a rajz alkalmassági vizsga. És ott nem én vagyok a zsűri!

A módszereim azért jók és hatékonyak, mert tudom, hogy:

  • hogyan gondolkodik a rajzot bíráló tanár, tudok az ő fejével gondolkodni
  • tudom, hogy hogyan gondolkodik a zsűriző bizottság (mint csoport)
  • mitől jó egy rajz
  • hogy milyen módszerekkel lehet egy rajzot:
  1. biztos kézzel
  2. hatékonyan
  3. gyorsan
  4. hibák nélkül megrajzolni
  • az én módszereimmel megrajzolt rajzban az nem talál hibát, aki nem ismeri a módszereimet, mert az én módszereimmel elkerülhetők azok a hibák, amiket más egyébként elkövet, ezért természetesnek vesz. Mivel ezek a hibák az én tanítványaim rajzaiban nem jönnek létre, ezért azok egyértelműen jók ezáltal
  • milyen módon kell a rajzot megrajzolni, hogy az jónak is tűnjön
  • mik azok a rajzi trükkök, amikkel egyszerűen fel lehet dobni a rajzot, hogy annak „íze, zamata” legyen, szinte elvarázsolja a nézőt, a zsűrit
  • milyen a tanítványaim gondolkodásmódja – már az „idősebbekét”, a 20-30-as korosztályét is kiismerem – ezáltal rá tudom vezetni őket a helyes hozzáállásra a rajzolással kapcsolatban
  • ha valaki elpityeredik az órán, mert azt hiszi, hogy „ő ezt nem tudja”, akkor hogyan adjak neki önbizalmat, mert „én tudom, hogy ő meg tudja rajzolni, amit kell, csak még ő nem tudja azt, hogy tudja, amit én viszont már tudok”. :-)
  • hogyan kell jól tanítani

 

Mindezeket a gondolatokat szavakkal úgy meg tudom fogalmazni, hogy akár a műteremben, akár online meg tudom az anyagot tanítani.

Mi kell még?

 

 

 

Szólj hozzá!

Az ONLINE rajzoktatás lehetséges?

2021.01.07. 12:14 Pizsama / Molnár Zsolt

online_oktatas_n_sz_200x.jpgMost 2021. január 7. van és vírus miatti korlátozások.

Az elmúlt 16 és fél év alatt, amióta az építész és formatervező felvételihez szükséges „kockológiát” tanítom, olyan oktatási rajzolási módszertant fejlesztettem ki, aminek előnyei egyedülálló lehetőséget biztosítanak a rajz tanulásához.

A vírus teremtette helyzetben, ONLINE formában meg még inkább!

Én eddig is úgy tanítom a rajzot – ez az egyik lényeges eleme az oktatási módszereimnek - hogy először megismertetem a tanítványaimmal rajzolás témáját, a téma megrajzolásának lehetőségeit, a benne rejlő nehézségeket és a megrajzolás módszereit. Csak ezután jön majd a rajzolás.

Mindezt szavakkal teszem, ami által a tanítvány érteni fogja, hogy mit és hogyan fog lerajzolni.

A rajzolás során azután a tanítvány „ketté válik”: egy „információszerző” és egy „megvalósító” részre.

A rajzoló személy „INFORMÁCIÓSZERZŐ” részének feladata a látvány – legyen az műtermi beállítás vagy online elküldött fotó – értelmezése és a megfelelő információk kinyerése önmaga másik, a rajzolást „megvalósító” része számára.

Az „információszerző” ezeket a kinyert információkat szavakkal kimondható adatokká alakítja, amit átad önmaga másik, a rajzot a konkrét rajzolással „megvalósító” részének.

A „MEGVALÓSÍTÓ” rész az egyértelmű, sokszor számszerűsített információk alapján rendszereket hoz létre a rajzlapon, és ezekbe a rendszerekbe rajzolja bele a rajzot. Ezeket a rendszereket én az évek során kielemeztem, elveket fogalmaztam meg és módszereket alakítottam ki.

Mivel a „kockológia” témájú rajzokat rendszerekbe lehet foglalni. A perspektíva általam megfogalmazott rendszere és az általam tanított egyéb rendszerek megrajzolása egyértelműen ellenőrizhető rajzolás közben, ezáltal az egész rajznak a helyessége.

Ha a tanítványom „kilóra” megcsinálja azokat a lépéseket a rajzban, amit egy úgynevezett „csekklistába” leírva el is olvashat, akkor a rajz tulajdonképpen önellenőrzővé válik, és egyszerűen nem lehet hibás!

Ha valamiben nincs hiba, akkor az bizony JÓ! A legtöbb esetben pedig TÖKÉLETES-nek is mondható! Mert a néző nem talál benne hibát.

A rajzolás során kimondott szavakkal megfogalmazott elveim és módszereim érthetők, megtanulhatók, kimondhatók, és ezáltal a tanítványaim munkája és fejlődése általam is jól ellenőrizhető és javítható.

Ez jól működik a műteremben személyesen és bizony ONLINE is!

És ilyen máshol NINCS! Csak nálam.

Bármelyik tanítványom, aki járt bármilyen más rajztanfolyamra, előkészítőre, szakkörbe, ők mind azt mondják, hogy a tanár hagyja őket rajzolni és néha javítgat és mond egy-két dolgot. A tanulmányaim során én is ezt tapasztaltam. Okulva az elődeim és kollégáim hibáiból, változtattam a rajz oktatásán a magam módján.

Ezért én TANÍTOM a rajzolást, méghozzá kőkeményen. A szó mindkéz értelmében.

Ettől sikeresek az én rajzi módszereim és a tanfolyamaim!

És ettől működik remekül ONLINE is. Sőt, a módszereim mintha most nyernék el igazán a létjogosultságukat. Azért, mert szavakkal kimondhatók!

Sajnos sok helyen – még egyetemi előkészítőkön is – többnyire abban merül ki az online oktatás, hogy rajzokat küldenek lemásolni néhány információ kíséretében. Az én módszereimhez képest ez siralmasnak tűnik.

Az én oktatási módszerem az általánosan természetesnek vett rajztanításhoz képest annyira új és kivételes, a módszereim pedig annyival jobbak, hogy az átlagember számára ez nehezen hihető.

Pedig igaz.

Mivel én egy saját rajziskolát működtetek, nincs akkora presztizsem az emberek szemében általában, mint egy egyetemnek vagy főiskolának.

Csak azok ismerik a módszereim kiválóságát, akik már részt vettek valamelyik tanfolyamomon. Ők viszont megtanultak biztos kézzel, nagyon jól rajzolni, és az ismerőseik a javaslatukra már hozzám jönnek rajzot tanulni.

A tanfolyamim tele vannak, a jövőben pedig a már saját műteremben lehetőségem lesz több embert is fogadni.

Miért ez az írás?

Mert évek óta szomorkodom amiatt, hogy a rajzból felvételizők nagy tömegéhez képest csak viszonylag kevesen tudnak a tanfolyamomról, vagy egyáltalán kevesen fogják fel az előnyét.

Az elmúlt 17 évben nem azzal foglalkoztam, hogy hogyan tudnám szemfényvesztő reklámmal eladni magamat, hanem azzal, hogy hogyan tudnék eszméletlenül jól rajzot tanítani. Ez már megvan.

És mivel általában is mindig a jónál is jobbra, a minőségre törekedtem mindenben – azért tartok itt jó és rossz értelemben is - sajnálom azokat, akik az információk hiánya miatt olyan helyen tanulnak rajzot, ami az én tanfolyamomhoz képest elavult és ezért kevésbé hatékony.

Szeretnék ezen változtatni még azon az áron is, hogy a fenti írás miatt esetleg szerénytelennek tűnök egyesek szemében.

Ha így van, akkor sajnálom, de ha ezáltal sikerül több embernek felnyitni a szemét és minőségi rajzoktatáshoz juttatnom, akkor már megérte.

Nekem is és Neki is!

Tehát az ONLINE rajzoktatás lehetséges. Nálam az!        

„Intenzív” rajz felvételi előkészítő tanfolyam indul 2021. január 30-án szombaton!

www.rajzelokeszito.hu

Molnár Zsolt

okleveles rajztanár, villamosmérnök, okleveles építész, fazekas, kyokushin karate edző

Szólj hozzá!

Címkék: online rajzoktatás online oktatás

Az agyag nem hazudik

2020.12.16. 20:37 Pizsama / Molnár Zsolt

20201216_kep.jpgA fazekas korongozás fantasztikusan jó dolog!

Forog a korong, vele együtt az agyag, a vizes kezünkkel pedig igyekszünk az alaktalan, de képlékeny masszából először egy szép kerek pogácsát, majd egy hengert, végül a kívánt formájú edényt formázni…

Ha! Ha?

Ha elég ügyesek vagyunk hozzá! Illetve nem is ügyesnek kell lenni a fazekas korongozáshoz, hanem a siker érdekében figyelmesnek, nyitottnak, hovatovább alázatosnak kell lennünk.

Legalább az agyaggal szemben.

Mondom ezt azután, hogy több, mint 40 éve csinálom és immár több, mint 14 éve tanítom is a fazekast korongozást. Igen, tanítom, mert a fazekas korongozást lehet tanítani. Méghozzá hatékonyan is lehet tanítani. Én erre képes vagyok.

Több száz olyan gyerek és felnőtt ült már a korongomnál, akik közül előzőleg csak néhányan próbálták meg a korongozást. Tehát a legtöbben még nem ültek fazekas korongon, viszont nálam kivétel nélkül egy-egy elkészült agyagedényt vettek le végül a korongról – két kivétel azért lesz. Hogyan?

Két alapvető esetet tudok megkülönböztetni.

Az első esetben, a legtöbb embert úgy korongoztattam, hogy ők gyereknapon, falunapon vagy céges rendezvényen próbálták ki a korongozást, ahová a szervező hívott meg engem. Számukra ez ingyen volt, úgyhogy sorban álltak az érdeklődők, mert hát ritkán akad lehetőség kipróbálni a fazekas korongozást. Mert például kell hozzá egy fazekas korong.

Ezeken a rendezvényeken a résztvevők nagy száma miatt viszonylag gyorsan végig kellett vinni a korongozás folyamatát egy-egy embernél, hogy mindenkire sor kerülhessen. Minden ügyfélnek elmondtam, hogy mit csináljon, hogyan tartsa a kezét, megmutattam a fogásokat, és ha kellett – mert hát kellett - , akkor kijavítottam a keletkezett hibát, mielőtt az végzetessé vált volna.

A végén kivétel nélkül mindenki hazavihetett egy sikeresen elkészült edényt.

Még az is, akinek elsőre nem sikerült. A sikertelenség oka pedig minden ilyen esetben nem volt más, mint a túlzott „ego”. Az az ego, amikor Ő jobban tudja… Csak azért is.

Persze voltak, akik azért nem igényelték egy ponton túl a segítségemet, mert tényleg meg tudták oldani a dolgokat nélkülem. Miután láttam, hogy tudják, vagy egyből megértik, amit mondok nekik, és meg is csinálják, akkor hátrébb léptem és hagytam őket egyedül dolgozni. Csak akkor léptem közbe, ha feltétlenül kellett. Náluk a magabiztosság tényleg megalapozott volt. Erre azt mondom, hogy nekik egészséges önképük és önismeretük volt.

Na, de voltak olyanok, akiknél látva a nem megfelelő hozzáállást igyekeztem segítséget nyújtani, viszont ők egyszerűen figyelmen kívül hagyták a tanácsaimat, vagy egyértelműen vissza is utasították.

Amikor észrevettem, hogy a segítő szándékom felesleges, sőt zavaróvá vált számukra, és már-már én vagyok a hibás a kudarcukért, akkor egy idő után kényelmesen hátradőltem és csak vártam. Az idő úgyis mindenre megoldást ad...

Hát, ja. Egyszer csak elferdült, leszakadt, levált, leröpült a készülő edény. Hoppá! Az a hülye agyag, mi?

És itt van a különbség az ezután következő második esethez képest!

A fent említett sok résztvevős rendezvényeken a sorban álló várakozók láthatták, hogy az előzőeknél hogyan zajlott le a folyamat, hogy bizony figyelni kell és meg kell fogadni a tanácsaimat. Ezért cserébe sokan életükben először hazavihettek egy – a segítségemmel, de azért mégis jórészt – a saját kezükkel megkorongozott és megdíszített agyagedényt.

Ezért már a sorban álláskor ráhangolták magokat arra az alázatra, amit a korongozás folyamata közben tanúsítaniuk kellet az agyag felé, és természetesen az én irányomban is, hiszen az én segítségem nélkül bizony nem lehettek volna sikeresek. Így aki először túl figyelmetlen, vagány, öntudatos, elbizakodott, szemtelen, illetve adott esetben pofátlan volt, a kudarc után összekapta magát, és elkerülendő a további égést a többi várakozó előtt, a későbbiekben kezessé, figyelmessé vált, megfogadta a tanácsaimat, majd végül sikeresen és boldogan állt fel a korongtól, kezében az általa - J - készített agyagedénnyel.

Falunapokon két emlékezetes eset volt, amikor teljes kudarccá vált a próbálkozás. Mindkettő esetben - de nem egy helyen és időben – egy-egy kerámia szakos iskolába járó 15-16 éves lány akarta megmutatni, hogy mit tud. Amíg várták a sorukat, mindketten „játszották az agyukat”, hogy majd ők aztán...

Aztán amikor sorra kerültek és miután nem engedték, hogy segítsek - mert hát – ők aztán tudják, valahogy mégsem úgy sikerültek a dolgok, ahogyan azt előre eltervezték. Ebben az is közrejátszott, hogy amikor a még igencsak hiányos technikai tudásuk miatt az agyag elkezdett kellemetlenül mozogni – és ha egyszer elkezdett, akkor azután csak még jobban fog majd imbolyogni az edény, ha nincs kijavítva – jött az összeomlás és a hiszti. Már az is hisztit váltott ki, amikor meg merészeltem kérdezni, hogy segíthetek-e? Ezt a hisztit természetesen elősegítette az, hogy előzőleg látták, hogy a többieknél végig szabályosan forgott az agyag a korongon - mert ők hagyták, hogy segítsek -, ezek a „szakemberek” pedig nem. Ebből a kudarcélményből keletkező pánik pedig előidézte és fokozta a későbbi hibákat – csakúgy, ahogyan az agyag egyenetlensége is fokozatosan nagyobb lesz a korongon, ha nincs kijavítva -, így a leányzók próbálkozásainak totális kudarc lett a vége.

Ebben a két esetben, mint pedagógus sem tudtam tenni semmit, mert ők ketten nem fogadtak el mesterüknek. Talán a keramikus iskolában nem tanítják az alázatot a tudás iránt? Talán egyes tanárok nem tudnak annyit, hogy meg merjék követelni a tiszteletet a tudásuk iránt, hogy a tanítványt egyáltalán képessé tudják tenni a megtanulandó ismeretek befogadására? Hát nem tudom…

Csak azt tudom, hogy korábban leírtam már egy esetet, ahol egy felnőtt, egyetemi diplomás, okos ügyes és értelmes nő azon gondolkodott, hogy otthagyja azt a keramikus képzést, ahol egy évet már lehúzott, mert én 2-3 óra alatt annyit mondtam és mutattam neki a fazekas korongozás technikájáról, hogy értéktelenné vált számára az addigi képzés. Mondtam neki, hogy ne hagyja ott azt az iskolát. Én ugyanis nem végeztem semmilyen papírt adó keramikus képzést, így számomra az bír olyan értékkel, amit tisztelni kell és nincs jogom lebeszélni róla senkit.

Amúgy ez az elveimmel is ellentétes lenne, mivel azt vallom, hogy minél több helyről kell ismereteket szerezni, majd azokat a megfelelően értékelni és rendszerezni a megfelelő felhasználás érdekében.

A másik esete a korongoztatásnak az volt, amikor egy-egy illetővel önállóan korongoztam.

Ezen esetek nagy részében minden rendben volt, mert aki veszi a fáradságot és eljön hozzám, az már energiát fektet a dologba és ezt az energiát akkor nem véletlenül befekteti be. Azzal célja van.

Néhány esetben azért akadtak gondok. Volt ugyanis két hölgy, szintén egymástól függetlenül, akikkel nem működtek simán a dolgok. Meg kell jegyeznem, hogy akik így, önállóan jönnek hozzám kipróbálni a fazekas korongozást, azok mind jól szituált, magasan képzett, leginkább hölgyek voltak, akik a munkájukban sikeres vezetők is.

Az a csúnya agyag azonban megviccelte őket. Az agyagnak ugyanis nem lehet parancsolni. Az agyaggal erőszakot sem lehet tenni.

Az agyaghoz maximális igyekezettel alkalmazkodni kell úgy, hogy a végén mégis a mi akaratunk győzedelmeskedjen! Ha nem így teszünk, akkor az agyag bizony fellázad!

A fazekas korongozás egy finom egyensúlyi játék – már erről is írtam. Olyan játék, amiben folyamatosan kommunikálni kell a forgó koronglapon lévő agyaggal. Ebben a kommunikációban nincs megállás, mert a korong forog, tehát csinálni kell! Mikor azon igyekszünk, hogy az amorf agyagtömböt elegánsan vékonyfalú edénnyé formáljuk, közben figyelni kell minden kis mozdulatát, rezdülését. Ha nem úgy viselkedik, ahogyan mi szeretnénk, akkor egyből reagálni kell a rakoncátlan elmozdulásokra, mert ha nem, akkor azok egyre nagyobbak lesznek, és kampec.

Az agyaggal határozottan, de kellő gyengédséggel kell bánni. Okosan. Aki nem tudja ennek a módját, annak én elmondom, elmagyarázom, megmutatom. Mert én tudom.

Én vagyok a kapocs a még nem kellő tudással rendelkező alkotó és az öntörvényű, de formálható agyag között. Én már ismerem minden formáját, alakját, állapotát, szeszélyét. Több, mint 40 év alatt kiismertem a kis huncutot és a barátommá tettem.

Egyrészt azért, mert – állítólag - van hozzá érzékem, másrészt mert volt kitől tanulnom.   

Sajna-bajna 10-23 éves koromig nem volt biztos a tudásom a korongozás ügyében. Ha valaki megkérdezte, hogy mit készítek, csak annyit tudtam mondani, hogy „Ami sikerül.” A fazekas szakkörben mindenki kedvenc céltárgya volt a padlóváza, ami néhány tíz perc szenvedés után kis mécses-tartónak való örvendezéssé változott át.

23 éves koromban aztán láttam korongozni egy igazi mestert. Három hétig napi néhány órában csak néztem, hogy dolgozik és ámultam-bámultam. Az volt a csoda számomra. Az agyag hihetetlen kezességgel formálódott a Dani tenyerében.

Csak néztem, hogy dolgozik. Abban az időben nem volt lehetőségem agyaghoz nyúlni, ezért csak néztem és kérdeztem. Ő meg válaszolt.

Aztán pár héttel később lett nekem is korongom, és amikor az első agyagdarabot rácsaptam a korongra, valami olyan érzésem volt a csattanás pillanatában, hogy én mostantól profi vagyok.

Attól kezdve a fazekas korongon az agyaggal bármikor azt csinálok, amit csak akarok. Lehet, hogy ez a profizmus? Ki tudja. Nem ebből élek.

Később elmeséltem ezt a számomra akkor még hihetetlen esetet a volt fazekas szakköri tanáromnak, aki azt mondta, hogy „Akkor is te voltál a legtehetségesebb, csak te mindig vitatkoztál.”

Ebből a mondatból aztán két tanulságot szűrtem le:

  1. Ha tanítok valamit, akkor olyan szakmai és pedagógiai tudás birtokában kell lennem, ami vitathatatlanul szilárd és megkérdőjelezhetetlen.
  2. Nem hagyom, hogy egy tanítvány vitázzon velem. Csak csinálja meg, amit mondok.

 

Én ettől vagyok jó tanár. Ezért tanítom jól a rajzolást, a karatét és a fazekas korongozást is.

Ha valaki elfogad tanárjának, akkor tanulni is fog tőlem. Nem is keveset.

Aki mindenhol csak irányítani akar, és nem fogadja el más jártasságát és tanácsait, az nem fog tanulni. Tőlem legalábbis nem. Én ugyanis manapság csak egy darabig küzdök a másik ego-jával, csak egy bizonyos pontig, aztán elengedem a dolgot.

Akkor pedig jön a fazekas korong és az agyag. Kíméletlenül.   

Egy másik emberrel szemben lehet okoskodni, ego-skodni, uralkodni, megalázni, mellébeszélni, másokat okolni. A másik embert erős ego-val meg lehet erőszakolni, de az agyagot nem, mert olyankor a kezdetben formátlan agyagkupacból a végén ismét csak formátlan agyagkupac lesz.

Nálam ezért a fazekas korongozás egy remek pszichológiai teszt is. Sajnos én alkatilag rendelkezem azzal a sajnálatos tulajdonsággal, hogy tudatalatti tevékenységemmel képes vagyok mindenkiből kihozni a valóságos személyiségét. Főleg annak negatívabb összetevőit. Bocs!

Ez a fazekas korongozásnál viszont nem feltétlenül tőlem függ, mert akiben több a kedvező személyiségjegy, azt a jó irányba tudom elvinni.

Ha pedig valakiben a negatív jellegű ego a domináns, nála a jellembeli hiányosságokat, javítanivalókat a fazekas korongozás esetében jelen lévő agyag fogja kimutatni.

Ráadásul tökéletes katalizátorként működve, mert a wikipedia szerint:

„A katalizátor a kémiában olyan anyag, ami úgy gyorsít fel egy kémiai reakciót, hogy ő maga annak során nem változik meg maradandóan.” 

Agyagkupacból agyagkupac. Vagy: Agyagkupacból csodás edény. Lehet választani!

Ha tehát valaki elhozza hozzám korongozni a párját, vagy egy cég szervez egy fazekas korongozást a kollégáknak, akkor bizony egy igencsak felgyorsított folyamatban lehet megismerni egy-egy ember személyiségjegyeit.

Az agyag néha kényelmetlenül tiszta tükröt tart a fazekasságot művelő elé és…

Az agyag nem hazudik!

 

Ui.: Az egyik legkellemesebb élményem az volt, amikor évekkel ezelőtt elhívtak a VIVA TV-be, hogy az egyik műsorban korongoztassam a fiatal zenész sztárokat. A ”sztárok” kegyetlenül adták magokat a kamera előtt, de amikor átkapcsoltak a másik helyiségbe, akkor fantasztikusan figyelmesekké váltak és az alkotás iránti alázatosságuk lenyűgöző volt. Lehet, hogy nem véletlenül lettek sztárok.

 

Szólj hozzá!

Címkék: oktatás pszichológia tanítás módszerek rajzolás fazekas ráhangolódás korongozás tanulható rajz felvételi előkészítő

MEGVESZEM

2020.07.04. 12:35 Pizsama / Molnár Zsolt

elsoutolso_202006_m_1000sz_szoveggel_tanf.jpg 
- Te, mondd, láttad a televízióban a Mario és a varázslót? – kérdezte Latinovics Zoltán Őze Lajost.
Húsz lépés némán.
- Láttam.
Tíz lépés némán
- Na és?
Húsz lépés némán.
- Megveszem.
Húsz lépés némán.
- Akkor jó.
 
„Akkor jó”. Mikor jó? Ha megveszik? Nem biztos. Aki ügyes, az a szart is el tudja adni. Egyszer.
 
Na de kétszer? Úgy hogy még pénzt is adjanak érte? Kicsi a valószínűsége...
 
A rajz felvételi előkészítő tanfolyamom ismét újabb állomáshoz ért.
 
Az utóbbi 8-9 évben eddig sok olyan tanítványom volt, aki visszajött hozzám, miután volt az egyetemi „hivatalos” rajz felvételi előkészítő tanfolyamon is.
 
Egy két évvel ezelőtti nyári tanfolyam után egy lánynak „túl macerás” lett volna ez én „normál” tanfolyamomra feljárni vidékről. Az egyetemi „hivatalos” tanfolyamra úgy látszik nem volt az, mert oda feljárt.
 
Mindezek után aztán a felvételit megelőző évben már valahogyan mégis érdemes volt vidékről feljárni az enyémre, mert novemberben a lány édesapja pánikszerűen íratta vissza hozzám a lányát.
 
Ekkor már nem számított sem az önérzet, sem az idő, sem a fáradtság, sem az anyagiak. Sikerült is a felvételije a lánynak.
 
Naná, hisz’ nálam tanult rajzolni.
 
Ráadásul össze is tudta hasonlítani más rajz tanfolyammal, és láthatta a különbséget.
 
Ő is, mint sokan mások.
 
A mostanában rajz felvételi előkészítőt vagy rajz tanfolyamot keresőknek pedig el kellene hinni azt a csodába illő dolgot, amit nem képesek elképzelni sem:
 
A RAJZOLÁST LEHET JÓL TANÍTANI!
 
Jómagam tudom, amit tudok.
 
Ezért én tulajdonképpen nem csodálkozom azon, hogy AZ EGYETEM „hivatalos” rajz felvételi előkészítője után többeknek megéri ÚJRA PÉNZT KIADVA MEGVENNI azt a tudást, amit csak nálam sajátíthatnak el!
 
Emberek képesek DUPLÁN FIZETNI valamiért!
Csak azért, mert látják, hogy a sikerhez melyik út visz el biztosabban és inkább azt választják a végén.
 
Eddig ezek a visszatérő tanítványaim voltak a legnagyobb bizonyíték arra, hogy az én tanfolyamom nagyon, nagyon jó.
 
Jó, mert MEGVESZIK. Jó, ezért MEGVESZIK.
 
Ha kell, akkor többször is. Főleg, ha látták, hogy ez a legjobb. Főleg, ha látták, hogy már előzőleg is ezt lett volna érdemes még egyszer megvenni!
 
Az én tanfolyamom jó és ezért MEGVESZIK. Ez így megy másfél évtizede.
 
Most azonban újabb szintet léptem:
 
Egy volt tanítványom most júniusban a SIKERES RAJZ ALKALMASSÁGI VIZSGÁJA UTÁN jött vissza hozzám egy újabb tanfolyamra!
 
A fiú tavaly az augusztusi tanfolyamomon vett részt. Utána elment az egyetem által szervezett rajz felvételi előkészítő tanfolyamra. Sikerült is a rajz alkalmassági vizsgája a BME építész karára. A felvételi rajzai színvonaláról nem nyilatkozom.
 
Ezek után most júniusban mégis MEGVETT tőlem egy újabb tanfolyamot, mert állítása szerint nem volt megelégedve a tudásával!
 
Annak ellenére, hogy ez így nem volt számára igazán olcsó mulatság, de "nem úr, aki nem pazarol"..
 
Félreértés ne essék, nem az én tanfolyamom volt a drága!
 
Mivel több évtized tanulás után, 16 éves kőkemény, kitartó munkával hoztam létre a rajzolást taníthatóvá tévő módszertanomat, ezért abban ÉRTÉK van!
 
Az ÉRTÉKET ADÓ rajz felvételi előkészítő tanfolyamaim minden másodperce megéri az árát!
 
Tehát nem! Nem a tanfolyamom drága, hanem a feleslegesen kidobott tanulópénz!
 
Az én tanfolyamom megéri az árát!
 
MEGVESZIK?
 
www.rajzelokeszito.hu
Az idézett párbeszéd linkje:
 

Szólj hozzá!

Futás a sánta kutya után, avagy a hazugság módozatai az életben és a rajzolásban

2020.04.29. 17:46 Pizsama / Molnár Zsolt

 

“A hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát.”Nem mindig, mert a sánta kutya sántasága is lehet egy hazugság, ami miatt az a sánta kutya igen gyorsan is tud menekülni előlünk.

Így a sánta kutya farkába kapaszkodó hazug ember is nehezen érhető utol.

 

Hogyan lehet hazudni?

 

Sokan azt gondolják, hogy a hazugság csak az, hogy ha nem az igazságot mondjuk.

Hadd nevezzem el ezt “direkt hazugságnak”.

A hazugság nem csak ez.

Az is hazugság, ha nem mondjuk el az igazságot. Ha nem beszélünk dolgokról.

Ez pedig legyen “indirekt hazugság”!

 

Az első definíció szerinti hazugság a legegyszerűbb, mert annak leleplezéséhez, hogy nem az igazságot mondja valaki, egyszerűen csak fényt kell deríteni az igazságra!

Ezt vagy megtesszük mi, vagy megvárjuk, amíg megtörténik magától.

A fent említett népi bölcsesség szerint előbb-utóbb meg is történik valamelyik.

Az igazság kiderítését megkönnyíti az, hogy a hazug embernek van egy konkrét állítása.

Ennek az állításnak a valóságtartalmát kell ellenőriznünk és bebizonyítani, hogy az állítás nem volt igaz.

De mi van akkor, ha a hazug ember úgy hazudik, hogy tulajdonképpen nem is hazudik.

Ha nem az igazság ellenkezőjét mondja, hanem nem mond semmit?

Akkor hogyan derül ki az igazság?

 

1. Direkt hazugság

Az első változat kivitelezéséhez meglehetősen fejlett intelligencia szükséges, mert a hazugság lelepleződése ellen egy olyan hazugságrendszert kell létrehozni, amelyben a hamis és igaz állítások láncolata az egymáshoz viszonyított összefüggéseikben tulajdonképpen igaz fog lenni.

A hazugság csak akkor fog lelepleződni, ha ez a zárt rendszer valahol léket kap és kívülről nézve láthatóvá válik a valódi tartalom.

Mondok erre két példát!

Az elsőt egy ismerősöm mesélte el nekem még évtizedekkel ezelőtt. Az ismerősömnek, aki nevezzünk X-nek, volt egy nagyon jó barátja és egy barátnője.

A barátjával egy albérletben laktak, így elég szoros volt a kapcsolat közöttük. A barátja nagyon hajtotta a csajokat, ami X számára is tudott volt. Évek során látta többször is, hogy a srác hogyan kommunikál a lányokkal, és egyszer meg is kérdezte tőle, hogy hogyan mer ennyire bátran nyomulni? A válasz az volt, hogy “Mit veszíthetek?”

X-nek a barátjával nagyon jó volt a baráti kapcsolata, de a barátja egy ismerősével sem találkozott soha, annak ellenére, hogy a barátja már nagyon sokat beszélt róluk. Sokat, de nem sok jót. A barátjának barátai tehát nem voltak érdemesek arra, hogy X is ismerje őket. Ez a tény még értékesebbé tette azt, hogy X barátjának igazából csak X a legjobb barátja. Ezen kívül volt még a srác barátnője, akivel X szintén csak nagyon ritkán találkozott.

X-nek évek óta volt egy barátnője is, aki már Budapesten lakott. A barátnő egyszer csak dobta X-et.

X megkérdezte a lányt, hogy van-e valakije, a válasz nemleges volt. X elhitte ezt a lánynak. X azt mondta nekem, hogy elhitte, mert ő még addig sosem hazudott a barátnőjének, ezért nem tételezte fel, hogy a lány nem mond igazat neki.

X-et nagyon megviselte az eset. A távolság sem segített, mert a lány Pesten dolgozott, X meg vidéken tanult. A lakásban is magányos volt nagyrészt, mert a barátja már minden hét közepén felutazott Pestre orvoshoz.

X bánatát valamelyest enyhítette, hogy a barátja is abban az időben szakított a barátnőjével, így nincs egyedül a világon a bánatával. Bár a barátja nem tűnt túl szomorúnak.

Mivel X nem értette a barátnőjével történ szakítás okát, ezért elszántan munkálkodott a kapcsolat megmentésén. Egy idő után a barátnő látta X elszántságát, úgy tűnt, hogy rendeződik a viszonyuk.

X örömét az is tetézte, hogy egy alkalommal látta az utcán távolról a barátját és annak visszatért barátnőjét újra együtt. Mondta is a barátjának, hogy tök jó, hogy kibékültek a nőjével.

A barátja megkérte X-et, hogy mivel a békülés még nem biztos, ezért kezelje diszkréten, X még a saját ex-barátnőjének se mondja el.

De X elmondta a barátnőjének, mert egyrészt örült a barátja kapcsolata rendeződésének, másrészt pedig ő mindig őszinte volt a barátnőjével.

X barátnője ekkor jött rá, hogy valójában mi történt.

Az történt ugyanis, hogy X legjobb barátja szemet vetett X nőjére. Elkezdett duruzsolni neki arról, hogy X-nek van valakije ott vidéken. A barátnő ezt elhitte, mert ő bizony, mint kiderült, nem volt az az igazán őszinte típus. A barátnő dühét csak fokozta az, hogy X mennyire mereven tagad minden vádat a hűtlenségével kapcsolatban. A nem igaz vádakat csak tagadni lehet.

A legjobb barát és X barátnője így összejöttek.

A legjobb barát mindig remekül felépítette a hazugságainak rendszerét:

  • Ügyelt arra, hogy az ismerősei ne találkozzanak egymással, és ne tudjanak olyan információkat egymással megosztani, amikből kiderült volna, hogy az egyiknek ezt mondott, a másiknak azt.
  • Megteremtette azt az érzelmi hangulatot az ismerőseinél, hogy az ismerősei ne is akarjanak találkozni egymással. Ennek érdekében mindenkinek csak rosszakat mondott a másikról.

Ahogyan említettem, a hazugság rendszerének felépítéséhez szükséges megfelelő intelligencia.

A rendszer, mint olyan, egy több elemből álló halmaz, amiben a rendszer elemei egymással szorosan összefüggenek. Ha a rendszer egy elemét megváltoztatjuk, akkor ez az egész rendszerre kihat.

Egy jól felépített rendszerben elég tehát egyetlen kis hiba, és az egész rendszer borul.

Ezért aztán nagyon oda kell figyelni arra, hogy a hazugságrendszert építő ne hibázzon egyszer sem! Neki mindig tudnia kell, hogy kinek, mikor, mit hazudott. Ez elég kemény dolog, nem mindenki képes rá, ezért a hazug emberek előbb-utóbb tényleg lebuknak.

De nézzük azt, hogy mi kell a hazugságrendszer felépítéséhez, karbantartásához és továbbépítéséhez? Amikor valaki hazudik akkor a következő hazugságához tudnia kell, hogy akinek éppen hazudni fog, annak addig mit mondott, és ehhez kell logikailag hozzákapcsolni a rendszer következő elemét. 

Ehhez a jó memória mellett mire van még szüksége? Időre!

A hazug ember nem egyből ad választ a kérdésekre. Egy kicsit kivár, mert közben futatja a programot a múltbeli emlékeivel és a jövőbeni terveivel. Ez az idő a másodperc tört részétől 1-2 másodpercig szokott eltartani. Van aki közben simán csendben marad, ez esteben a hallgatóban kelthet egy kis feszültséget a meddő csend, de az ügyesebb hazudozók egy kis dadogással vagy “őőő-zéssel” kitöltik az időt.

Arra kell vigyázniuk, hogy a hazugságspirál amellett, hogy jó irányban tekeredik, ne szakadjon meg, illetve kívülről ne legyen hozzáférhető, nehogy elfújja egy kis szél.

X barátja esetében a rendszerbe kissé befújt a szél, mert X egyszer meglátta a barátját újra a kidobott barátnőjével, valamint X továbbra is őszinte maradt az ő barátnőjével annak ellenére is, hogy a barátnő elég furcsán viselkedett.

A teljes igazság csak sokkal később derült ki. Mivel X nem értette a dolgokat, addig nem engedte el a barátnőjét az életéből, amíg ki nem derítette az igazságot.

Ezt aztán egyszer elmesélte nekem, én meg tanultam az esetből és beépítettem a rajzolási módszereimbe. Elmondom, hogy hogyan.

Amikor mértani testeket rajzolok perspektívában, akkor a szélesség-magasság arányt meghatározó egyenesek felrajzolásakor a rajzlapon már a legelső megrajzolt vonal is: H A Z U G S Á G !

Az általam függőlegesre rajzolt egyenes ugyanis a valóságban nem függőleges!

Ez nem az én önkényes hazugságom, hanem az élet és az előttem járó rajzolók kényszerítenek rá, hogy ne mondjak igazat. Ők ugyanis kitalálták az un. ábrázolási konvenciókat.

Ez azt jelenti, hogy mindenki által, tehát a rajzoló és a rajzot néző által is elfogadottan nem azt rajzoljuk le, ami a valóságban látszik, hanem a látottakat úgy alakítjuk át, hogy számunkra a lerajzolt valótlanság a valóságnál sokkal nagyobb igazságot fog eredményezni számunkra. Nem baj, ha valaki nem érti, ez akkor is így van! Most nem megyek bele a részletekbe.

A lényeg az, hogy a rajzolásban tőlem kívülálló okok miatt már az első vonalat is hazudnom kell. Ezek után kénytelen leszek a továbbiakban egy hazugságrendszert építeni fel, különben lebukok. Hát legyen!

Én nem akarok lebukni!

Az életben ezt úgy oldom meg, hogy törekszem mindig igazat mondani!

A rajzban meg úgy kerülöm el a leleplezést, hogy végigviszem a rám kényszerített hazugságspirált.

Ehhez rendszereket építek fel, nagyon ügyelve arra, hogy egy-egy rendszer minden eleme pontos összefüggést mutasson egymással egy rendszeren belül és lehetőleg a különböző rendszerek között is.

Ez olyan, mintha az életben a hazudozó nem tudná megakadályozni, hogy az ismerősei egymással találkozzanak, ezért össze kell fésüli egymással is az egyéneknek külön-külön mondottakat.

Ez történik például szekták és diktatúrák esetében is, ahol a szekta csoportján belül minden összefüggés igaznak tűnik. A szektát ideológiailag összetartó hazugsághalmazhoz pedig a kívülállókat nem engedik hozzáférni, csak a csatlakozni szándékozókat. A szekta tagjait pedig a szektavezető elszigeteli a kívülről jövő igazságoktól, vagy azokat hazugságnak állítja be vagy úgy, hogy eltorzítja azokat, vagy az igazság hangoztatóit hitelteleníti el hazugságokkal a szektatagok előtt.

A szekta tagjai számára minden hazugság tulajdonképpen egységes igazságrendszert alkot.

Szerencsére ilyen szektás hazugságokkal mi nem találkozhatunk. :-)

Valójában a szektákban használt elvet használom fel rajzoláskor is. Lopok, csalok, hazudok.

Lopok (információt, módszert, ötletet),

Csalok (azt rajzolom, ami szerintem fontos),

Hazudok (ábrázolási konvenciók),

de ezek segítségével én azt érem el, hogy a kívülálló is igaznak fogja látni a rajzomat. Hisz ez a célom!

Ennek érdekében okosan csak olyan és annyi információt szedek le a látott valóságról, ami nekem ahhoz szükséges, hogy a rendszereimet a fejemben és a rajzlapon felépítsem.

Tisztában vagyok azzal, hogy ha a rajzomban nem hazudok akkorát, ami már irreális hülyeség lenne, akkor a rajzlapomon létrehozott hazugságrendszer tökéletesnek fog tűnni a néző szemében!

A rendszerem kívülről is védve van, mivel a néző fizikailag képtelen pontosan ugyanonnan nézni a rajzom alapjául szolgáló beállítást, ahonnan én, mint rajzoló láttam.

Ezért, ha jól teszem a dolgom, akkor

S O S E M   B U K O K   L E !

Ahhoz, hogy jól rajzoljak, csak azt kell tudnom, hogy a hazugságrendszeremet hogyan építsem fel!

Ezt tanítom meg a rajz felvételi előkészítő tanfolyamaimon a tanítványaimnak.

Ehhez nekik csak figyelni kell, elfogadni azt, amit mondok, és gyakorolni, hogy képesek legyenek megvalósítani a ceruzájukkal is.

Aki ezt megtanulja, annak garantált a siker a rajz felvételi vizsgákon!

A hazudozáshoz tehát ész kell!

Aki hozzám jön rajzot tanulni, az már eleve okosabbak - mert jobb döntést hoztak - mint azok, akik máshol akarnak rajzot tanulni.

Okosabbak, mert hittek a weboldalam, vagy az ismerőseik ajánlásainak.

 

Sajnos nem mindenki olyan okos annak belátásához, hogy a hazudozáshoz ész is kell!

A megtörtént eset Z-vel történt meg. Z sógora volt az, aki azért, hogy menőbbnek tűnjön Z húga és családja előtt, azt hazudta, hogy ő építészmérnök.

A terve bevált, mert meghódította a lány szívét, de hiba csúszott a számításába, mert így kiderült, hogy ő valójában nem építész, hanem asztalos.

Feltételezem, hogy ha asztalosként ismerik meg, akkor most Z a barátját tisztelhetné benne!

 

Na de nézzük a hazugságnak a másik formáját!

 

2. Indirekt hazugság

Ez a veszélyesebb! A direkt hazugságnál egy idő után kiderül az igazság és lelepleződik a hazug ember.

Az “indirekt hazugságnál” nincs konkrétan kimondva a hazugság, ezért az nagyon-nagyon nehezen tud csak lelepleződni.

Ebben az esetben sem az a lényeg, hogy mi volt a hazugság tárgya, mert nem a szavak, mondatok, hangok okozzák nekünk a bajt, hanem az az ember, aki hazudik nekünk, aki átver bennünket!

Az indirekt hazugságnál a hazug ember nagyon nehezen lepleződik le, mert nem direktben hazudik, hanem észrevétlenül, más szóval mondva alattomosan támad.

Őt nem tudjuk megvádolni azzal, hogy hazudott, mert corpus delicti hiányában nem tudnánk bizonyítani a bűncselekményt. De hát ő nem mondott ki hazugságot soha! Nem készült hangfelvétel róla, nincs leírva sehol, meg nem is hallhatta senki.

Ő csak egyszerűen nem mondta ki az igazságot, mert nem mondott semmit se. Csak hallgatott.

Itt nem tudjuk, hogy milyen irányban kell keresgélnünk az igazságot, ha valami gyanúsat észlelünk, érzünk.

Az indirekt hazugság olyan mint a rák, ami alattomosan dolgozik az ember testében elbújva, és amikor észlelhető nagyságúvá növeszti magát, akkor már sokszor késő, nem lehet vele mit kezdeni.

Nekem legyen mondva!

A hazugság első módozatát fel lehet ismerni a jelekből, mert pontosan megfogalmazható módszerei vannak a direkt hazudozónak. Elszigetelés, besározás, időhúzás, stb. Ha direkt hazudozó vét egy hibát a hazugsága rendszerében, akkor pillanatok alatt lebukik. De csak akkor, ha nem nézik el neki a hazugságot. Egy szintén direkt hazudozó a kölcsönösség elve alapján, vagy egy indirekt hazudozó a későbbi hasznosítás céljából.

Az indirekt hazudozó nagyon nehezen bukik le, mert ő nem mond semmit.

Egy ismerősöm családja ilyen. Az ismerősömet nevezzük Y-nak.

Y felesége több, mit tíz éven keresztül hiába mesélt az apja alkoholizmusáról, a családban meglévő feszült hangulatról, a férje nem értette, hogy pontosan miről beszél a feleség.

Jó, hát az após a családon belül mindig is egy kivagyi, basáskodó, műveletlen falusi paraszt volt, de hát ő ilyen…

Mesélte Y, hogy egyszer náluk volt az após, Y éppen hazaért a munkából este, jó kedvűen valamit mondott az apósának, az meg olyan stílusban válaszolt vissza, hogy Y teljesen lepadlózott. Mi van?

Mi van? - kérdezte este a feleségét, aki csak annyit mondott neki, hogy “de hát erről beszéltem mindig”.

Y-nak egyből kitisztult minden. Másnak leültették az asztalhoz az apóst, és mondták neki, hogy ne igyon, mert ha nem iszik, akkor egy angyal, ha iszik, akkor meg maga az ördög!

Az após csak annyit kérdezett: “Miért, én iszok?”

A családban ugyanis nem volt téma az ital. Melyik családban az? Magyarországon vagy millió alkoholistát emlegetnek a statisztikák, de ki tud a környezetéből olyan családot mondani, ahol létezik akár egy alkoholista.

Bödőcs Tibornak is hála, nálunk az alkoholizmus csak a viccekben létezik, sok mással együtt…

Y tágabb családjában sem létezik olyan, hogy alkoholizmus. Nem is kell attól rettegni Y-éknál, hogy az apósa bármelyik pillanatban agresszív beszólásaival agyonbassza a családi hangulatot. Ez egyszerűen nem létezik… Nem létezhet!

Y elmondta, hogy néha sikerült előre felkészülni, mert ahhoz ugyan volt esze az apósnak, hogy észrevétlenül osonjon ki a kapun a papírpénzt a zsebébe rejtve, ugyanolyan ügyesen vissza is térjen, majd - mint H. L. Torrente a barátja alvó csajának meghúzása után, mikor még a sliccét se húzta fel -, fennhangon rácsodálkozzon a békés családi életre, mintegy jelezve, hogy ő itt van ám köztünk! Még eszünkbe se jusson, hogy ő nem itt volt az előbb! De tényleg!

Egy idő után már ez is  árulkodó jel lehet, de ha ez nem elég, akkor ott van a melegítőgatya zsebében  felcsilingelő aprópénz, amely természetesen a kocsmázás után a kapun átlépve már elvesztette visszajáró jellegét.

Nem csak ahhoz kell ész, hogy valamit észrevétlenül tudjunk csinálni, hanem ahhoz sem ártana, hogy az esetleges nyomokat is eltüntessük!

A nem létező ivásnak ebben a nem létező fázisában az alkohol még nem érte el az agyat, de a csörgő apró már előre jelzi a vihart. Lehet rettegni, hogy mikor tör ki!

Természetesen az após az Y-ék házában található italokból nem fogyaszt. Az már kézzelfogható lenne. Azt csak akkor, ha kínálnák.

Y apósa nem iszik. Csak a szomszédjában lakó rokonaik testet-lelket szedáló borszeretetén lehet cinkos összekacsintással szolidan rosszmájúskodni, de azt is csak mértékkel, nehogy valami hasonlatosságra derüljön fény.

Y apósa nem iszik. Természetesen. Az anyós szerint sem, aki pedig az átélt szenvedései jogán a legerősebb tanú lehetne. Ezek után sem a gyerekek, sem az unokák nem mondanak igazat, amikor ilyet állítanak.

Amikor “apuka” iszik, akkor a feszülten szar hangulat van, kínos csendekkel megtűzdelve, dehát azt meg nem kéne már állandóan észrevenni!

Az anyós válasza Y minden törekvésére a problémák megbeszélésével kapcsolatban, hogy “Ugyan már Y!”

Y nagyon jó barátom és elég sokat mesélt nekem ezekről. Onnan tudom ilyen részletesen.

 

Ha a hazugság nem létezik, mert nem látható, akkor probléma sincs. Természetesen.

Az “indirekt” hazugság csak akkor buktatható le, ha az igazságot kideríteni szándékozó ember olyan kommunikációt erőltet, ahol az indirekt hazudozót rá tudja kényszeríteni arra, hogy “direkt” módon kimondott szavakká formálja az elhallgatott igazságot!

Ha a rajztanfolyamomra vonatkoztatom az indirekt hazudozókról írt gondolatokat, akkor nekem mindig az a legnagyobb szomorúságom, ha valaki csak ül és nem csinál semmit. Abból nem lesz rajz!

Aki nem mer nálam vonalakat rajzolni a lapra, mert fél a következményekkel szembe nézni, az a legkeményebb feladat számomra. Addig küzdök érte, amíg vagy meg nem bízik bennem és akkor saját magában is, vagy elmenekül.

 

A rajzolást ugyanis úgy tekintem, hogy ugyanolyan, mint maga az élet.

Az életben az első lépés az, hogy megszületünk. Attól kezdve az idő megy előre, mi növekszünk, gyerekként a szüleink a felelősek értünk, majd egy idő után nekünk kell vállalni a felelősséget a viselt dolgainkért.

Vannak céljaink, amiért teszünk dolgokat, és közben hibázunk is.

Nincs hibátlan ember, mindnyájan követünk el hibákat. A hibáink az életünk részei.

Nem szégyellni, hanem kijavítani kell őket!

A legnagyobb hiba az életünkben (is!), amikor nem csinálunk semmit!

A rajzolásban ugyanez a helyzet. Van egy célunk, például az, hogy építészek legyünk.

Ennek a célnak az eléréséhez az első akadály a rajz alkalmassági vizsga, ahol olyan rajztudást kell felmutatni, hogy meggyőzzük az egyetem tanáraiból álló zsűrit a felvételhez szükséges alkalmasságunkról.

Ehhez meg kell tanulni jól rajzolni! Jó módszerekkel, jó tanártól MINDENKI számára lehetséges. Legalábbis nálam így van.

Ahhoz, hogy történjen valami, ami eredményre vezet, a ceruzánkat oda kell nyomni a papírra és vonalakat kell húzni!

Az első vonalak biztosan nem olyanok lesznek, amit az ember szeretne! Ezt tudomásul kell venni! Vannak olyanok, akik erre sem képesek!

Először sok lesz a hiba, de egy idő után már nagyon jól lehet rajzolni. Azok képesek erre, akik a kezdeti hibáik miatt nem menekülnek el, hanem rendíthetetlenül keresik a megoldásokat!

A hibáink a rajzban ekkor sem szűnnek meg, mert nálam a rajzolás folyamata természetszerűleg és elkerülhetetlenül tartalmazza a hibákat!

Azért, mert a szabadkézzel történő rajzoláskor kizárólag olyan módszerek léteznek, amik csak a hibázás lehetőségével együtt működnek. Tökéletes módszer nincs, de több módszer együttes használatával létre lehet hozni egy olyan kompromisszumát az igazságnak, amit el lehet fogadni tökéletesnek.

Mint az életben!

Tudomásul kell venni, hogy a rajzoláskor csak a hibák elkerülhetetlen és szükségszerű létrehozása ad lehetőséget a kijavításukra.

“Csak az követhet el hibát, aki dolgozik.” Aki dolgozik, az pedig hibázik is!

A rajz nem önmagában lesz tökéletes, hanem attól, hogy a néző képtelen hibát találni benne.

Ez kétféle módon lehetséges.

Az egyik módja annak, hogy a néző ne találjon hibát a rajzunkban az, hogy a lehető legügyesebben rajzolunk. Ez az én módszereimmel megoldható.

Azt, hogy a rajzunk egy totális hazugságrendszer, csak mi tudjuk, aki rajzoljuk, mert egyedül mi ismerjük a rendszer létrehozásának szabályait. A néző nem!

A rajzunk így is tele lesz hibákkal, mert nem tudunk tökéleteset létrehozni, de ezt is csak mi tudjuk!

A néző a jó módszereinknek köszönhetően a legjobb tudásunk felhasználásával létrehozott, a lehető legjobb rajzot fogja látni és nagy a valószínűsége, hogy azt ő tökéletesnek fogja tartani!

Az, hogy mi elkövessünk mindent, hogy a tőlünk telhető legjobbat hozzuk létre, az a

 

“Tartsd szárazon a puskaport… “ mondás első része.

Az …és bízzál istenben” jelentése pedig a következő:

 

A másik módja annak, hogy a néző ne találjon hibát a rajzunkban az, hogy mi sokkal jobb módszerekkel rajzolunk, mint amivel a néző ellenőrizni tudja a rajzunkat!

Én ezt valósítom meg azzal, hogy olyan elvekkel és módszerekkel oktatok, amelyek létezéséről rajtam kívül más rajztanárok nem tudnak. Továbbá az én módszereim sokkal jobbak, mit ami ők ismernek.

Ezek alapján a tanítványaimmal joggal bízhatunk abban, hogy a néző valószínűleg nem olyan “okos”, mint mi vagyunk!

Ezáltal ők az enyémnél minőségileg alacsonyabb színtű módszereikkel és látásmódjukkal nem találnak számukra létező hibát a tanítványaim rajzaiban.

Nálam nagyon magasan van a jó rajz minőségi határa, mert én ismerem a létrehozás módszereit és azokkal tudom ellenőrizni a rajzokat!

Sajnos már olyan szinten elmentem az átlag rajztanároktól, hogy egyes, más tanfolyamokon is részt vevő tanítványaimnál a rajzolás közben egyes tanárok feleslegesnek tartották pont azokat a szerkesztővonalakat, amiket ők nem ismertek és nem értettek, viszont a tanítványaim pontosan azokkal a szerkesztővonalakkal tudtak olyan rajzot rajzolni, hogy a felvételi vizsgákon a teljesen kész rajzaik alapján mindehol minden rajztanár elismerte a tudásukat.

Engem eddig rajztanár még nem keresett meg, hogy érdeklődjön a módszereim után, de vigasztalásként éppen tegnap este láttam egy filmben:

Hemingwayt megkéri egy író, hogy olvassa el a készülő könyve kéziratát és mondjon róla véleményt.

  • Már most utálom ezt a könyvet! - mondta Hemingway.
  • De hát még nem is olvasta el - mondja az író. Erre Hemingway:
  • Ha rossz lesz, akkor azért útálom, ha jobb lesz, mint az enyém, akkor meg irigy leszek rá és azért fogom utálni!

 

Szóval jó módszerekkel lehet minőséget alkotni. Ehhez viszont tanulni kell! Nem csak a rajzolásban, hanem az életben is.

A tanulás nem feltétlenül a könyveket jelenti, lehet tanulni a filmekből, a tudományból a művészetből, egymástól, az életből és a hibáinkból is. Főleg az utóbbiból.

A baráti beszélgetések is olyanok, mint a könyvek, filmek, amik másokkal megtörtént élethelyzetekkel segítenek ötleteket adni nekünk a saját életünkben felmerülő problémák megoldásához, hibáink kijavításához.

Minél beszűkültebb világban él valaki, annál kisebb az az információtömeg, amiből táplálkozhat.

Minél primitívebb, agyatlanabb, böszmébb, hazugabb médiumokból táplálkozik valaki, annál kisebb eséllyel fogja helyesen megoldani a valós problémáit!

Ez a legnagyobb baj a műveletlen, buta emberekkel, hogy vagy nem tájékozódnak, vagy nagyon rossz helyről veszik az információkat.

Továbbá a valós problémákat nem akarják sem észrevenni, sem megoldani, illetve észreveszik, de képtelenek megoldani, vagy olyan primitív módszerekkel próbálkoznak, amivel még nagyobb kárt okoznak.

Sem dohányfüst ködébe, sem az alkohol mámorába, sem a gyűlöletkampányok ideológiája mögé nem lehet elbújni a valós életünk valódi és megoldásra váró problémái elől.

Aki ezt hazudja magának, az önmagát csapja be.

Aki önmagát képes becsapni, az mások irányában is hazudni fog.

Aki másoknak túl sokat hazudik, annak pedig nem az lesz a büntetése, hogy senki nem fog neki hinni, hanem az, hogy ő nem fog hinni senkinek!

Annak se, aki őszintén feltárja a problémákat.

Azokat az embereket pedig, akik a problémákat felszínre szeretnék hozni, mert keresik a megoldást, még erőszakkal sem lehet elhallgattatni!

A támadó erőszak védekező erőszakot szül. 

A hazugság fenntartására törekvő támadó erőszak mindig gyenge, azért támad.

Az igazságra törekvő ember pedig mindig erősebb,  azért van bátorsága kideríteni és szembenézni az igazsággal.

Ezért győz végül mindig az igazság, mert az igazságot csak erős emberek képesek felvállalni.

Ez egy élethosszig tartó feladat egyeseknek.

Amikor véget ér az életünk, akkor meghalunk.

Amikor meghalunk, az olyan, mint a rajzolás vége a felvételi vizsgán. Amikor beszedik a rajzot, akkor már nem tudunk többet hozzátenni.

Addig van lehetőségünk bebizonyítani a rajztudásunkat, amíg a kezünkben a ceruza és előttünk a rajzlap.

Az életben is csak addig van lehetőségünk a hibáinkat kijavítani, ameddig meg nem halunk. A halálunk pillanatát szerencsére nem tudjuk előre, így minden nap minden percében élnünk kell az életünket és fejleszteni kell az

ÉLET - RAJZUNKAT.

Ez meg az életben és a rajzolásban is csak akkor működik, ha cselekszünk, ezáltal hibázunk, majd a hibáinkkal őszintén szembe nézve kijavítjuk azokat!

Az én rajztanári munkámat nem én ítélem meg, hanem a felvételi vizsga szűrije.

Az életünket pedig a barátaink minősége.

Egyik esetben sem hazudhatunk nekik!

 

Szólj hozzá!

A rajztanár önbizalma...

2020.04.20. 00:05 Pizsama / Molnár Zsolt

Amos hadnagy:

"Azt hiszi maga nagymenő, mert menő klubokba jár, mert bombanők lefekszenek magának? Azt hiszi maga nagymenő, mert lebuktatta azokat a kazetta-kalózokat?"

Ford Fairlane:

"Beláthatja, hogy van elég okom rá."

Az idézet a Ford Fairlane című 1990-ben készült filmből van.

 

Kértem a tanítványaimat, hogy írjanak nekem véleményt a tanfolyamomról, amit reklámnak fel tudok tenni a honlapomra.

Egyikük ezt írta:

"Tavaly tavasszal utánanéztem az építész felvételi követelményeknek és sokkolódva tapasztaltam, hogy rajz alkalmassági is kell. Rögtön elkezdtem keresgélni a neten, hogy ez mit jelent. Úgy találtam rá Pizsama blogjára.

A stílusa elég magabiztos volt (kicsit túlságosan is), de azt írta, hogy jobb, mint a BME előkészítő. Hittem neki, így jelentkeztem a normál kurzusra.

Hatalmas csalódás volt az elején. Nem mentek a dolgok elsőre (gyakorlás után már szerencsére igen) és sok csalódás ért. Nem mindenben hittem Pizsamának, úgy éreztem, én jobban ismerem magam, jobban tudom a dolgokat.

Ez az elgondolás persze nem vált be, valahogy mindig neki lett igaza.

A karantén alatt sokáig nem kezdtem el beállításokat rajzolni, mert nem éreztem azt, hogy én fejből meg tudnám csinálni. Aztán a Teodorról ( egy másik tanítványom - MZS ) szóló írás ( miatt végül nekiültem. És élveztem és jónak találtam őket.

Egészen addig, míg fel nem hívtam Pizsamát, aki szembesített a hibáimmal. Ezeket a hibákat utána én is elfogadtam és kijavítottam, de nehéz volt elviselni, hogy még mindig nem jó, még mindig nem jó...

De igaza lett (ebben is) és én is látom a javulást. Akár annak a rajznak az előző állapotához képest, akár a régebben elkészült rajzaimhoz képest.

Nagyon örülök, hogy belevágtam ebbe és kitartottam, mert szerintem meghozta az eredményét.

Noémi"

 

Ha valaki figyelmesen olvassa Noémi írását, akkor észreveheti, hogy Noémi megítélése irántam és a tanfolyamom iránt eléggé negatív és hullámzó volt kezdetben, de a végére valahogyan mintha nekem adna igazat.

A tanfolyamaimat mindig azzal kezdem, hogy közlöm a résztvevőkkel:

"Itt, ebben a teremben mindig nekem van igazam! Ha nem, akkor majd szólok."

Persze ez nem így van teljesen, mert én sem vagyok tévedhetetlen, mint ahogyan senki sem.

De!

Attól a néhány kivételtől eltekintve, amikor tévedek, akkor bizony igazam van. Nem? De! :-)

Leginkább attól van igazam, hogy én vagyok a tanár!

Azért vagyok én a tanár, mert én már nagyon értem azt, amit tanítok.

Én már tudom azt is, hogy hogyan tudom azt megtanítani, amit én már tudok.

Azt is tudom, hogy a tanítványaim mit nem tudnak.

Azt is tudom, hogy a tanítványaim miért nem tudják megcsinálni azt, amit nem tudnak megcsinálni.

Én bizony jobban tudom, hogy ők mit tudnak, mint ahogyan ők gondolják magukról.

Mindez azért van, mert én TANÁR vagyok.

Tanár sok van, de TANÁR, az kevés van. Ritka alkalom találkozni velük.

A tanítványaim is kevés tanárral találkoztak még életükben. 

Ezért nehezen fogadják el, hogy én TANÁR vagyok, mert nem tudják, hogy az mi valójában.

Én TANÁR vagyok, mert tudom, hogy mit tudok.

TANÁR vagyok, mert tudom, hogy mit nem tudok.

TANÁR vagyok, mert tudom, hogy a tanítványaim mit nem tudnak.

TANÁR vagyok, mert tudom, hogy a tanítványaimnak hogyan tanítsam meg azt, amit tudniuk kell.

 

Sok tanítványomat a saját ego-ja akadályozza meg abban, hogy megtegye, amire egyébként képes lenne.

Számomra a rajz szakmai része az oktatásnak már nagyon kiforrott. A módszereim úgymond "tökéletesen" működnek.

Ezeket jól el is tudom mondani.

A tanítás nehezét már egyre inkább az jelenti, hogy a tanítványaim ego-ját le tudjam törni arra a szintre, hogy képesek legyenek befogadni az új információkat.

Az oktatási anyagom egy szerves egész, amit időben lineárisan elosztva lehet előadni, s csak a végén áll össze egy időbeli és térbeli mátrixszá, amiben a rendszer elemei egyenrangúan és egyidejűleg szerepelnek.

Tudom, hogy idáig eljutni nem könnyű: türelem kell hozzá!

Azok, akik nem tudják elfogadni, hogy nem tudnak egyből sikeresek lenni úgy, ahogyan Ők elképzelik, azok a viszonylagos kudarcukat át szeretnék másra hárítani: például rám.

Én viszont nem veszem magamra ezeket a próbálkozásokat, mert ennek terhe nem az én feladatom.

A tanítványaimnak kell figyelni, befogadni és begyakorolni a módszereket, nem nekem.

Ha ezt valaki nem teszi, akkor nem lesz sikerélménye. A kudarcot pedig hárítani igyekszik.

Azok a tanítványaim, akik már másodszor vannak egy tanfolyamomon, például a "nyári" tanfolyam után a "normál" tanfolyamomra jönnek, ők már tudják, hogy mi lesz a folyamat, amit végig kell csinálniuk, ezért "alázattal" állnak a tanuláshoz. Bennük már megvan a bizalom irántam.

 Az újakban ez később alakul csak ki. Akkor, amikor jönnek az első sikerélmények, amiket a saját szorgalmuknak köszönhetnek, vagy akkor, amikor látják, hogy a többieknek már mennek a dolgok ( ja, azoknak, akik otthon szorgalmasan gyakorolnak! )

"A buta fecseg, az okos beszél, a bölcs hallgat."

Én csak azt tudom tanítani, aki meghallgat engem. 

Aki hitetlenkedik, visszabeszél vagy rontani akarja a hitelességemet kitalált, mondvacsinált kifogásokkal, azzal nem tudok mit kezdeni.

Illetve tudok: elmagyarázom neki más módokon az igazamat, vagy végső esetben megtöröm az EGO-ját. 

Ha valaki harcba kényszerít, akkor kénytelen vagyok felvenni a küzdelmet, mert mint TANÁR-nak felelősségem van a csoport többi tagjával szemben.

Csak azért nem hunyászkodhatok meg, mert nem akarok küzdeni az igazamért!

Ha igazam van, akkor nem veszíthetek, mert akkor a TANÁRI BECSÜLETEM veszik el a tanítványaim előtt.

 Azt pedig egy-két egoista miatt nem adom!!!

Erre is mondta egyszer az egyik tanítványom, hogy "Van egy stílusa, de hatékony."

 Visszatérve a Noémire: vele sem volt egyszerű dolgom, mert nehezen kapcsolódott rá a tanfolyamom gondolatmenetére. Emiatt megkérdőjelezte az oktatási módszereimet is.

Itt az a pont amikor két különböző úton lehet elindulni. Az útválasztás a tanítványtól függ.

Noémi esetében sikeresen megoldottuk a feladatot, mert láttam, hogy értelemmel lehet hatni rá, ezért sikerült kialakítani egy bizalmi kapcsolatot, ami révén sikerült tovább lépnie.

Nála az első konfliktuskor éreztem már, hogy erre lesz esély. A levelét olvasva szerintem kiérezhető az őszintesége és az intelligenciája, amit már a tanfolyam elején is észrevettem, ezért nem tekintettem rosszindulatúnak a "támadó kételkedését".

Sajnos nem mindenki ilyen, de erről nem én tehetek.

Mahatma Gandhi mondta: "Úgy is elpusztíthatsz egy ellenséget, hogy a barátoddá teszed!"

A tanítványaim esetében ezt az elvet vallom.

Ez egy-két kivételtől eltekintve sikerült is. A kivételek mindig lesznek, mert hát én sem lehetek mindenkivel jóban és engem se szerethet mindenki. Ezek a nagy számok törvényének hozadékai és kész.

Mivel a legtöbben előbb utóbb hajlandóak hinni nekem, ezért sikeresek a tanfolyamaim.

TANÁR vagyok.

Akkor,  ne legyen a "stílusom elég magabiztos" - ahogyan a Noémi írta?

Dehogy nem!

"Beláthatja, hogy van elég okom rá."

"Igazam van? Nem? De!" 

Ezt meg Besenyő Pista bácsi mondta.

Nem?

De!

:-)

 

Szólj hozzá!

Rajzolás a "korona" idején 0.2

2020.04.19. 22:34 Pizsama / Molnár Zsolt

Bence rajzai:

20200413_01.jpg

20200413_02.jpg

20200413_03.jpg

20200413_04.jpg

20200413_05.jpg

 

Kértem a Bencét, hogy írja le a tapasztalatait. Íme a levele:

"Sziasztok!

Két évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy építész szeretnék lenni. Az is biztos volt, hogy a BME-re szeretnék járni, csak egy probléma volt: nem tudtam rajzolni. Mivel a felvételi mellett egy rajz alkalmassági vizsgán is meg kell felelni a bejutáshoz, tudtam, hogy ezt a problémát orvosolnom kell.

Nyáron Anya beíratott egy rajz tanfolyamra, ez csupán egy hetes volt. Ami azonban nagyon emlékezetessé tette számomra ezt az egy hetet, az az volt, ahogyan a tanár felépítette az órákat.

Addig én úgy tekintettem a rajzolásra, mint egy képességre. Akinek ez megvan, az szépen egymás mellé tudja rakni a vonalakat, tud szépen tónusozni, akinek ez nincs meg (mint például nekem), az nem tehet semmit.

Ez volt a véleményem addig, amíg első nap be nem mentem az első órára. Az volt a megdöbbentő, hogy Zsolt (igen az ő tanfolyamára íratott be anya) teljesen matematikai úton közelítette meg azt a tevékenységet, amit én eddig csak művészi megközelítésben hallottam az eddigi rajztanáraimtól!

Még mielőtt valakit elrettentene a matematika szó a tanfolyamtól, kijelentem, hogy ez a megközelítés érthetővé, megfogalmazhatóvá és könnyebben kivitelezhetővé teszi a rajzolást.

Két éve járok Zsolthoz és olyan rajzokat tudok rajzolni, amikről azelőtt soha nem is álmodtam.

Zsolt megtanít arra, hogy hogyan rajzolj a fejeddel, hogyan szerkeszd ki a testcsoportokat, és hogy hogyan tónusozz logikusan. Nem tudom, hogy ki milyen jól szeretne tudni rajzolni, de látva, hogy én honnan indultam, és hogy hova érkeztem, csak ajánlani tudom ezt a tanfolyamot!

Azonban valamit még mondanom kell! Ne higgye senki, hogy attól, hogy beül az órára és figyel, jobban fog tudni rajzolni! Sajnos ez nem így működik. Kézbe kell fogni a ceruzát és gyakorolni kell otthon is! Viszont a jó hír az, hogy mivel Zsolt módszerei működnek, fejből is lehet velük rajzolni, nincs szükség testekre. Pontosan ezért otthon annyit rajzolhatsz, amennyit csak akarsz!

Be akarsz jutni az egyetemre? Iratkozz be a tanfolyamra, tanuld meg Zsolt módszereit, rajzolj otthon, és fejlődj! Ez ilyen egyszerű!

Bence"

A többieknek is: Hajrá!

Szólj hozzá!

Rajzolás a "korona " idején 0.3

2020.04.19. 13:47 Pizsama / Molnár Zsolt

A rajzok egy-egy folyamatot mutatnak be:

- Noémi rajzolt otthon, majd lefotózta és elküldte nekem e-mailben a rajzot
- Messengeren felvettük a kapcsolatot, élő szóban megbeszéltük a hibákat és a javítás módját
- Noémi javította a rajzát és újra elküldte nekem e-mailben a rajzot
- újra megbeszéltük az eredményt és a teendőket
- ez megtörtént néhányszor, amíg egy bizonyos szintre nem fejlődött a rajz

Egyik rajz módosításai (balról jobbra - kattints a nagy képért):

01_egyben.jpg

 

Másik rajz módosításai (balról jobbra - kattints a nagy képért):

 

02_egyben.jpg

Hogyan lehet ezt megvalósítani?

Úgy, hogy a módszereim alapján egy rajz így készül:

- bizonyos információkat kinyerünk a látványból megfigyeléssel, méréssel
- teljesen mindegy, hogy a látvány valódi beállítás vagy kép! Akár szóban is elmondhatnám, hogy mit és honnan nézve rajzoljon le egy tanítványom!
- a látványból vagy a képről kinyert információk segítségével rendszereket állítunk fel, amik a fejünkben kimondható információkká alakulnak
- ezeket a szavakkal is kimondható információkat jelenítjük meg a rajzlapon
- ez a rendszerelvűség a vonalas rajzra és a túnusozásra is ugyanúgy vonatkozik!
- a rajzlapon, a rajzban lévő rendszerek minősége úgy is ellenőrizhető, hogy nem kell látnunk hozzá a valódi beállítást, mivel a rendszerek szabályszerűségei már ismertek számunkra

Mivel ezek az információk tulajdonképpen egy olyan nyelvezetet alkotnak, amit a tanítványaim is megismernek, ezért tudunk ezen a közös nyelven beszélni a Messengeren keresztül.

A tanfolyamaimon ezt a "nyelvet" tanítom meg a tanítványaimnak!

A gyakorláskor tulajdonképpen ezeknek a rendszereknek a megvalósítását kell jól begyakorolni!

Ez pedig a tanfolyamim résztvevőinek egyébként is otthoni munkát jelent!

Akkor meg mi változott a vírus miatt?

Semmi.

Kértem a Noémit, hogy írja le a tapasztalatait. Íme a levele:

"Tavaly tavasszal utánanéztem az építész felvételi követelményeknek és sokkolódva tapasztaltam, hogy rajz alkalmassági is kell. Rögtön elkezdtem keresgélni a neten, hogy ez mit jelent. Úgy találtam rá Pizsama blogjára.

A stílusa elég magabiztos volt (kicsit túlságosan is), de azt írta, hogy jobb, mint a BME előkészítő. Hittem neki, így jelentkeztem a normál kurzusra. Hatalmas csalódás volt az elején. Nem mentek a dolgok elsőre (gyakorlás után már szerencsére igen) és sok csalódás ért. Nem mindenben hittem Pizsamának, úgy éreztem, én jobban ismerem magam, jobban tudom a dolgokat.

Ez az elgondolás persze nem vált be, valahogy mindig neki lett igaza.

A karantén alatt sokáig nem kezdtem el beállításokat rajzolni, mert nem éreztem azt, hogy én fejből meg tudnám csinálni. Aztán a Teodorról szóló írás miatt végül nekiültem. És élveztem és jónak találtam őket.

Egészen addig, míg fel nem hívtam Pizsamát, aki szembesített a hibáimmal. Ezeket a hibákat utána én is elfogadtam és kijavítottam, de nehéz volt elviselni, hogy még mindig nem jó, még mindig nem jó...

De igaza lett (ebben is) és én is látom a javulást. Akár annak a rajznak az előző állapotához képest, akár a régebben elkészült rajzaimhoz képest.

Nagyon örülök, hogy belevágtam ebbe és kitartottam, mert szerintem meghozta az eredményét.

Noémi"

A többieknek is: Hajrá!

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása