HTML

rajz felvételi előkészítő

Rajzból felvételizel? Építész vagy terméktervező akarsz lenni? Vagy csak szeretnél megtanulni jól rajzolni? Olvasgasd a blogomat!

Friss topikok

Az agyag nem hazudik

2020.12.16. 20:37 Pizsama / Molnár Zsolt

20201216_kep.jpgA fazekas korongozás fantasztikusan jó dolog!

Forog a korong, vele együtt az agyag, a vizes kezünkkel pedig igyekszünk az alaktalan, de képlékeny masszából először egy szép kerek pogácsát, majd egy hengert, végül a kívánt formájú edényt formázni…

Ha! Ha?

Ha elég ügyesek vagyunk hozzá! Illetve nem is ügyesnek kell lenni a fazekas korongozáshoz, hanem a siker érdekében figyelmesnek, nyitottnak, hovatovább alázatosnak kell lennünk.

Legalább az agyaggal szemben.

Mondom ezt azután, hogy több, mint 40 éve csinálom és immár több, mint 14 éve tanítom is a fazekast korongozást. Igen, tanítom, mert a fazekas korongozást lehet tanítani. Méghozzá hatékonyan is lehet tanítani. Én erre képes vagyok.

Több száz olyan gyerek és felnőtt ült már a korongomnál, akik közül előzőleg csak néhányan próbálták meg a korongozást. Tehát a legtöbben még nem ültek fazekas korongon, viszont nálam kivétel nélkül egy-egy elkészült agyagedényt vettek le végül a korongról – két kivétel azért lesz. Hogyan?

Két alapvető esetet tudok megkülönböztetni.

Az első esetben, a legtöbb embert úgy korongoztattam, hogy ők gyereknapon, falunapon vagy céges rendezvényen próbálták ki a korongozást, ahová a szervező hívott meg engem. Számukra ez ingyen volt, úgyhogy sorban álltak az érdeklődők, mert hát ritkán akad lehetőség kipróbálni a fazekas korongozást. Mert például kell hozzá egy fazekas korong.

Ezeken a rendezvényeken a résztvevők nagy száma miatt viszonylag gyorsan végig kellett vinni a korongozás folyamatát egy-egy embernél, hogy mindenkire sor kerülhessen. Minden ügyfélnek elmondtam, hogy mit csináljon, hogyan tartsa a kezét, megmutattam a fogásokat, és ha kellett – mert hát kellett - , akkor kijavítottam a keletkezett hibát, mielőtt az végzetessé vált volna.

A végén kivétel nélkül mindenki hazavihetett egy sikeresen elkészült edényt.

Még az is, akinek elsőre nem sikerült. A sikertelenség oka pedig minden ilyen esetben nem volt más, mint a túlzott „ego”. Az az ego, amikor Ő jobban tudja… Csak azért is.

Persze voltak, akik azért nem igényelték egy ponton túl a segítségemet, mert tényleg meg tudták oldani a dolgokat nélkülem. Miután láttam, hogy tudják, vagy egyből megértik, amit mondok nekik, és meg is csinálják, akkor hátrébb léptem és hagytam őket egyedül dolgozni. Csak akkor léptem közbe, ha feltétlenül kellett. Náluk a magabiztosság tényleg megalapozott volt. Erre azt mondom, hogy nekik egészséges önképük és önismeretük volt.

Na, de voltak olyanok, akiknél látva a nem megfelelő hozzáállást igyekeztem segítséget nyújtani, viszont ők egyszerűen figyelmen kívül hagyták a tanácsaimat, vagy egyértelműen vissza is utasították.

Amikor észrevettem, hogy a segítő szándékom felesleges, sőt zavaróvá vált számukra, és már-már én vagyok a hibás a kudarcukért, akkor egy idő után kényelmesen hátradőltem és csak vártam. Az idő úgyis mindenre megoldást ad...

Hát, ja. Egyszer csak elferdült, leszakadt, levált, leröpült a készülő edény. Hoppá! Az a hülye agyag, mi?

És itt van a különbség az ezután következő második esethez képest!

A fent említett sok résztvevős rendezvényeken a sorban álló várakozók láthatták, hogy az előzőeknél hogyan zajlott le a folyamat, hogy bizony figyelni kell és meg kell fogadni a tanácsaimat. Ezért cserébe sokan életükben először hazavihettek egy – a segítségemmel, de azért mégis jórészt – a saját kezükkel megkorongozott és megdíszített agyagedényt.

Ezért már a sorban álláskor ráhangolták magokat arra az alázatra, amit a korongozás folyamata közben tanúsítaniuk kellet az agyag felé, és természetesen az én irányomban is, hiszen az én segítségem nélkül bizony nem lehettek volna sikeresek. Így aki először túl figyelmetlen, vagány, öntudatos, elbizakodott, szemtelen, illetve adott esetben pofátlan volt, a kudarc után összekapta magát, és elkerülendő a további égést a többi várakozó előtt, a későbbiekben kezessé, figyelmessé vált, megfogadta a tanácsaimat, majd végül sikeresen és boldogan állt fel a korongtól, kezében az általa - J - készített agyagedénnyel.

Falunapokon két emlékezetes eset volt, amikor teljes kudarccá vált a próbálkozás. Mindkettő esetben - de nem egy helyen és időben – egy-egy kerámia szakos iskolába járó 15-16 éves lány akarta megmutatni, hogy mit tud. Amíg várták a sorukat, mindketten „játszották az agyukat”, hogy majd ők aztán...

Aztán amikor sorra kerültek és miután nem engedték, hogy segítsek - mert hát – ők aztán tudják, valahogy mégsem úgy sikerültek a dolgok, ahogyan azt előre eltervezték. Ebben az is közrejátszott, hogy amikor a még igencsak hiányos technikai tudásuk miatt az agyag elkezdett kellemetlenül mozogni – és ha egyszer elkezdett, akkor azután csak még jobban fog majd imbolyogni az edény, ha nincs kijavítva – jött az összeomlás és a hiszti. Már az is hisztit váltott ki, amikor meg merészeltem kérdezni, hogy segíthetek-e? Ezt a hisztit természetesen elősegítette az, hogy előzőleg látták, hogy a többieknél végig szabályosan forgott az agyag a korongon - mert ők hagyták, hogy segítsek -, ezek a „szakemberek” pedig nem. Ebből a kudarcélményből keletkező pánik pedig előidézte és fokozta a későbbi hibákat – csakúgy, ahogyan az agyag egyenetlensége is fokozatosan nagyobb lesz a korongon, ha nincs kijavítva -, így a leányzók próbálkozásainak totális kudarc lett a vége.

Ebben a két esetben, mint pedagógus sem tudtam tenni semmit, mert ők ketten nem fogadtak el mesterüknek. Talán a keramikus iskolában nem tanítják az alázatot a tudás iránt? Talán egyes tanárok nem tudnak annyit, hogy meg merjék követelni a tiszteletet a tudásuk iránt, hogy a tanítványt egyáltalán képessé tudják tenni a megtanulandó ismeretek befogadására? Hát nem tudom…

Csak azt tudom, hogy korábban leírtam már egy esetet, ahol egy felnőtt, egyetemi diplomás, okos ügyes és értelmes nő azon gondolkodott, hogy otthagyja azt a keramikus képzést, ahol egy évet már lehúzott, mert én 2-3 óra alatt annyit mondtam és mutattam neki a fazekas korongozás technikájáról, hogy értéktelenné vált számára az addigi képzés. Mondtam neki, hogy ne hagyja ott azt az iskolát. Én ugyanis nem végeztem semmilyen papírt adó keramikus képzést, így számomra az bír olyan értékkel, amit tisztelni kell és nincs jogom lebeszélni róla senkit.

Amúgy ez az elveimmel is ellentétes lenne, mivel azt vallom, hogy minél több helyről kell ismereteket szerezni, majd azokat a megfelelően értékelni és rendszerezni a megfelelő felhasználás érdekében.

A másik esete a korongoztatásnak az volt, amikor egy-egy illetővel önállóan korongoztam.

Ezen esetek nagy részében minden rendben volt, mert aki veszi a fáradságot és eljön hozzám, az már energiát fektet a dologba és ezt az energiát akkor nem véletlenül befekteti be. Azzal célja van.

Néhány esetben azért akadtak gondok. Volt ugyanis két hölgy, szintén egymástól függetlenül, akikkel nem működtek simán a dolgok. Meg kell jegyeznem, hogy akik így, önállóan jönnek hozzám kipróbálni a fazekas korongozást, azok mind jól szituált, magasan képzett, leginkább hölgyek voltak, akik a munkájukban sikeres vezetők is.

Az a csúnya agyag azonban megviccelte őket. Az agyagnak ugyanis nem lehet parancsolni. Az agyaggal erőszakot sem lehet tenni.

Az agyaghoz maximális igyekezettel alkalmazkodni kell úgy, hogy a végén mégis a mi akaratunk győzedelmeskedjen! Ha nem így teszünk, akkor az agyag bizony fellázad!

A fazekas korongozás egy finom egyensúlyi játék – már erről is írtam. Olyan játék, amiben folyamatosan kommunikálni kell a forgó koronglapon lévő agyaggal. Ebben a kommunikációban nincs megállás, mert a korong forog, tehát csinálni kell! Mikor azon igyekszünk, hogy az amorf agyagtömböt elegánsan vékonyfalú edénnyé formáljuk, közben figyelni kell minden kis mozdulatát, rezdülését. Ha nem úgy viselkedik, ahogyan mi szeretnénk, akkor egyből reagálni kell a rakoncátlan elmozdulásokra, mert ha nem, akkor azok egyre nagyobbak lesznek, és kampec.

Az agyaggal határozottan, de kellő gyengédséggel kell bánni. Okosan. Aki nem tudja ennek a módját, annak én elmondom, elmagyarázom, megmutatom. Mert én tudom.

Én vagyok a kapocs a még nem kellő tudással rendelkező alkotó és az öntörvényű, de formálható agyag között. Én már ismerem minden formáját, alakját, állapotát, szeszélyét. Több, mint 40 év alatt kiismertem a kis huncutot és a barátommá tettem.

Egyrészt azért, mert – állítólag - van hozzá érzékem, másrészt mert volt kitől tanulnom.   

Sajna-bajna 10-23 éves koromig nem volt biztos a tudásom a korongozás ügyében. Ha valaki megkérdezte, hogy mit készítek, csak annyit tudtam mondani, hogy „Ami sikerül.” A fazekas szakkörben mindenki kedvenc céltárgya volt a padlóváza, ami néhány tíz perc szenvedés után kis mécses-tartónak való örvendezéssé változott át.

23 éves koromban aztán láttam korongozni egy igazi mestert. Három hétig napi néhány órában csak néztem, hogy dolgozik és ámultam-bámultam. Az volt a csoda számomra. Az agyag hihetetlen kezességgel formálódott a Dani tenyerében.

Csak néztem, hogy dolgozik. Abban az időben nem volt lehetőségem agyaghoz nyúlni, ezért csak néztem és kérdeztem. Ő meg válaszolt.

Aztán pár héttel később lett nekem is korongom, és amikor az első agyagdarabot rácsaptam a korongra, valami olyan érzésem volt a csattanás pillanatában, hogy én mostantól profi vagyok.

Attól kezdve a fazekas korongon az agyaggal bármikor azt csinálok, amit csak akarok. Lehet, hogy ez a profizmus? Ki tudja. Nem ebből élek.

Később elmeséltem ezt a számomra akkor még hihetetlen esetet a volt fazekas szakköri tanáromnak, aki azt mondta, hogy „Akkor is te voltál a legtehetségesebb, csak te mindig vitatkoztál.”

Ebből a mondatból aztán két tanulságot szűrtem le:

  1. Ha tanítok valamit, akkor olyan szakmai és pedagógiai tudás birtokában kell lennem, ami vitathatatlanul szilárd és megkérdőjelezhetetlen.
  2. Nem hagyom, hogy egy tanítvány vitázzon velem. Csak csinálja meg, amit mondok.

 

Én ettől vagyok jó tanár. Ezért tanítom jól a rajzolást, a karatét és a fazekas korongozást is.

Ha valaki elfogad tanárjának, akkor tanulni is fog tőlem. Nem is keveset.

Aki mindenhol csak irányítani akar, és nem fogadja el más jártasságát és tanácsait, az nem fog tanulni. Tőlem legalábbis nem. Én ugyanis manapság csak egy darabig küzdök a másik ego-jával, csak egy bizonyos pontig, aztán elengedem a dolgot.

Akkor pedig jön a fazekas korong és az agyag. Kíméletlenül.   

Egy másik emberrel szemben lehet okoskodni, ego-skodni, uralkodni, megalázni, mellébeszélni, másokat okolni. A másik embert erős ego-val meg lehet erőszakolni, de az agyagot nem, mert olyankor a kezdetben formátlan agyagkupacból a végén ismét csak formátlan agyagkupac lesz.

Nálam ezért a fazekas korongozás egy remek pszichológiai teszt is. Sajnos én alkatilag rendelkezem azzal a sajnálatos tulajdonsággal, hogy tudatalatti tevékenységemmel képes vagyok mindenkiből kihozni a valóságos személyiségét. Főleg annak negatívabb összetevőit. Bocs!

Ez a fazekas korongozásnál viszont nem feltétlenül tőlem függ, mert akiben több a kedvező személyiségjegy, azt a jó irányba tudom elvinni.

Ha pedig valakiben a negatív jellegű ego a domináns, nála a jellembeli hiányosságokat, javítanivalókat a fazekas korongozás esetében jelen lévő agyag fogja kimutatni.

Ráadásul tökéletes katalizátorként működve, mert a wikipedia szerint:

„A katalizátor a kémiában olyan anyag, ami úgy gyorsít fel egy kémiai reakciót, hogy ő maga annak során nem változik meg maradandóan.” 

Agyagkupacból agyagkupac. Vagy: Agyagkupacból csodás edény. Lehet választani!

Ha tehát valaki elhozza hozzám korongozni a párját, vagy egy cég szervez egy fazekas korongozást a kollégáknak, akkor bizony egy igencsak felgyorsított folyamatban lehet megismerni egy-egy ember személyiségjegyeit.

Az agyag néha kényelmetlenül tiszta tükröt tart a fazekasságot művelő elé és…

Az agyag nem hazudik!

 

Ui.: Az egyik legkellemesebb élményem az volt, amikor évekkel ezelőtt elhívtak a VIVA TV-be, hogy az egyik műsorban korongoztassam a fiatal zenész sztárokat. A ”sztárok” kegyetlenül adták magokat a kamera előtt, de amikor átkapcsoltak a másik helyiségbe, akkor fantasztikusan figyelmesekké váltak és az alkotás iránti alázatosságuk lenyűgöző volt. Lehet, hogy nem véletlenül lettek sztárok.

 

Szólj hozzá!

Címkék: oktatás pszichológia tanítás módszerek rajzolás fazekas ráhangolódás korongozás tanulható rajz felvételi előkészítő

A bejegyzés trackback címe:

https://rajzelokeszito.blog.hu/api/trackback/id/tr2116346826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása