A mostani vírushelyzetben a rajz felvételi előkészítő tanfolyamom is egyelőre ONLINE fut, mint ahogyan a középiskolai és az egyetemi oktatás.
Ebben a pillanatban 72 tanítványom van egy időben a három tanfolyamtípusom 4 csoportjában.
Már a tavasszal belecsöppentünk ebbe a helyzetbe és először nekem is gondot okozott, hogy kitaláljam, milyen módon lehet jól oktatni a rajzot a világhálón keresztül.
Szerencsére van egy elvem és módszerem a nehézségekkel kapcsolatban – ami a rajzolásban is működik – mégpedig az, hogy ami az egyik oldalról nézve hátrányos, az a másik oldalról nézve éppen hogy előnyös számunkra.
Nekem például az az előnyöm az online oktatással, hogy valójában eddig is lényegében online oktattam a rajzot a műteremben is.
Azért online, mert én a rajzoló személyét kettéhasítom
- információszerző és
- megvalósító részre.
A két fél között az agy, a gondolatok - olyan gondolatok, amik szavakkal is kimondhatók – adják meg az összeköttetést.
Nálam ez a szavakkal is kimondható gondolati tartalom teljesen mindegy, hogy a műteremben élőben hangzik el, vagy az internet segítségével online. Működik így is és úgy is.
Erre alapul az a sokaknak nagyzolónak tűnő mondásom is, hogy „Én valóban tanítom a rajzot!”
Igen, mert én szavakkal kimondok minden egyes információt a látványról, a rajzolás lehetséges módjáról, a rajz ellenőrzésének lehetőségeiről…
Szavakkal el tudom mondani minden egyes grafitnyom, ceruzavonás helyét, irányát, a pontosságának valószínűségét, a vonal megjelenítésének szükséges erősségét a rajzlapon – legyen az pont, egyenes vagy ív.
Ezeket az információkat – megfelelő képanyag segítségével - ugyanúgy át tudom adni online, mint a műteremben élőben.
Tisztában vagyok azzal, hogy ez hihetetlenül hangzik, de akkor is így van! Én megcsináltam.
Az utóbbi években azt tapasztaltam, hogy a rajztanári szakma bizonyos színvonalát olyan mértékben hagytam magam mögött a „kockológia” oktatásában, hogy nem csodálkozom azon, ha valaki - legyen az illető akár rajztanár kolléga is - hitetlenkedve olvassa most ezt az írásomat.
Mondok egy-két esetet:
1.
Néhány éve az egyik tanítványom édesanyja rémülten hívott telefonon, hogy az egyik egyetemen a fiának azt mondta a rajz alkalmassági vizsgán az egyik tanár, hogy nem tetszik neki a rajza, mert "túl sok a vonal".
Mi lesz most, mert ezután megy F. a BME Építész Kar rajz alkalmassági vizsgájára? - rémüldözött az édesanya.
Mondtam neki, hogy szerintem nyugodjon meg, mert azt valószínűsítem – illetve biztosan tudom (M.Zs.) - hogy az illető tanár nem ismeri a módszereimet, ezért értetlenül áll velük kapcsolatban.
Továbbá mondtam az anyukának, hogy ne aggódjon, mert azok a tanítványaim, akik az én rajz felvételi előkészítőm mellett jártak a BME előkészítőjére - vagy már felvették őket és részt vettek az egyetemi rajzórákon - mind azt mondták, hogy az ottani tanárok nagyon örültek annak, hogy „végre valaki rendesen kiszerkeszti” a rajzot.
Természetesen F-nek az említett egyetemre és a BME-re is sikerült a rajz alkalmassági vizsgája. Naná!
Viszont ahogyan gyakran megtörténik, a siker már természetesen könnyen jön a tanítványaimnak a rajz alkalmassági vizsgákon, így nem mindenki jelez vissza utána. Szerencsére azért van, aki igen.
A jó hírt F-vel kapcsolatban végül a volt osztálytársától, M-től tudtam meg, akivel együtt jártak fel vidékről az én budapesti előkészítőmre.
M. ugyanis még emlékezett rám a napfényben is, és küldött egy köszönő levelet, amiben azt is megírta, hogy neki négy helyre is sikerült a rajz alkalmassági vizsga:
"Kedves Zsolt!
Az előző évben jártam hozzád rajzolni (nyári + normál) és most hogy már egy fél éve építészmérnöki szakon vagyok a BME-n, szeretném megköszönni a felkészítést. Májusban az összes rajz alkalmassági sikerült ( BME, Ybl, PTE, SZE) és most az egyetemen is fel tudom használni azt a tudást, amit kaptam a tanfolyamon.
Tegnapi nap folyamán beállítást rajzoltunk az órán és a tanár körbemutatta a rajzomat a csoportnak, hogy megmutassa, hogy néz ki egy jó rajz.�
Még egyszer köszönök szépen mindent!
Üdvözlettel: F.M.”
2.
Azt hittem, hogy a módszereim iránti értetlenség csak esztétikai fanyalgást vált ki egyes „kollégákból”, de tévedtem.
Az egyik tanítványom elment egy főiskola rajz előkészítőjére is az enyém mellett párhuzamosan.
„Az a biztos” – ugye? Nálam már jó sokat tanult az illető, így a főiskola később kezdődő rajzi előkészítőjén már használta is a módszereimet.
Az egyik rajzórám előtt rémült arccal fordult hozzám, hogy
„Azt mondták a … előkészítőn, hogy ne rajzoljak annyi vonalat!”
És tényleg meg volt rémülve, mert - azon a helyen, ahová felvételizni akar - azt mondják, hogy ne úgy rajzoljon, ahogyan nálam és nem ott tanulta? Én is megijedtem volna a helyében. Naná!
Én viszont nem az ő helyében vagyok, ezért megnyugtattam, hogy ne foglalkozzon azzal, amit ott mondtak, hanem csinálja úgy, ahogyan én mondom.
- Az én módszereimmel biztosan jó lesz a rajzod, sokkal jobb, mint a többi jelentkezőé, és hidd el, hogy a végén csak az fog számítani! - javasoltam, de ahogyan az illetőt megismertem, sejtettem, hogy a félelme miatt kompromisszumot fog majd kötni az ottani elvárásoknak való megfelelés érdekében.
Bíztam abban, hogy amit nálam megtanult, az olyan erős alapot ad, hogy azt már mások nem tudják lerontani a szűk látókörű elvárásaikkal. Nem is sikerült nekik.
Íme, a tanítványom levele:
„Szervusz Pizsama,
Felvettek. Az alkalmasságin 30-ból 26 pontot kaptam. Úgy rajzoltam, ahogy várták (megmondtam (M.Zs.). A rekonstrukción csak egy pontot veszítettem. A szabadkézi rajznál viszont úgy tudtam használni a technikád, hogy igyekeztem "látni" az irányokat. Igaz a hosszú egyenes vonalakat itt rossz szemmel nézték volna, így azokat nem használhattam, de szerencsére így sem lett annyira csálé a mű és elfogadták.
Minden jót
Üdvözlettel Á. M.”
Aztán olyan is megtörtént, amire sosem számítottam.
A 2020. évi júniusi nyári tanfolyamomon volt két olyan tanítványom is, akik már felvételt nyertek a BME-re.
Úgy, hogy előtte a BME által szervezett „hivatalos” rajz felvételi előkészítőjét csinálták végig.
Az egyikőjük előtte nyáron volt már az én „nyári” tanfolyamomon, tehát tudta, hogy hogyan oktatom a rajzot. Ennek ellenére mégis a BME előkészítőjére ment el év közben.
Aztán sikerült is az alkalmasságija, de érezte, hogy nem tud rajzolni! Legalábbis ahhoz képest, amit nálam látott.
Ezért a sikeres rajz felvételi után visszajött hozzám újra!
Én meg megdöbbenve láttam, bár valójában nem csodálkoztam, hogy az én előkészítőm után semmit sem fejlődött, hiába járt a BME előkészítőjére.
Az elmúlt tizenegykét évben sokszor előfordult már, hogy egy-egy BME előkészítős kitérő után a volt tanítványaim rohantak vissza az én aktuális tanfolyamomra.
Volt, akinek az édesapja szinte úgy könyörögte vissza a lányát a már futó tanfolyamomra.
Azt a lányt, aki két évvel a felvételi előtt részt vett az egyik augusztusi „nyári” tanfolyamomon, majd arra a felvetésemre, hogy érdemes lenne neki ősszel jönnie a „normál” tanfolyamomra, azt mondta, hogy „Túl macerás vidékről Pestre feljárni év közben.”
Nagyon rosszul esett a nemleges válasz, mert én mindenkinek egyfajta megérzésből adom a tanácsaimat. Ha valaki azt nem fogadja meg, akkor - ez a tapasztalatom - ott valami nagyon nem stimmel. Csak ki kell várnom a fejleményeket.
Mint ahogyan aztán később kiderült, a lánynak már akkor ősszel nem volt macerás feljárni Pestre, a BME előkészítőjére. Eltelt az az év, és a felvételi előtti télen egyszer csak rájött, hogy mégsem tud rajzolni.
Na, attól kezdve már nem okozott gondot feljárni Budapestre az én előkészítőmre. Sőt, onnan már olyan becsületem lett a lánynál és az édesapjánál, hogy minden tanácsomat megfogadták. Jólesett, bevallom.
A lányt természetesen fel is vették a BME-re.
Kérdem én, mi kell még, hogy lássák az rajzból felvételizni szándékozó fiatalok és a szüleik, hogy melyik az a hely, ahol valóban megtanul a gyerekük rajzolni?
Nem csak azért, hogy felvegyék, hanem azért is, hogy valóban tudjon rajzolni!
Rajzolni tanulni a jelen kor talán legjobb, de mindenképpen egyedülálló - mert én találtam ki - rajzoktatási lehetőségét felhasználva!
Megismerni egy biztosan és hatékonyan működő rajzi módszertant a hozzá kapcsolódó elméleti és gyakorlati tudással együtt.
A talán az kell a jó döntéshez, hogy lássák, hogyan jutottam el idáig?
Jó, legyen! (mondom magamnak)
Egyrészt úgy, hogy
sem a tanárképző főiskola rajz szakán, sem a BME építész karán nem kaptam meg azokat az információkat a rajzolásról, amikre egyébként számítottam.
Például a BME-n második év első félévében un. tollrajzokat kellett készíteni főleg az egyetemi épületek belső tereiről. A tanárok elmondták a szempontjaikat, de én nem értettem belőlük semmit. Már kínos volt számomra (is), hogy annyit kérdezek tőlük, de akkor sem értettem, hogy mit akarnak pontosan.
Kínkeservesen összekapartam-vakartam a rajzokat a legjobb szándékkal és megdöbbentem, amikor szembesültem, hogy 3-3 lett az osztályzat. Nekem hármas? Egy jeles eredménnyel végzett diplomás rajztanárnak? Hogy is van ez?
- Miért? - kérdeztem Dobó Mártont, a rajzi tanszék egyik egykori tanárát.
Már nem emlékszem, hogy miket mondott, de a vége az lett, hogy megkértem, mutasson olyan rajzokat, amik ötöst kaptak. Mutatott.
- Ilyet én is tudok! – mondtam.
- Akkor rajzold újra őket, van rá egy heted!
Egy hét alatt megrajzoltam újra az egész félévet és vittem a Marcinak a rajzokat. Odaadtam a kezébe, megnézte őket és azt mondta:
- Ezeket nem adom vissza, mert mintarajzok lesznek. Ez ötös-ötös.
Ezután a félév után otthagytam az egyetemet, mert elegem lett sok mindenből az egyetemen és a magánéletben is. Fél év múlva viszont folytattam, mert rájöttem, hogy mégis csak építész akarok lenni.
Amikor visszamentem az egyetemre, akkor az utolsó félévem jó rajzjegyeim miatt a „kiemelt tankör”-be kerültem és a rajzi tanszék demonstrátora is lettem. Ezáltal többek között részt vettem a tanszéken folyó oktatási munkában is:
- Töreky Ferenc és Szyksznian Wanda grafikai tervezés óráján segédkeztem a BME Gépészmérnöki Kar ipari termék- és formatervezőinél egy félévben, valamint
- másodéves építészeknél segítettem órát tartani Szincsák Józsefnek egy félévben, illetve
- a BME „hivatalos” előkészítőjén is tartottam órát.
Mint építészkari hallgató, de mint diplomás rajztanár (és villamosmérnök).
Ezek mind nagyon hasznos tapasztalatok voltak számomra a rajz oktatásával kapcsolatban.
Másrészt úgy jutottam el idáig, hogy
amikor megkezdtem először Pápán, majd Győrben is, aztán Veszprémben is, végül Budapesten is a saját rajz felvételi előkészítő tanfolyamomat, akkor tudtam, hogy az egyetemek és főiskolák „hivatalos” rajz felvételi előkészítőivel csak úgy tarthatom a versenyt, ha bizonyítottan jobbá válok, mint ők.
Ezekre a „hivatalos” előkészítőkre természetes, hogy özönlenek a népek, bármilyen is a „kockológia” oktatásának színvonala. Mert "hivatalos".
Nekem nagyon jónak kellett lennem a puszta létezésért, és mivel egy idő után már biztos voltam a dogomban, a nehézségek ellenére sem adtam fel. Abból pedig volt egypár.
Nem adtam fel a legnehezebb időkben sem, mert hittem magamban és tudok küzdeni a hitemért. Ha tudom, hogy jó, amit csinálok, akkor nem szabad abbahagyni, mert kevés a tanítvány és veszteséges a vállalkozásom.
Folytattam, mert hittem benne. És mertem nagyot álmodni! :-)
Egy évvel később pedig már - és azóta is - két teli csoportot indítottam egyszerre!
Az életben egyébként is - legalábbis általában - igyekeztem kihozni magamból a legtöbbet, amit csak tudtam.
Itt ez kötelező is volt, mert azok a tanítványaim - akik bizalmat adtak nekem azzal, hogy én készíthettem fel őket a rajz felvételire - elég nagy felelősséget is tettek rám. Ennek úgy tudtam eleget tenni, ha elérem, hogy sikeresen felvételiznek rajzból.
Egyértelmű volt a cél, csak az eszközöket kellett hozzá megtalálni rajzszakmailag és pedagógiailag.
Hogyan hoztam össze az eredményeimet? Ez lesz a következő szempont:
Harmadrészt úgy jutottam el idáig, hogy
egész életemben sok mindennel foglalkoztam. Ráadásul úgy, hogy nem csak belekaptam dolgokba, hanem elég hosszan és eltökélten barangoltam be ezeket a területeket vagy mentem végig egyes utakon.
Villamosmérnöki, rajztanári, építészmérnöki diploma, 3. dan fokozat a kyokushin karatéban, fazekaskodás, vállalkozás, oktatás több területen, edzősködés, zenélés, stb.
Néha - sokszor - úgy tűnt, hogy ezek a különböző érdeklődési területek csak szétszórják a figyelmemet, de volt egy pont, ami után azt vettem észre, hogy valójában teljesen egyértelműen erősítették egymást.
Így sikerült a rajzolás területén (is) kialakítanom olyan elveket, szabályokat és módszereket, amelyek együtt egy olyan rendszert alkotnak, amely által a rajzolásnak a „kockológia” témakörét nagyon-nagyon jól meg tudom tanítani lényegében bárkivel. Tehetségtől függetlenül! Azért merem ezt kijelenteni, mert a tanítványaim 90-95%-a azt mondja az első órán, hogy addig nem nagyon fogott még ceruzát a kezébe.
Aztán mégis sikerül nekik a rajz alkalmassági vizsga. És ott nem én vagyok a zsűri!
A módszereim azért jók és hatékonyak, mert tudom, hogy:
- hogyan gondolkodik a rajzot bíráló tanár, tudok az ő fejével gondolkodni
- tudom, hogy hogyan gondolkodik a zsűriző bizottság (mint csoport)
- mitől jó egy rajz
- hogy milyen módszerekkel lehet egy rajzot:
- biztos kézzel
- hatékonyan
- gyorsan
- hibák nélkül megrajzolni
- az én módszereimmel megrajzolt rajzban az nem talál hibát, aki nem ismeri a módszereimet, mert az én módszereimmel elkerülhetők azok a hibák, amiket más egyébként elkövet, ezért természetesnek vesz. Mivel ezek a hibák az én tanítványaim rajzaiban nem jönnek létre, ezért azok egyértelműen jók ezáltal
- milyen módon kell a rajzot megrajzolni, hogy az jónak is tűnjön
- mik azok a rajzi trükkök, amikkel egyszerűen fel lehet dobni a rajzot, hogy annak „íze, zamata” legyen, szinte elvarázsolja a nézőt, a zsűrit
- milyen a tanítványaim gondolkodásmódja – már az „idősebbekét”, a 20-30-as korosztályét is kiismerem – ezáltal rá tudom vezetni őket a helyes hozzáállásra a rajzolással kapcsolatban
- ha valaki elpityeredik az órán, mert azt hiszi, hogy „ő ezt nem tudja”, akkor hogyan adjak neki önbizalmat, mert „én tudom, hogy ő meg tudja rajzolni, amit kell, csak még ő nem tudja azt, hogy tudja, amit én viszont már tudok”. :-)
- hogyan kell jól tanítani
Mindezeket a gondolatokat szavakkal úgy meg tudom fogalmazni, hogy akár a műteremben, akár online meg tudom az anyagot tanítani.
Mi kell még?
