HTML

rajz felvételi előkészítő

Rajzból felvételizel? Építész vagy terméktervező akarsz lenni? Vagy csak szeretnél megtanulni jól rajzolni? Olvasgasd a blogomat!

Friss topikok

Hogyan "TANULHATÓ" a rajzolás ?

2014.01.08. 14:47 Pizsama / Molnár Zsolt

Sokan azt gondolják, hogy a rajzolás tehetség kérdése. Én meg azt mondom, hogy NEM !

1.jpg

Ezzel kapcsolatban hadd mondjak el egy történetet!

Fiatalabb koromban a családunk két házat is felépített, olyan igazi „szocializmus” módon. Nem kulcsrakészen kaptuk meg a házat, hanem jöttek a különböző szak- és nem szakemberek, barátok, stb. Magyarországon természetes, hogy mindenki ért az építészethez. Meg a focihoz. Meg a politikához…

Én is kivettem a részemet a munkából, de mivel akkoriban a kavicslapátoláson és a betonhordáson kívül még nem sok közöm volt az építőiparhoz, nem nagyon figyeltem meg a szakmai részleteit.

Ennek folyományaként, amikor később, ki tudja miért (talán perverzió?) olyan dolgokon ábrándoztam, mint az aljzatbeton simasága, csodálattal gondoltam a kőműves szakemberek elképesztő kézügyességére. Egyszerűen zseninek gondoltam őket azért, mert képesek egy helyiség betonját pár milliméter hibával vízszintesre simítani. Hogyan lehet a simítóval ilyen ügyesen bánni? Hihetetlen!

Azért valahol éreztem, hogy a kőműveseknek ezen a módon való felmagasztalása talán nem teljesen helyénvaló, de mivel nem ismertem a módszerüket, a csodálatom ok nélkül nem fakult.

Egészen addig, amíg nem kezdtem el képezni magam az építészet területén, történetesen a legjobb helyen, a BME Építész Karán. Egyszer véletlenül valamelyik tankönyvet lapozgattam, mikor ilyen dolgokat láttam, hogy „pont”, „vonal”, „sík”. Hogy is van ez?

Nézzük!

Van egy helyiség, legyen az egy épület szobája! Ebben a szobában kell egy aljzatbetont elkészíteni.

A falon van egy ceruzavonás, ami megadja a beton felső síkjának magasságát. Ez a kiinduló magasság. Tegyünk ide egy lapát betont, majd simítsuk el a tetejét a vonal magasságáig. Utána tegyünk le a fal mellett még egy lapát betont olyan távolságra, hogy az egyenes simító lécünk (ölesléc) az egyik betonkupactól átérjen a másikig. Az ölesléccel addig tapicskoljuk az új betonkupac tetejét, amíg az ugyan olyan magas nem lesz, mint az előző.  Ezt az öleslécen található vízmértékkel ellenőrizhetjük.

Ez után tegyünk még két betonkupacot úgy, hogy a négy kupac egy négyzet csúcsait alkossa! Tehát az újabb kupacokig is elér az ölesléc a már meglévőktől, ezért azokat is vízszintbe tudjuk hozni az előzőekkel. Kaptunk négy egymással egy magasságban lévő betonkupacot. Két-két betonkupac közé öntsünk betont, az ölesléccel simítsuk el úgy, hogy a már meglévő két kupacunk tetejére feküdjön fel az ölesléc két vége. Ezáltal kapunk két, egymással párhuzamos, egymással azonos magasságú, vízszintes betonsávot.

A két betonsáv közé öntsünk betont, majd az öleslécünk végeit a két betonsávra igazítva simítsuk síkká a beton tetejét! Ezeket ismételve az egész helyiségben elkészíthetjük a vízszintes, sima betonfelületet.

Emlékezzünk csak: „pont”, „vonal”, aztán „sík”.

A fent említett eljárást kis odafigyeléssel bárki meg tudja csinálni. A „CSODA” megszűnt bennem, ami belőle megmaradt, az a szimpla „MESTERSÉG”, amit azoknak is meg tudnak tanítani a szakmunkásképzőben, akik a gyengébb eredményeik miatt nem tudták a gimnáziumi tovább tanulást választani.

A különbség az „ügyes” kőműves és „rossz” kőműves között odafigyelés, az igényesség, a rutin és a szakmai tapasztalat függvénye. Ezek a szempontok egymástól függetlenek, de ha mindegyik megvan, akkor adott a lehetőség a színvonalas munkára.

A rajzolás ugyan ilyen „MESTERSÉG”. Ha megtaláljuk az egyszerű, kézzelfogható, tanítható, tanulható és „zseniképességeket” nem igénylő módszereket, akkor bárki meg tud tanulni rajzolni!

Ha ismered azokat a módszereket, amik segítségével játszi könnyedséggel meg tudsz rajzolni valamit, akkor már csak igényesnek kell lenned, hogy ne nézd el magadnak a hibáidat és szorgalmasnak, mert be kell gyakorolnod a technikákat, hogy rutinosan tudd őket alkalmazni.

Ha ismered a mesterséget, akkor minden kézzelfogható valósággá válik a kezed alatt, ha nem ismered, akkor pedig mindent csupán távoli, elérhetetlen csodának gondolsz!

Én a mesterséget tanítom a rajz tanfolyamaimon!

A művészet pedig ott kezdődik, ahol a mesterség véget ér!

2.jpg

Szólj hozzá!

Felkészülés a rajz felvételi / alkalmassági vizsgára - mire, hogyan, hol, kivel?

2013.09.09. 16:13 Pizsama / Molnár Zsolt

Ilyenkor szeptember elején főleg a végzős középiskolások számára nagy kérdés, hogy hogyan tovább?

Ha még addig nem alakult ki határozott elképzelés a továbbtanulással kapcsolatban, akkor éppen itt az ideje!

Már tapasztalatból tudom, hogy sokan csak ilyenkor szembesülnek azzal, hogy a választandó főiskolára, egyetemre rajzból is van alkalmassági, illetve felvételi vizsga. Nézzük mi a különbség a kettő között:

rajz felvételi vizsga: Annak eldöntésére szolgál, hogy a tudásuk alapján kik a legalkalmasabbak arra, hogy felvételt nyerjenek az adott intézménybe. A jelentkezők a vizsgateljesítményük alapján pontokat kapnak, ezáltal feláll egy rangsor, s a felvehető létszám alapján a legjobbakat felveszik. Ilyen iskolák: tanárképző főiskolák rajz szakjai, MOME, MKE, stb.

rajz alkalmassági vizsga: Arra szolgál, hogy kiszűrjék a jelentkezők közül azokat, akik a nem megfelelő rajzi tudásuk miatt nem alkalmasak a képzésre. Ilyen iskolák: építész képzések (BME-ÉSZK, PTE-PMMK, SZE-MTK, SZIE-YMÉK, stb.), ipari terméktervező és formatervező képzések (BME-GÉK, OE-RKK, PTE-PMMK, stb.) és ide sorolnám a tájrendező és kertépítő mérnök szakot is, annak ellenére, hogy számomra kicsit érthetetlen módon az idei évben nem volt rajz alkalmassági vizsga.

A rajz alkalmassági vizsgákon is van pontozás, mivel általában több részfeladat van. Ezeket a pontokat összeadják és ha az előre megszabott határ fölött van, akkor MEGFELELT, ha nem, akkor NEM FELELT MEG minősítést kap az illető. A továbbiakban ez az eredmény már nem számít bele a rangsorolásba. Tehát lehetsz te kitűnő tanuló ezer nyelvvizsgával és maximális hozott-szerzett pontszámmal, ha a rajz alkalmasságin elvérzel, akkor nem fognak felvenni.

( Volt egy tanítványom néhány évvel ezelőtt, aki az országos tanulmányi versenyben 5. helyezést ért el, tehát automatice bekerült volna bármelyik általa választott építész főiskolára, egyetemre. A rajz alkalmasságin való megfelelés viszont rá is vonatkozott! Nos, a srác októbertől márciusig nem volt hajlandó elkészíteni a házi feladatokat, amiket szoktam adni. Minden alkalommal az volt a kifogása, hogy a tanulmányi versenyre készült. Én minden alkalommal elmondtam neki, hogy a rajz nélkül nem fogják felvenni. Valamikor márciusban, amikor már csak néhány alkalom volt hátra a rajz felvételi előkészítőmből, a rajza színvonala egyszer csak megugrott. Kérdeztem is tőle, hogy mi történt? Azt mondta, hogy elkezdett otthon rajzolni. Ennek és a módszereim hatékonyságának ellenére már nem tudta behozni a lemaradását és nem sikerült a rajz alkalmasságija a BME-re, csak az YBL-re. Nem rajtam múlott és ezt azóta is példaként szoktam felemlíteni azoknak, akik halogatják a szorgalmas munkát )

Én a rajz felvételi előkészítőmönwww.rajzelokeszito.hu ) az utóbbiakra, a rajz alkalmassági vizsgákra készülőkre specializáltam magam. 

Miért fontos ez?

Azért, mert a rajz felvételi előkészítőm tematikáját, módszereit az alkalmassági vizsgák anyagához és a tanítványaim tudásszintjéhez alakítottam ki! 

A rajzból felvételizni szándékozókat kétféleképpen  tudnám két-két csoportra tudom osztani a tapasztalataim alapján:

1. A rajzolási tapasztalat alapján:  

A akik már elkezdtek rajzot tanulni    B akik még nem kezdtek el rajzot tanulni

2. A rajzolási tapasztalat alapján:  

A akiknek van érzéke, tehetsége hozzá    B akiknek kevesebb az ösztönös rajzi tudása 

A két csoport között metszetek vannak. Mondok néhány példát:

1A-2A Vannak, akik már eddig is rajzoltak, mert van hozzá ösztönös tehetségük. Ők szeretnek rajzolni, ezért viszonylag sok gyakorlatot szereznek. Ők bármilyen előkészítőre elmehetnek, mert a tudásuk a szorgalmuk révén mindenképpen nőni fog.

1A-2B Akadnak olyanok, akik már elkezdtek rajzot tanulni valahol, de mivel nincs olyan nagy ösztönös rajzi tudása (tehetsége) a rajzhoz, ezért nehezen fejlődik, főleg, ha nem is kap szakmai segítséget hozzá. Ha ez van, akkor sokan abba is hagyják a rajzolást, mert csalódottá válnak.

1B-2A Akik még nem kezdtek el rajzolni, de van hozzá érzékük, azok szerencsésebb helyzetben vannak, mert még megfelelő szorgalommal be tudják hozni a lemaradásukat.

2A-2B Azok vannak a legnehezebb helyzetben, akik még nem nagyon rajzoltak eddig és nem is született tehetségek. Ők azok, akik bármennyire is szeretnének építész, vagy ipari terméktervező és formatervező lenni, a megfelelő felkészülés, ill. felkészítés nélkül nem fognak átmenni a rajz alkalmassági vizsgán!

Mi a különbség a rajz felvételi előkészítők között?

Nézzük először azt, hogy specializálódtak-e valamelyik témára! 

A rajz alkalmassági vizsgák aszerint épülnek fel, hogy az adott intézményben milyen készségekre, képességekre helyezik a hangsúlyt. Ezek miatt ismerni kell, hogy az adott intézménybe pontosan mi a felvételi követelmény és arra kell felkészülni. Logikusnak tűnik, hogy az adott intézmény "saját"előkészítőjén tudják ezt a legjobban, de mivel az interneten meg lehet találni a követelményeket, mintafeladatokat, ezért ezekhez az információkhoz mindenki hozzájuthat. Ezek a feladatok jellegükben nem nagyon változnak az évek során, így én már ismerem ezeket, valamint a tanítványaim rendszeresen visszajeleznek az alkalmassági vizsgájuk után, hogy mi volt a feladat és azt hogyan sikerült megoldaniuk. 

Az én rajz felvételi előkészítőmön, ahogyan ezt már említettem, mindegyik építész, terméktervező, tájépítész szakra történő rajz alkalmasságihoz megvan a konkrét anyag és tematika! Ennél azonban több is kell:

Kik a tanárok, hogyan tanítanak, milyen tapasztalatuk van?

Teljesen logikusnak tűnik az, hogy oda kell menni rajz felvételi előkészítőre, ahová felvételizni szeretne az ember. Magyarországon sajnos elterjedt az a felfogás is, hogy ha valaki nem oda megy, akkor nem fogják felvenni. Ebben is van valami, de azért gondolkodjunk egy kicsit!

Ahogyan fentebb kategorizáltam a jelentkezőket, látható, hogy eltérő rajzi tapasztalattal és tudással rendelkeznek a felvételizni szándékozók. Igaz az, hogy a legjobbak bárhol fel tudnak készülni. Őket nagy valószínűséggel fel is fogják venni. És a többiek? A többiek ha nem jó képzést kapnak, akkor nem fogják őket felvenni.

A rajz tanításának ugyan úgy, mint az általános oktatásnak, vannak szintjei. A különböző szintekhez megfelelő, specifikus tudással kell rendelkezni az oktatónak, amihez neki is a megfelelő képzést és tapasztalatot kell megszereznie. Az óvodapedagógusokat, a tanítókat, az általános iskolai, a középiskolai tanárokat más-más intézményekben képzik. A végzés után pedig a megfelelő oktatási intézménybe fog elhelyezkedni, mert ahhoz ért. Átjárás nincs: egy óvónő nem tud gimiben tanítani, egy gimis tanár pedig nem nagyon tudna szakszerűen dolgozni egy óvodában.

Kicsit hasonló a helyzet a rajz oktatásával is. A főiskolákon, egyetemeken rajzot tanító tanárok a főiskola, egyetem szintjének megfelelő rajzi anyaghoz értenek leginkább, az oda felvett, megfelelő rajztudással rendelkező hallgatók főiskolai, egyetemi szintű képzését végzik. Tudom, hisz én is elvégeztem az egyetemet (BME-ÉSZK). Tudom, hogy ott mit tanultam, illetve mit nem.

A rajz felvételi előkészítőn más a helyzet. Ott nem csak a tehetségeket kellene tovább képezni, hanem azokat is, akik kevés rajzi tudással mennek oda. Ők meg fogják kapni a megfelelő képzést? Az ő szintjükhöz értenek az ott tanító tanárok? Ha a főiskolák, egyetemek "hivatalos" előkészítőjén az ott tanuló diákok tanítanak, vajon elég képzettek ahhoz, hogy tanítsanak? Tanultak ők oktatásmódszertant? Na mindegy...

Én igen. Én szereztem egy rajz tanári diplomát Szegeden és egy építész egyetemi diplomát a BME-n.

Szólnék még azokról a felkészítésekről, amikor a középiskola rajztanára "felvállalja" a felkészítést. Tudja, hogy mi a felvételi követelmény? Meg tudja tanítani neked a speciális feladatokat, ismeri és érti azokat a szempontokat, amik ezekre az intézményekre jellemzőek? Mert jó rajz és jó rajz között is lehet különbség, attól függ, hogy kinek melyik szempont a fontosabb.

Amikor "diákként" tanítottam az egyetem előkészítőjén, akkor láttam, hogy mik a hiányosságok. Amikor vidékre költöztem, akkor láttam, hogy kik tartanak un. rajz előkészítőket. Amióta elkezdtem a saját  rajz felvételi előkészítőimet azóta látom, hogy ki milyen rajzi tudással érkezik hozzám. Nem vagyok feldobva egyiktől sem. 

Hány fős csoportokban folyik az oktatás?

Mielőtt beiratkozol valahová és kifizetsz egy rakás pénzt, érdemes arról informálódni, hogy mekkora létszámú az adott előkészítő. Ahol mondjuk azt írják, hogy "min. 20 fő", akkor ott szerintem nem nagyon fogják személyre szabottan adni a segítséget. Ott csak információt fognak adni a felvételi anyagról.

Nálam 4-12 fő létszámmal lehet számolni, ami kezelhető. Ha elolvasod a tanítványaim és néha a szüleik visszajelzéseit,  akkor magad is láthatod, hogy milyen viszony alakul ki a tanfolyamaimon köztem és a résztvevők között.

 

Én pont ezekből a tapasztalatokból, hiányosságokból kiindulva építettem fel a  rajz felvételi előkészítőimet

Igyekszem a legjobb lenni. Igyekszem azoknak is esélyt adni a felvételire, akik eddig nem foglalkoztak a rajzolással, de szeretnének megfelelni az alkalmassági vizsgákon!

Szólj hozzá!

Augusztusi rajztábor eredményei

2013.08.22. 01:36 Pizsama / Molnár Zsolt

Az "augusztusi rajztábor" is véget ért a kicsi, de lelkes csapat részvételével.

Úgy érzem, hogy egyre jobban mennek a tanfolyamaim az eredményességet és a hatékony oktatást tekintve. 

Mindegyik képen az első rajz a hétfői felmérő rajzfeladatot mutatják, amikor nem szólok bele a munkába, csak figyelemmel kísérem. A mostani csoport tagjai saját bevallásuk szerint abszolút kezdők voltak. Ez látszik is az első rajzukon, de még van egy évük felkészülni a rajz felvételi / alkalmassági vizsgákra. 

A jobb oldali rajzok készültek pénteken, a tábor utolsó napján. 

Ezekben a rajzokban már benne van a tanítványok által a héten megtanult tudáshalmaz, a megváltozott (vagy éppen létrejött) szemléletmódjuk és természetesen a tanácsaim hatása.

Ezúton is köszönöm a résztvevők lelkes és szorgalmas hozzáállását, a belém vetett bizalmukat, mert ezáltal tudtak túllépni önmagukon és létrehozni azokat a rajzokat, amelyek színvonalán maguk is meglepődtek, amikor péntek délután ezek mellé rakták a hétfőn készült rajzaikat.

Beszéljenek most a képek, illetve a rajzok! Nézzük, hogy hová lehet eljutni a rajzban egy hét alatt!

3_re_k.jpg

2_re_k.jpg

1_re_k.jpg

A magam részéről már alig várom, hogy októberben elinduljanak a rendes ősztől tavaszig tartó "normál" tanfolyamaim, mert már újabb ötleteim vannak!



 

 

 

 

 

 

 

 



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Szólj hozzá!

Júniusi rajztábor tapasztalatok

2013.07.11. 13:30 Pizsama / Molnár Zsolt

A legutóbbi júniusi rajztábor tapasztalatairól szólnék néhány szót.

A nyári rajztáborok egy kicsit mások, mint az évközi tanfolyamok. Ez nem olyan kötött, mint a többi, évközbeni tanfolyam, amelyek után azért mégis csak ott van a rajz alkalmassági/felvételi vizsga. A nyári rajztábort közvetlenül nem követi semmi téthelyzet. A nyári rajztábor egy hete alatt az egyetlen "elvárásom" csak az, hogy a résztvevő kicsit lépje túl önmagát azért, hogy megismerhesse a rajzolásban, rajztanulásban rejlő lehetőségeket.

Miről is van szó?

Kezdem azzal, hogy eddig ez az idei júniusi nyári rajztábor volt az egyik legsikeresebb kurzusom. Igazából mindegyik jó volt eddig, mert a kitűzött célt sikerült megvalósítani: egy hét alatt is sikerült jelentős pozitív változást előidézni a tanítványok rajztudásában, ami az első és az utolsó rajzok összehasonlítása után egyértelműen látszott.

Ezzel azonban óvatosan kell bánni, mert én még nem nevezném ezt a fejlődést stabil rajzi tudásnak!

Azért nem, mert a következők történnek az egy hét alatt:

- Elmondok nagyon sok elméleti ismeretet - Az első napon be nem áll a szám, csak mondom, csak mondom. Egyszerűen annyi mindent szeretnék elmondani, hogy én is érzem, ennyit nem lehet ennyi idő alatt. Azért próbálkozom.:-) Azért is teszem ezt, mert szerintem rajzolás tudománya olyan szép rendszert alkot, amelynek tökéletes működése csak a rendszer minden elemének és azok közötti összefüggések megismerése után válik érthetővé és nyilvánvalóvá! A második napon már egy kicsit visszafogom magam, a harmadik nap pedig sokkal nyugodtabb, itt már a résztvevőknek van mire támaszkodni a rajzolás során. A 4. és 5. nap pedig az ismeretek összegzése.

- Ahogyan feljebb említettem, elhangzik sok elméleti ismeret, emellett rengeteg olyan gyakorlati módszert, fogást is elmondok és megmutatok, amikkel a rajzolás kézzelfoghatóbbá, egyszerűbbé, hatékonyabbá tehető.

- Az egy hét alatt készülő rajzokat a résztvevők rajzolják, de az ismeretek átadása mellett sokat korrigálok, szavakkal vezetem a kezüket. Ez teszi lehetővé, hogy a frissen megszerzett, de még nem beépült, nem rutinosan használt rajzi tudással sikerüljön sokkal jobb rajzokat készíteni, mint azelőtt.

Tehát hiába a sok új és jó ismeret, az idő rövidsége miatt csak a segítségemmel tudnak a tanítványok jó rajzokat készíteni a hét végére. Ezt nem hátrányként említem, hanem pont ellenkezőleg: ha azok a dolgok, amiket én hozzáteszek a rajzukhoz a szavaimmal, maguktól is eszükbe jutnak majd, akkor képesek lesznek önállóan is erre a teljesítményre!

A legfontosabb az, hogy egy hét alatt meg tudom mutatni, hogy igen is, képesek rá!!!

Ehhez viszont az együttműködésük nagy mértékban szükséges. A számomra a nagy kihívást a rajzos szakmai dolgok mellett az jelenti, hogy hogyan sikerül megnyernem a résztvevők bizalmát. Az elmúlt 9 év alatt sokfajta emberrel találkoztam a tanfolyamaimon és nagyon nagy jelentőséget tulajdonítok annak, hogy ki milyen lélektani háttérrel rendelkezik, melyek azok a lelki, alkati tényezők, amelyek segítik, vagy éppen gátolják a rajzolás megismerését, elsajátítását.

Ha valaki bízik bennem, akkor elhiszi amit mondok, meg meri csinálni a számára nehéznek tűnő rajzi feladatot, ezáltal bizonyosságot nyer arra vonatkozólag, hogy igazam volt és lám, milyen egyszerű ez a dolog! Ezt a bizalmat megszerezni számomra nagyon érdekes folyamat.

Néha nagyon könnyen megy, néha igen erős konfliktusokat kell felvállalnom a cél érdekében. A cél az, hogy a hozzám eljövő, időt és pént áldozó tanítvány megismerje a rajzolás tudományát. Néha egyesek nagyon bezárnak, fel kell őket törni, hogy a bennük rejtőző tehetség ki tudjon bontakozni. Pont az ilyen nehéz esetek sikeres mogoldása adja a legnagyobb sikerélményt számomra. A magam fejlődősét is ebben látom, hogy egyre jobban kezelem ezeket az eseteket és sikerül a legtöbbet kihoznom mindenkiből.

A nyári rajztábor végén pedig, úgy tűnik, hogy mindenki sikerélménnyel gazdagodva hagyja el a rajz műtermet.

Én ebben látom a sikeremet.

Meg abban, ha az évközbeni tanfolyamaimon újra nekem szavaznak bizalmat. Meg abban, hogy sikerül az alkalmasságijuk. Meg egy csomó mindenben...

Kell ennél több? Hát persze!

Szólj hozzá!

Ráhangoló rajzos napok értékelése, tapasztalatok

2013.06.03. 14:07 Pizsama / Molnár Zsolt

A műegyetemi (BME) építész rajz felvételi/alkalmassági vizsgák előtt tartottam egy 3 napos úgynevezett "ráhangoló" rajzos képzést. Miért?

Az egyik ok az, hogy még az "intenzív" tanfolyamom februári kezdése után is voltak olyan érdeklődők, akik akkor jutottak el addig a felismerésig, hogy a rajz alkalmassági vizsgákra készülni is kell. 

A másik, hogy vannak olyan fiatalok, akik év közben nem tudnak részt venni az én (hadd mondjam azt, hogy szakszerű) felkészítésemen, mert mondjuk tényleg messze laknak, történetesen Erdélyben, vagy a Vajdaságban. Így, közvetlenül az alkalmassági vizsgák előtt viszont mégis csak jó lenne egy kicsit finomítani, pontosítani a máshol, iskolai rajztanártól, vagy rajzszakkörben addig megszerzett tudást. Az építész és a terméktervező szakokra  történő jelentkezés mégis csak speciális rajzi témaköröket ölel fel, amik nem biztos, hogy egy átlagos rajztanár látókörében benne vannak.

A harmadik, hogy ballagás és az írásbeli érettségi vizsgák időszakában kissé lecsökken a rajzolással töltött idő, ezért nem árt visszarázódni a rajzolásba és ráhangolódni a rajz alkalmassági vizsgákra!

Mi a legjobb módszer? Rajzolni! Rajzolni! Rajzolni!

Ezt tettük mi is ebben a három napban. Az első és második napon a BME rajz alkalmasságin adott feladat nehézségének megfelelő volt a beállítás, amit rajzolni kellett, de nem 3, hanem 2x3 óra idő alatt. Azért volt a dupla időre szükség, mert hagytam, hogy a fiatalok a saját tudásukat használva, szinte önállóan rajzoljanak, én pedig finoman, ügyelve arra, hogy ne zavarjam őket össze az újabb információkkal, instrukciókat, módszereket adtam arra, hogy miképpen tudnak még jobb rajzot készíteni. A magyarázatokkor leállítottam a rajzolást és kértem, hogy rám figyeljenek egy kicsit. Ehhez pedig kellett a plusz idő. Én úgy oktatok, hogy azokat az ismereteket, amelyeket átadok, megpróbálom megértetni, példákat, hasonlatokat hozok rá sokszor az élet más területeiről. Sajnos az idő korlátozott, így csak a legfontosabb dolgokat hozom elő. 

Ez az oktatási módszer különbözik a hosszabb ideig, hónapokig tartó képzéseimtől, mert azokon a nulláról kezdve építem fel a komplex rajzi tudás rendszerét. 

A "ráhangolón" ezt nem tehetem meg, mert a felvételi vizsga előtt már akkor sem szabad gyökeresen megváltoztatni az ember (tanítvány) rajzoláshoz való viszonyulását, ha abban sok rossz beidegződés is van. Pár nappal a rajz felvételi előtt már csak hozzáadni szabad! Ebben a pár napban én is csak hozzátenni igyekszem az addigiakhoz olyan egyszerűen alkalmazható technikákat, fogásokat amivel a kész rajz sokkal-sokkal jobban fog kinézni, ezáltal a bírálók előtt a rajzoló sokkal jobb képességűnek fog látszani, ergo nagyobb esélye lesz a felvételre.

A harmadik, tehát utolsó napon pedig a délelőtti 3 órában is és a délutáni 3 órában is kellett egy-egy olyan nehézségű rajzot készíteni, mint amilyen a BME rajz alkalmasságin lesz majd, illetve volt. Ezeknél a rajzoknál hasznos tanácsokat adtam az időbeosztással, a rajzolás menetével kapcsolatban, mikor mire kell figyelni, mit kell tenni, ha észreveszed, hogy elrontottál valamit. Az utolsó percekben elvégeztettem azokat az eljárásokat, amivel a rajz sokkal "ütősebb", tetszetősebb lett. 

Minden blokk végén együtt megnéztük a rajzokat, kiértékeltük a tanulságokat és megállapítottuk, hogy volt-e fejlődés. Szerencsére volt!

Utólag visszatekintve a magam részéről teljes sikerként könyvelem el a "ráhangoló" tanfolyamomat, s szerencsére ezt alátámasztják a tanítványok visszajelzései is.

Ezek előzetes vélemények, hisz' a felvételi vizsgák eredményei még nincsenek meg, de izgatottan várom őket és remélem, hogy azoknak a tanítványaimnak, akik szorgalmasak voltak és szerintem megérdemlik a sikert, ez valóra is fog válni!

A következő tanfolyamom a "júniusi rajztábor" lesz, ami szintén speciális tematikával rendelkezik, erről a következő alkalommal írok majd!

 

Szólj hozzá!

Címkék: oktatás rajz felvételi ceruza születés grafit rajzolás alkalmassági vonal ráhangolódás ráhangoló tanulható rajz felvételi előkészítő rajz alkalmassági szabadkézi rajz tónusozás

Formába hozás a rajz felvételi vizsgára

2013.05.09. 19:52 Pizsama / Molnár Zsolt

A rajzolás hasonló a sporthoz. A sportban van az alapozás, az edzések intenzitásának, terjedelmének és gyakoriságának növelése, majd amikor közeledik a téthelyzet, a verseny, akkor a csúcsformába hozás.

A rajzolás is hasonlóan zajlik, ha valaki felvételizik valahová rajzból.

Ha valaki rajzos pályára készül, akkor valószínűleg szeret rajzolni és rajzolgat is néha. Nos, a tapasztalatom az, hogy ez nem mindig van így, sőt megkockáztatom, hogy inkább ritka az ilyen eset. 

A 9 éves rajzelőkészítős időszakom alatt a legtöbben úgy jönnek hozzám rajzot tanulni, hogy addig még nem nagyon rajzoltak. Csakhogy kitalálták, hogy építészek, vagy dizájnerek szeretnének lenni. oda pedig rajzból alkalmassági vizsgát kell tenni a sikeres felvételhez. Ehhez pedig el kell kezdeni rajzolni.

Ha ez a felismerés időben, a felvételi előtt minimum egy évvel történik, akkor nincs baj. Ősztől tavaszig kellő szorgalommal és szakszerű segítséggel fel lehet készülni a rajz alkalmassági vizsgákra.

Sokan azonban csak akkor döntenek a továbbtanulás irányáról, amikor közeledik a felvételi lapok beadásának határideje. Ezekben a január, február, március hónapokat magába foglaló időszakban magukra találóknak szoktam meghirdetni az intenzív rajz felvételi előkészítő tanfolyamaimat, mert még mindig van bő 3 hónap a felkészülésre. Igaz, hogy nem túl sok idő, de a semminél sokkal-sokkal több!

A fentiek alapján hosszabb-rövidebb idő, évek vagy hónapok állnak rendelkezésre a rajz gyakorlására, először nyilván kényelmesebb, azután pedig intenzívebb tempóban. Aztán a végzősök számára jönnek az írásbeli érettségi vizsgák, amikor is teljesen érthető módon nem a rajzolás lesz a legfontosabb, pedig közeledik a rajzos megmérettetés is!

Az érettségi írásbelik és a rajz alkalmassági vizsgák közötti időszak ad alkalmat arra, hogy megtörténjen a "RAJZOS FORMÁBA HOZÁS".

Egy három napos "RÁHANGOLÓ RAJZOS NAPOK"-on az adott intézmény  felvételi vizsgájának megfelelő feladatokat lehet rajzolni korrekció mellett, amikor is teljesen rá lehet hangolódni a néhány nappal későbbi felvételi rajzolásra!

A két időpont közötti időben a három napos folyamatos rajzolást követően lehet egy kicsit pihenni, közben azért esetleg rajzolgatni egy kicsit, csak a móka kedvéért. Közben a megszerzett tudás szépen beépül, leülepszik, majd az alkalmassági vizsgán újra előjön.

Csakúgy, mint a sportban: edzések, aztán a verseny előtt néhány nappal csúcsra járatás,  utána egy kis pihenő átmozgatással, aztán a mérkőzés.

Csakhogy itt nincs ellenfél, hanem Önmagadat kell felülmúlnod! Magadból kell életed eddigi legjobb teljesítményét kihoznod!

Készülj fel becsülettel és akkor sikerülni fog!

Szólj hozzá!

Érdekességek a rajzolással kapcsolatban I.

2013.02.14. 16:17 Pizsama / Molnár Zsolt

Hogyan tanítom én a rajzot?

Először is azt mondom, hogy nem csak azt kell lerajzolni, amit látunk, hanem azt, amit látunk és a látványról tudunk.

A valóságban meglévő háromdimenziós tér papíron való kétdimenziós ábrázolása nem egyszerű feladat.!

A fényképezés számára nem probléma, mert a fényképező objektívján keresztülhaladó fényinformációt a megfelelő érzékelők egy pillanat alatt letapogatják és létrehozzák a képet.

Az emberi kéz képalkotása azonban nem ilyen egyszerű, de menjünk csak sorban:

A fényképező megörökít mindent, ami a látóterében van. A rajzoló ember viszont ki tudja választani – sokszor ki is kell választani – a látványból azt, amit a rajzon szerepeltetni akar.

Például: a rajz felvételin összeállítanak egy beállítást mondjuk mértani testekből, bútorokból, paravánokból, stb. Van ahol a beállítást körbeülik a rajzolók. Ilyenkor nyilván nem rajzoljuk be a beállítás túloldalán ülőket, akik azért benne vannak a látványban. Más esetekben a beállítást úgy helyezik el, hogy a kép hátterében láthatóak a beállításba nem igen beletartozó tárgyak, pl. egy konnektor, vagy egy mosdókagyló és csap a falon.

Tipikusan egy építész felvételin, ahol a beállításban szereplő mértani testek és bútorok megfelelő lerajzolása a követelmény, abszolút nincs szükség a véletlenül ott lévő konnektor, vagy csaptelep megrajzolására. Ezekre a döntésekre csak az emberi agy képes a megfelelő gondolkodásmód kialakulása után.

Mi, akik rajzolunk, emberek vagyunk. A szemünkkel látunk, a kezünkkel rajzolunk, amiben pl. egy ceruzát tartunk, amivel egy rajztáblára rögzített papírra rajzolunk, miközben egy rajzbakon ülünk. Mennyi tényező, mennyi lehetőség, ill. hibalehetőség, igaz?

Ahhoz, hogy tisztában legyünk azzal, hogy valójában mit látunk, ismernünk kell a szemünk, látásunk tulajdonságait. Gondoljunk csak az úgynevezett „optikai csalódás” jelenségeire, amikor a különböző geometrikus, vagy színes ábrákkal megtévesztjük a szemünket. Ha ismerjük ezeket a „trükköket”, akkor tudjuk, hogy milyen jelenségekről van szó. Ha nem, akkor jót nevethetünk a becsapós illúziókon.

Nézzünk két példát:

 opti.jpg

Az 1. ábrát nézve úgy tűnik, mintha az ábra magassága jobbra csökkenne. Ennek az az oka, hogy a ferde vonalak megvezetik a szemünket. Optikailag becsapnak bennünket.

A 2. ábra azzal módosult, hogy függőlegesen lezártuk az ábra bal és jobb oldalát, s ez az oldalsó lezárás ad annyi viszonyítási alapot a szemünknek és agyunknak, hogy már nem, vagy csak nagyon kicsit érezzük összetartónak az ábrát alulról és felülről határoló széleket.

Ezek saját ábráim, de akit érdekel, az a Wikipedia weblapjának „optikai csalódások” oldalán találhat még számos érdekes példát.

Az optikai csalódás egyrészt a szem biológiai, fizikai tulajdonságai miatt, másrészt az évezredek alatt belénk kódolódott információk miatt jön létre. Ezek a „kódok” egyébként megkönnyítik a mindennapi életünket. Például a vörös színű dolgokhoz óvatosabban viszonyulunk, mert a vörös szín forróságot, vagy veszélyt jelenthet (tűz, vér). Kék szín meg hideghez kapcsolódik az agyunkban (víz, jég, ég), stb.

Folyt. köv.

Szólj hozzá!

Címkék: felvételi alkalmassági vonal rajz felvételi előkészítő rajz alkalmassági szabadkézi rajz

Hogyan kezdjünk rajzolni tanulni?

2013.02.12. 09:10 Pizsama / Molnár Zsolt

A tudatos szabadkézi rajzolás tanulása a „kockológiával” kezdődik. Szerintem ez a témakör a szabadkézi rajzolás „Alfája és Omegája”.

„Alfája”, mivel igazából ez a kezdet. A „kockológiával” meg lehet tanulni mindazt, ami az alapját képezi a helyes rajzolásnak, a tér- és valóságábrázolásnak.

Sokan vannak, akik foglakoznak a rajzolással valahogyan. Rajzolgatnak ezt-azt, úgy érzik, hogy jól rajzolnak, sőt a környezetük is ezt mondja. Számukra mindig visszalépésnek és unalmasnak tűnhet a „kockológiával” foglalkozni. Sőt még csalódásban is lehet részük, mert a „kockológiában” nagyon hamar megmutatkoznak a rajzi hiányosságok.

Pont ezért az „Omegája” is. Egyértelmű, pontos, könyörtelen visszatükrözése a rajzi tudásnak. Nézzünk rá egy példát! Tegyük fel, adok egy otthoni feladatot. Rajzolj le egy krumplit és egy kockát! Megrajzolod és hozod nekem a rajzokat megmutatni. A krumplira nem tudok majd mit mondani, mint azt, hogy tökéletes munkát végeztél? Miért? Mert végtelen sok krumpli van és mivel nem látom az eredetit, csak a róla készült rajzot, ezért nem tudom összehasonlítani őket. Mi van a kockával? Ha nem tökéletes a kockád, akkor kíméletlenül kaphatod a kritikát. Hogyan lehetséges ez? Hát úgy, hogy még ha nem is látom azt a kockát, amit te lerajzoltál, én mégis tudom, hogy milyen a kocka. Ismerem az összes tulajdonságát magának a térbeli testnek, az őt alkotó síkidomoknak, tudom a perspektivikus ábrázolás szabályait és birtokában vagyok olyan rajzi fogásoknak, eszközöknek, eljárásoknak, amivel meg tudom rajzolni a szinte tökéletes kockát. Ezzel párhuzamosan pedig pontról pontra tudom ellenőrizni a rajzot is, még ha nem is látom az eredeti térbeli testet.

Tehát a lényeg az, hogy olyan témát választok a rajz tanulásához, amely szabályos, a szabályok szóban egyértelműen megfogalmazhatók - megérthetők, taníthatók - tanulhatók, begyakorolhatók – rutinosan alkalmazhatók. Azt szoktam mondani a tanítványaimnak, hogy úgy kell kielemezni a beállítás látványát, hogy az akár telefonon elmondható legyen, ezáltal a telefonvonal másik felén lévő személy is meg tudja azt rajzolni látatlanban is.

A tanítást is úgy csinálom, hogy mindent szóban kimondok, amit közben rajzban meg is mutatok.

 Szóval ezek miatt érdemes alapnak, bázisnak kell tekinteni a „kockológiát”.  Az épületeknél az építkezés az alapozással kezdődik, majd az alap az épület teljes életciklusán át tartja az egész épületet. Ha az alap megsérül, akkor a felette lévő szerkezetek is megrepedhetnek.

Tehát a szabadkézi rajzolásnál fontos az az alap, amit a „kockológia” nyújt. A valóságban meglévő háromdimenziós tér papíron való kétdimenziós ábrázolása nem egyszerű feladat. A a ceruzát, tollat, vagy ecsetet használó ember számára szükség van megfelelő ismeretekre, hogy a kezében lévő rajzeszközt megfelelően tudja irányítani. A művészettörténetet tanulmányozva láthatjuk, hogy a történelem során folyamatosan kutatták ezeket az ismereteket. A vizsgálódások eredményeképpen megfigyeltek bizonyos szabályszerűségeket, amik segítségével a rajzolás fejlődése létrejöhetett. Ezeket az ismereteket és a rajzolásban és a rajz tanításában szerzett saját tapasztalataimat szeretném átadni, amik lehetőséget nyújtanak arra, hogy a szabadkézi rajzolás bárki számára tanítható legyen.

Szólj hozzá!

Mégis minek születtem? Ceruzának?

2013.02.11. 09:10 Pizsama / Molnár Zsolt

Rajzolónak születni, vagy rajzot tanulni? Senki nem születik valaminek. Az igaz, hogy egy gyerek tökéletesnek születik és sok mindent elfelejt, amit aztán újra kell tanulnia. A Mindent úgy kell Igen

Véleményem szerint a szabadkézi rajzolás tanítható. Az igaz, hogy vannak tehetségesebb és jobb érzékű emberek, akik képességeik révén előnyben vannak a többiekkel szemben, de a képzőművészetben is, csak úgy, mint a sportban a szorgalommal és a tudatos felkészüléssel jelentős eredményeket lehet elérni.

            A képzőművészetben szabályszerűségek vannak, az eddig megismert tudás mindenki számára megérthető, tanulható, elsajátítható. Ezen ismeretek birtokosait lehet mestereknek tekinteni, aki pedig az átlagnál több tehetséggel rendelkezik, az valószínűleg magasabb szinten űzi majd a mesterséget és művészetet is teremt majd.

            A szabadkézi rajz tanulása mindenki számára fontos, mert egyrészt a vizuális kultúra megértésének egyik fontos eszköze, másrészt pedig azért szükséges, mert bizonyos oktatási intézményekbe való bejutáshoz feltétel a sikeres rajz alkalmassági vizsga letétele. Erre a vizsgára nem szabad felkészületlenül odamenni, mert ettől függ az, hogy valaki a választott pályán elindulhat-e, vagy nem. Az alkalmassági vizsgákon azt nézik, hogy a felvételiző rendelkezik-e azokkal a rajzi alapokkal, amelyekre az oktatás során már építeni lehet majd.

            Ezekből a rajzi alapokból csemegézek majd! 

Szólj hozzá!

Címkék: oktatás rajz felvételi ceruza születés grafit rajzolás alkalmassági tanulható rajz felvételi előkészítő rajz alkalmassági szabadkézi rajz tónusozás

süti beállítások módosítása