“A hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát.”Nem mindig, mert a sánta kutya sántasága is lehet egy hazugság, ami miatt az a sánta kutya igen gyorsan is tud menekülni előlünk.
Így a sánta kutya farkába kapaszkodó hazug ember is nehezen érhető utol.
Hogyan lehet hazudni?
Sokan azt gondolják, hogy a hazugság csak az, hogy ha nem az igazságot mondjuk.
Hadd nevezzem el ezt “direkt hazugságnak”.
A hazugság nem csak ez.
Az is hazugság, ha nem mondjuk el az igazságot. Ha nem beszélünk dolgokról.
Ez pedig legyen “indirekt hazugság”!
Az első definíció szerinti hazugság a legegyszerűbb, mert annak leleplezéséhez, hogy nem az igazságot mondja valaki, egyszerűen csak fényt kell deríteni az igazságra!
Ezt vagy megtesszük mi, vagy megvárjuk, amíg megtörténik magától.
A fent említett népi bölcsesség szerint előbb-utóbb meg is történik valamelyik.
Az igazság kiderítését megkönnyíti az, hogy a hazug embernek van egy konkrét állítása.
Ennek az állításnak a valóságtartalmát kell ellenőriznünk és bebizonyítani, hogy az állítás nem volt igaz.
De mi van akkor, ha a hazug ember úgy hazudik, hogy tulajdonképpen nem is hazudik.
Ha nem az igazság ellenkezőjét mondja, hanem nem mond semmit?
Akkor hogyan derül ki az igazság?
1. Direkt hazugság
Az első változat kivitelezéséhez meglehetősen fejlett intelligencia szükséges, mert a hazugság lelepleződése ellen egy olyan hazugságrendszert kell létrehozni, amelyben a hamis és igaz állítások láncolata az egymáshoz viszonyított összefüggéseikben tulajdonképpen igaz fog lenni.
A hazugság csak akkor fog lelepleződni, ha ez a zárt rendszer valahol léket kap és kívülről nézve láthatóvá válik a valódi tartalom.
Mondok erre két példát!
Az elsőt egy ismerősöm mesélte el nekem még évtizedekkel ezelőtt. Az ismerősömnek, aki nevezzünk X-nek, volt egy nagyon jó barátja és egy barátnője.
A barátjával egy albérletben laktak, így elég szoros volt a kapcsolat közöttük. A barátja nagyon hajtotta a csajokat, ami X számára is tudott volt. Évek során látta többször is, hogy a srác hogyan kommunikál a lányokkal, és egyszer meg is kérdezte tőle, hogy hogyan mer ennyire bátran nyomulni? A válasz az volt, hogy “Mit veszíthetek?”
X-nek a barátjával nagyon jó volt a baráti kapcsolata, de a barátja egy ismerősével sem találkozott soha, annak ellenére, hogy a barátja már nagyon sokat beszélt róluk. Sokat, de nem sok jót. A barátjának barátai tehát nem voltak érdemesek arra, hogy X is ismerje őket. Ez a tény még értékesebbé tette azt, hogy X barátjának igazából csak X a legjobb barátja. Ezen kívül volt még a srác barátnője, akivel X szintén csak nagyon ritkán találkozott.
X-nek évek óta volt egy barátnője is, aki már Budapesten lakott. A barátnő egyszer csak dobta X-et.
X megkérdezte a lányt, hogy van-e valakije, a válasz nemleges volt. X elhitte ezt a lánynak. X azt mondta nekem, hogy elhitte, mert ő még addig sosem hazudott a barátnőjének, ezért nem tételezte fel, hogy a lány nem mond igazat neki.
X-et nagyon megviselte az eset. A távolság sem segített, mert a lány Pesten dolgozott, X meg vidéken tanult. A lakásban is magányos volt nagyrészt, mert a barátja már minden hét közepén felutazott Pestre orvoshoz.
X bánatát valamelyest enyhítette, hogy a barátja is abban az időben szakított a barátnőjével, így nincs egyedül a világon a bánatával. Bár a barátja nem tűnt túl szomorúnak.
Mivel X nem értette a barátnőjével történ szakítás okát, ezért elszántan munkálkodott a kapcsolat megmentésén. Egy idő után a barátnő látta X elszántságát, úgy tűnt, hogy rendeződik a viszonyuk.
X örömét az is tetézte, hogy egy alkalommal látta az utcán távolról a barátját és annak visszatért barátnőjét újra együtt. Mondta is a barátjának, hogy tök jó, hogy kibékültek a nőjével.
A barátja megkérte X-et, hogy mivel a békülés még nem biztos, ezért kezelje diszkréten, X még a saját ex-barátnőjének se mondja el.
De X elmondta a barátnőjének, mert egyrészt örült a barátja kapcsolata rendeződésének, másrészt pedig ő mindig őszinte volt a barátnőjével.
X barátnője ekkor jött rá, hogy valójában mi történt.
Az történt ugyanis, hogy X legjobb barátja szemet vetett X nőjére. Elkezdett duruzsolni neki arról, hogy X-nek van valakije ott vidéken. A barátnő ezt elhitte, mert ő bizony, mint kiderült, nem volt az az igazán őszinte típus. A barátnő dühét csak fokozta az, hogy X mennyire mereven tagad minden vádat a hűtlenségével kapcsolatban. A nem igaz vádakat csak tagadni lehet.
A legjobb barát és X barátnője így összejöttek.
A legjobb barát mindig remekül felépítette a hazugságainak rendszerét:
- Ügyelt arra, hogy az ismerősei ne találkozzanak egymással, és ne tudjanak olyan információkat egymással megosztani, amikből kiderült volna, hogy az egyiknek ezt mondott, a másiknak azt.
- Megteremtette azt az érzelmi hangulatot az ismerőseinél, hogy az ismerősei ne is akarjanak találkozni egymással. Ennek érdekében mindenkinek csak rosszakat mondott a másikról.
Ahogyan említettem, a hazugság rendszerének felépítéséhez szükséges megfelelő intelligencia.
A rendszer, mint olyan, egy több elemből álló halmaz, amiben a rendszer elemei egymással szorosan összefüggenek. Ha a rendszer egy elemét megváltoztatjuk, akkor ez az egész rendszerre kihat.
Egy jól felépített rendszerben elég tehát egyetlen kis hiba, és az egész rendszer borul.
Ezért aztán nagyon oda kell figyelni arra, hogy a hazugságrendszert építő ne hibázzon egyszer sem! Neki mindig tudnia kell, hogy kinek, mikor, mit hazudott. Ez elég kemény dolog, nem mindenki képes rá, ezért a hazug emberek előbb-utóbb tényleg lebuknak.
De nézzük azt, hogy mi kell a hazugságrendszer felépítéséhez, karbantartásához és továbbépítéséhez? Amikor valaki hazudik akkor a következő hazugságához tudnia kell, hogy akinek éppen hazudni fog, annak addig mit mondott, és ehhez kell logikailag hozzákapcsolni a rendszer következő elemét.
Ehhez a jó memória mellett mire van még szüksége? Időre!
A hazug ember nem egyből ad választ a kérdésekre. Egy kicsit kivár, mert közben futatja a programot a múltbeli emlékeivel és a jövőbeni terveivel. Ez az idő a másodperc tört részétől 1-2 másodpercig szokott eltartani. Van aki közben simán csendben marad, ez esteben a hallgatóban kelthet egy kis feszültséget a meddő csend, de az ügyesebb hazudozók egy kis dadogással vagy “őőő-zéssel” kitöltik az időt.
Arra kell vigyázniuk, hogy a hazugságspirál amellett, hogy jó irányban tekeredik, ne szakadjon meg, illetve kívülről ne legyen hozzáférhető, nehogy elfújja egy kis szél.
X barátja esetében a rendszerbe kissé befújt a szél, mert X egyszer meglátta a barátját újra a kidobott barátnőjével, valamint X továbbra is őszinte maradt az ő barátnőjével annak ellenére is, hogy a barátnő elég furcsán viselkedett.
A teljes igazság csak sokkal később derült ki. Mivel X nem értette a dolgokat, addig nem engedte el a barátnőjét az életéből, amíg ki nem derítette az igazságot.
Ezt aztán egyszer elmesélte nekem, én meg tanultam az esetből és beépítettem a rajzolási módszereimbe. Elmondom, hogy hogyan.
Amikor mértani testeket rajzolok perspektívában, akkor a szélesség-magasság arányt meghatározó egyenesek felrajzolásakor a rajzlapon már a legelső megrajzolt vonal is: H A Z U G S Á G !
Az általam függőlegesre rajzolt egyenes ugyanis a valóságban nem függőleges!
Ez nem az én önkényes hazugságom, hanem az élet és az előttem járó rajzolók kényszerítenek rá, hogy ne mondjak igazat. Ők ugyanis kitalálták az un. ábrázolási konvenciókat.
Ez azt jelenti, hogy mindenki által, tehát a rajzoló és a rajzot néző által is elfogadottan nem azt rajzoljuk le, ami a valóságban látszik, hanem a látottakat úgy alakítjuk át, hogy számunkra a lerajzolt valótlanság a valóságnál sokkal nagyobb igazságot fog eredményezni számunkra. Nem baj, ha valaki nem érti, ez akkor is így van! Most nem megyek bele a részletekbe.
A lényeg az, hogy a rajzolásban tőlem kívülálló okok miatt már az első vonalat is hazudnom kell. Ezek után kénytelen leszek a továbbiakban egy hazugságrendszert építeni fel, különben lebukok. Hát legyen!
Én nem akarok lebukni!
Az életben ezt úgy oldom meg, hogy törekszem mindig igazat mondani!
A rajzban meg úgy kerülöm el a leleplezést, hogy végigviszem a rám kényszerített hazugságspirált.
Ehhez rendszereket építek fel, nagyon ügyelve arra, hogy egy-egy rendszer minden eleme pontos összefüggést mutasson egymással egy rendszeren belül és lehetőleg a különböző rendszerek között is.
Ez olyan, mintha az életben a hazudozó nem tudná megakadályozni, hogy az ismerősei egymással találkozzanak, ezért össze kell fésüli egymással is az egyéneknek külön-külön mondottakat.
Ez történik például szekták és diktatúrák esetében is, ahol a szekta csoportján belül minden összefüggés igaznak tűnik. A szektát ideológiailag összetartó hazugsághalmazhoz pedig a kívülállókat nem engedik hozzáférni, csak a csatlakozni szándékozókat. A szekta tagjait pedig a szektavezető elszigeteli a kívülről jövő igazságoktól, vagy azokat hazugságnak állítja be vagy úgy, hogy eltorzítja azokat, vagy az igazság hangoztatóit hitelteleníti el hazugságokkal a szektatagok előtt.
A szekta tagjai számára minden hazugság tulajdonképpen egységes igazságrendszert alkot.
Szerencsére ilyen szektás hazugságokkal mi nem találkozhatunk. :-)
Valójában a szektákban használt elvet használom fel rajzoláskor is. Lopok, csalok, hazudok.
Lopok (információt, módszert, ötletet),
Csalok (azt rajzolom, ami szerintem fontos),
Hazudok (ábrázolási konvenciók),
de ezek segítségével én azt érem el, hogy a kívülálló is igaznak fogja látni a rajzomat. Hisz ez a célom!
Ennek érdekében okosan csak olyan és annyi információt szedek le a látott valóságról, ami nekem ahhoz szükséges, hogy a rendszereimet a fejemben és a rajzlapon felépítsem.
Tisztában vagyok azzal, hogy ha a rajzomban nem hazudok akkorát, ami már irreális hülyeség lenne, akkor a rajzlapomon létrehozott hazugságrendszer tökéletesnek fog tűnni a néző szemében!
A rendszerem kívülről is védve van, mivel a néző fizikailag képtelen pontosan ugyanonnan nézni a rajzom alapjául szolgáló beállítást, ahonnan én, mint rajzoló láttam.
Ezért, ha jól teszem a dolgom, akkor
S O S E M B U K O K L E !
Ahhoz, hogy jól rajzoljak, csak azt kell tudnom, hogy a hazugságrendszeremet hogyan építsem fel!
Ezt tanítom meg a rajz felvételi előkészítő tanfolyamaimon a tanítványaimnak.
Ehhez nekik csak figyelni kell, elfogadni azt, amit mondok, és gyakorolni, hogy képesek legyenek megvalósítani a ceruzájukkal is.
Aki ezt megtanulja, annak garantált a siker a rajz felvételi vizsgákon!
A hazudozáshoz tehát ész kell!
Aki hozzám jön rajzot tanulni, az már eleve okosabbak - mert jobb döntést hoztak - mint azok, akik máshol akarnak rajzot tanulni.
Okosabbak, mert hittek a weboldalam, vagy az ismerőseik ajánlásainak.
Sajnos nem mindenki olyan okos annak belátásához, hogy a hazudozáshoz ész is kell!
A megtörtént eset Z-vel történt meg. Z sógora volt az, aki azért, hogy menőbbnek tűnjön Z húga és családja előtt, azt hazudta, hogy ő építészmérnök.
A terve bevált, mert meghódította a lány szívét, de hiba csúszott a számításába, mert így kiderült, hogy ő valójában nem építész, hanem asztalos.
Feltételezem, hogy ha asztalosként ismerik meg, akkor most Z a barátját tisztelhetné benne!
Na de nézzük a hazugságnak a másik formáját!
2. Indirekt hazugság
Ez a veszélyesebb! A direkt hazugságnál egy idő után kiderül az igazság és lelepleződik a hazug ember.
Az “indirekt hazugságnál” nincs konkrétan kimondva a hazugság, ezért az nagyon-nagyon nehezen tud csak lelepleződni.
Ebben az esetben sem az a lényeg, hogy mi volt a hazugság tárgya, mert nem a szavak, mondatok, hangok okozzák nekünk a bajt, hanem az az ember, aki hazudik nekünk, aki átver bennünket!
Az indirekt hazugságnál a hazug ember nagyon nehezen lepleződik le, mert nem direktben hazudik, hanem észrevétlenül, más szóval mondva alattomosan támad.
Őt nem tudjuk megvádolni azzal, hogy hazudott, mert corpus delicti hiányában nem tudnánk bizonyítani a bűncselekményt. De hát ő nem mondott ki hazugságot soha! Nem készült hangfelvétel róla, nincs leírva sehol, meg nem is hallhatta senki.
Ő csak egyszerűen nem mondta ki az igazságot, mert nem mondott semmit se. Csak hallgatott.
Itt nem tudjuk, hogy milyen irányban kell keresgélnünk az igazságot, ha valami gyanúsat észlelünk, érzünk.
Az indirekt hazugság olyan mint a rák, ami alattomosan dolgozik az ember testében elbújva, és amikor észlelhető nagyságúvá növeszti magát, akkor már sokszor késő, nem lehet vele mit kezdeni.
Nekem legyen mondva!
A hazugság első módozatát fel lehet ismerni a jelekből, mert pontosan megfogalmazható módszerei vannak a direkt hazudozónak. Elszigetelés, besározás, időhúzás, stb. Ha direkt hazudozó vét egy hibát a hazugsága rendszerében, akkor pillanatok alatt lebukik. De csak akkor, ha nem nézik el neki a hazugságot. Egy szintén direkt hazudozó a kölcsönösség elve alapján, vagy egy indirekt hazudozó a későbbi hasznosítás céljából.
Az indirekt hazudozó nagyon nehezen bukik le, mert ő nem mond semmit.
Egy ismerősöm családja ilyen. Az ismerősömet nevezzük Y-nak.
Y felesége több, mit tíz éven keresztül hiába mesélt az apja alkoholizmusáról, a családban meglévő feszült hangulatról, a férje nem értette, hogy pontosan miről beszél a feleség.
Jó, hát az após a családon belül mindig is egy kivagyi, basáskodó, műveletlen falusi paraszt volt, de hát ő ilyen…
Mesélte Y, hogy egyszer náluk volt az após, Y éppen hazaért a munkából este, jó kedvűen valamit mondott az apósának, az meg olyan stílusban válaszolt vissza, hogy Y teljesen lepadlózott. Mi van?
Mi van? - kérdezte este a feleségét, aki csak annyit mondott neki, hogy “de hát erről beszéltem mindig”.
Y-nak egyből kitisztult minden. Másnak leültették az asztalhoz az apóst, és mondták neki, hogy ne igyon, mert ha nem iszik, akkor egy angyal, ha iszik, akkor meg maga az ördög!
Az após csak annyit kérdezett: “Miért, én iszok?”
A családban ugyanis nem volt téma az ital. Melyik családban az? Magyarországon vagy millió alkoholistát emlegetnek a statisztikák, de ki tud a környezetéből olyan családot mondani, ahol létezik akár egy alkoholista.
Bödőcs Tibornak is hála, nálunk az alkoholizmus csak a viccekben létezik, sok mással együtt…
Y tágabb családjában sem létezik olyan, hogy alkoholizmus. Nem is kell attól rettegni Y-éknál, hogy az apósa bármelyik pillanatban agresszív beszólásaival agyonbassza a családi hangulatot. Ez egyszerűen nem létezik… Nem létezhet!
Y elmondta, hogy néha sikerült előre felkészülni, mert ahhoz ugyan volt esze az apósnak, hogy észrevétlenül osonjon ki a kapun a papírpénzt a zsebébe rejtve, ugyanolyan ügyesen vissza is térjen, majd - mint H. L. Torrente a barátja alvó csajának meghúzása után, mikor még a sliccét se húzta fel -, fennhangon rácsodálkozzon a békés családi életre, mintegy jelezve, hogy ő itt van ám köztünk! Még eszünkbe se jusson, hogy ő nem itt volt az előbb! De tényleg!
Egy idő után már ez is árulkodó jel lehet, de ha ez nem elég, akkor ott van a melegítőgatya zsebében felcsilingelő aprópénz, amely természetesen a kocsmázás után a kapun átlépve már elvesztette visszajáró jellegét.
Nem csak ahhoz kell ész, hogy valamit észrevétlenül tudjunk csinálni, hanem ahhoz sem ártana, hogy az esetleges nyomokat is eltüntessük!
A nem létező ivásnak ebben a nem létező fázisában az alkohol még nem érte el az agyat, de a csörgő apró már előre jelzi a vihart. Lehet rettegni, hogy mikor tör ki!
Természetesen az após az Y-ék házában található italokból nem fogyaszt. Az már kézzelfogható lenne. Azt csak akkor, ha kínálnák.
Y apósa nem iszik. Csak a szomszédjában lakó rokonaik testet-lelket szedáló borszeretetén lehet cinkos összekacsintással szolidan rosszmájúskodni, de azt is csak mértékkel, nehogy valami hasonlatosságra derüljön fény.
Y apósa nem iszik. Természetesen. Az anyós szerint sem, aki pedig az átélt szenvedései jogán a legerősebb tanú lehetne. Ezek után sem a gyerekek, sem az unokák nem mondanak igazat, amikor ilyet állítanak.
Amikor “apuka” iszik, akkor a feszülten szar hangulat van, kínos csendekkel megtűzdelve, dehát azt meg nem kéne már állandóan észrevenni!
Az anyós válasza Y minden törekvésére a problémák megbeszélésével kapcsolatban, hogy “Ugyan már Y!”
Y nagyon jó barátom és elég sokat mesélt nekem ezekről. Onnan tudom ilyen részletesen.
Ha a hazugság nem létezik, mert nem látható, akkor probléma sincs. Természetesen.
Az “indirekt” hazugság csak akkor buktatható le, ha az igazságot kideríteni szándékozó ember olyan kommunikációt erőltet, ahol az indirekt hazudozót rá tudja kényszeríteni arra, hogy “direkt” módon kimondott szavakká formálja az elhallgatott igazságot!
Ha a rajztanfolyamomra vonatkoztatom az indirekt hazudozókról írt gondolatokat, akkor nekem mindig az a legnagyobb szomorúságom, ha valaki csak ül és nem csinál semmit. Abból nem lesz rajz!
Aki nem mer nálam vonalakat rajzolni a lapra, mert fél a következményekkel szembe nézni, az a legkeményebb feladat számomra. Addig küzdök érte, amíg vagy meg nem bízik bennem és akkor saját magában is, vagy elmenekül.
A rajzolást ugyanis úgy tekintem, hogy ugyanolyan, mint maga az élet.
Az életben az első lépés az, hogy megszületünk. Attól kezdve az idő megy előre, mi növekszünk, gyerekként a szüleink a felelősek értünk, majd egy idő után nekünk kell vállalni a felelősséget a viselt dolgainkért.
Vannak céljaink, amiért teszünk dolgokat, és közben hibázunk is.
Nincs hibátlan ember, mindnyájan követünk el hibákat. A hibáink az életünk részei.
Nem szégyellni, hanem kijavítani kell őket!
A legnagyobb hiba az életünkben (is!), amikor nem csinálunk semmit!
A rajzolásban ugyanez a helyzet. Van egy célunk, például az, hogy építészek legyünk.
Ennek a célnak az eléréséhez az első akadály a rajz alkalmassági vizsga, ahol olyan rajztudást kell felmutatni, hogy meggyőzzük az egyetem tanáraiból álló zsűrit a felvételhez szükséges alkalmasságunkról.
Ehhez meg kell tanulni jól rajzolni! Jó módszerekkel, jó tanártól MINDENKI számára lehetséges. Legalábbis nálam így van.
Ahhoz, hogy történjen valami, ami eredményre vezet, a ceruzánkat oda kell nyomni a papírra és vonalakat kell húzni!
Az első vonalak biztosan nem olyanok lesznek, amit az ember szeretne! Ezt tudomásul kell venni! Vannak olyanok, akik erre sem képesek!
Először sok lesz a hiba, de egy idő után már nagyon jól lehet rajzolni. Azok képesek erre, akik a kezdeti hibáik miatt nem menekülnek el, hanem rendíthetetlenül keresik a megoldásokat!
A hibáink a rajzban ekkor sem szűnnek meg, mert nálam a rajzolás folyamata természetszerűleg és elkerülhetetlenül tartalmazza a hibákat!
Azért, mert a szabadkézzel történő rajzoláskor kizárólag olyan módszerek léteznek, amik csak a hibázás lehetőségével együtt működnek. Tökéletes módszer nincs, de több módszer együttes használatával létre lehet hozni egy olyan kompromisszumát az igazságnak, amit el lehet fogadni tökéletesnek.
Mint az életben!
Tudomásul kell venni, hogy a rajzoláskor csak a hibák elkerülhetetlen és szükségszerű létrehozása ad lehetőséget a kijavításukra.
“Csak az követhet el hibát, aki dolgozik.” Aki dolgozik, az pedig hibázik is!
A rajz nem önmagában lesz tökéletes, hanem attól, hogy a néző képtelen hibát találni benne.
Ez kétféle módon lehetséges.
Az egyik módja annak, hogy a néző ne találjon hibát a rajzunkban az, hogy a lehető legügyesebben rajzolunk. Ez az én módszereimmel megoldható.
Azt, hogy a rajzunk egy totális hazugságrendszer, csak mi tudjuk, aki rajzoljuk, mert egyedül mi ismerjük a rendszer létrehozásának szabályait. A néző nem!
A rajzunk így is tele lesz hibákkal, mert nem tudunk tökéleteset létrehozni, de ezt is csak mi tudjuk!
A néző a jó módszereinknek köszönhetően a legjobb tudásunk felhasználásával létrehozott, a lehető legjobb rajzot fogja látni és nagy a valószínűsége, hogy azt ő tökéletesnek fogja tartani!
Az, hogy mi elkövessünk mindent, hogy a tőlünk telhető legjobbat hozzuk létre, az a
“Tartsd szárazon a puskaport… “ mondás első része.
Az …és bízzál istenben” jelentése pedig a következő:
A másik módja annak, hogy a néző ne találjon hibát a rajzunkban az, hogy mi sokkal jobb módszerekkel rajzolunk, mint amivel a néző ellenőrizni tudja a rajzunkat!
Én ezt valósítom meg azzal, hogy olyan elvekkel és módszerekkel oktatok, amelyek létezéséről rajtam kívül más rajztanárok nem tudnak. Továbbá az én módszereim sokkal jobbak, mit ami ők ismernek.
Ezek alapján a tanítványaimmal joggal bízhatunk abban, hogy a néző valószínűleg nem olyan “okos”, mint mi vagyunk!
Ezáltal ők az enyémnél minőségileg alacsonyabb színtű módszereikkel és látásmódjukkal nem találnak számukra létező hibát a tanítványaim rajzaiban.
Nálam nagyon magasan van a jó rajz minőségi határa, mert én ismerem a létrehozás módszereit és azokkal tudom ellenőrizni a rajzokat!
Sajnos már olyan szinten elmentem az átlag rajztanároktól, hogy egyes, más tanfolyamokon is részt vevő tanítványaimnál a rajzolás közben egyes tanárok feleslegesnek tartották pont azokat a szerkesztővonalakat, amiket ők nem ismertek és nem értettek, viszont a tanítványaim pontosan azokkal a szerkesztővonalakkal tudtak olyan rajzot rajzolni, hogy a felvételi vizsgákon a teljesen kész rajzaik alapján mindehol minden rajztanár elismerte a tudásukat.
Engem eddig rajztanár még nem keresett meg, hogy érdeklődjön a módszereim után, de vigasztalásként éppen tegnap este láttam egy filmben:
Hemingwayt megkéri egy író, hogy olvassa el a készülő könyve kéziratát és mondjon róla véleményt.
- Már most utálom ezt a könyvet! - mondta Hemingway.
- De hát még nem is olvasta el - mondja az író. Erre Hemingway:
- Ha rossz lesz, akkor azért útálom, ha jobb lesz, mint az enyém, akkor meg irigy leszek rá és azért fogom utálni!
Szóval jó módszerekkel lehet minőséget alkotni. Ehhez viszont tanulni kell! Nem csak a rajzolásban, hanem az életben is.
A tanulás nem feltétlenül a könyveket jelenti, lehet tanulni a filmekből, a tudományból a művészetből, egymástól, az életből és a hibáinkból is. Főleg az utóbbiból.
A baráti beszélgetések is olyanok, mint a könyvek, filmek, amik másokkal megtörtént élethelyzetekkel segítenek ötleteket adni nekünk a saját életünkben felmerülő problémák megoldásához, hibáink kijavításához.
Minél beszűkültebb világban él valaki, annál kisebb az az információtömeg, amiből táplálkozhat.
Minél primitívebb, agyatlanabb, böszmébb, hazugabb médiumokból táplálkozik valaki, annál kisebb eséllyel fogja helyesen megoldani a valós problémáit!
Ez a legnagyobb baj a műveletlen, buta emberekkel, hogy vagy nem tájékozódnak, vagy nagyon rossz helyről veszik az információkat.
Továbbá a valós problémákat nem akarják sem észrevenni, sem megoldani, illetve észreveszik, de képtelenek megoldani, vagy olyan primitív módszerekkel próbálkoznak, amivel még nagyobb kárt okoznak.
Sem dohányfüst ködébe, sem az alkohol mámorába, sem a gyűlöletkampányok ideológiája mögé nem lehet elbújni a valós életünk valódi és megoldásra váró problémái elől.
Aki ezt hazudja magának, az önmagát csapja be.
Aki önmagát képes becsapni, az mások irányában is hazudni fog.
Aki másoknak túl sokat hazudik, annak pedig nem az lesz a büntetése, hogy senki nem fog neki hinni, hanem az, hogy ő nem fog hinni senkinek!
Annak se, aki őszintén feltárja a problémákat.
Azokat az embereket pedig, akik a problémákat felszínre szeretnék hozni, mert keresik a megoldást, még erőszakkal sem lehet elhallgattatni!
A támadó erőszak védekező erőszakot szül.
A hazugság fenntartására törekvő támadó erőszak mindig gyenge, azért támad.
Az igazságra törekvő ember pedig mindig erősebb, azért van bátorsága kideríteni és szembenézni az igazsággal.
Ezért győz végül mindig az igazság, mert az igazságot csak erős emberek képesek felvállalni.
Ez egy élethosszig tartó feladat egyeseknek.
Amikor véget ér az életünk, akkor meghalunk.
Amikor meghalunk, az olyan, mint a rajzolás vége a felvételi vizsgán. Amikor beszedik a rajzot, akkor már nem tudunk többet hozzátenni.
Addig van lehetőségünk bebizonyítani a rajztudásunkat, amíg a kezünkben a ceruza és előttünk a rajzlap.
Az életben is csak addig van lehetőségünk a hibáinkat kijavítani, ameddig meg nem halunk. A halálunk pillanatát szerencsére nem tudjuk előre, így minden nap minden percében élnünk kell az életünket és fejleszteni kell az
ÉLET - RAJZUNKAT.
Ez meg az életben és a rajzolásban is csak akkor működik, ha cselekszünk, ezáltal hibázunk, majd a hibáinkkal őszintén szembe nézve kijavítjuk azokat!
Az én rajztanári munkámat nem én ítélem meg, hanem a felvételi vizsga szűrije.
Az életünket pedig a barátaink minősége.
Egyik esetben sem hazudhatunk nekik!
