Elővettem a Valóság, gondolat, rajz – Építészeti grafika című könyvet (Dobó Márton, Molnár Csaba, Peity Attila, Répás Ferenc, Műszaki Könyvkiadó 1999. Budapest). A könyvben szereplő grafikák a BME Rajzi és Formaismereti Tanszék archívumából származnak. (A cikkemben szerzői jogok miatt nem közölhetek a könyvből képeket, de akinek megvan, az vegye elő és találomra válogasson a rajzok között!)
Nagyon szépek a rajzok, nyilvánvaló, hogy a legtehetségesebb, legügyesebb diákok és tanárok legjobb munkái kerültek bele ebbe az archívumba. Találomra kiválasztottam közülük néhányat és ellenőriztem őket, hogy azon túl, hogy szépek és jók, megfelelnek-e a perspektíva szabályainak, mint például az „összetartás”, vagy a „rövidülés”. Azt állapítottam meg, hogy a vizsgált rajzok mindegyikében kissé hibás, vagy másképpen mondva „nem tökéletes” az előbb említett szabályok megléte. Megjegyzem, ezek ellenére a rajzok nagyon jónak „tűnnek”. Azért csak annak tűnnek, mert valójában nem teljesen azok. Legalábbis olyan szempontok alapján, amit a perspektíva rajzolásánál fontosnak, illetve tulajdonképpen alapnak tartok. Ez a „látszatjóság” nem zavart engem egészen mostanáig, amíg a rajz tanításában el nem jutottam erre a szintre, ahol most tartok. Hogyan is zavart volna, hiszen régebben én sem tudtam jobban rajzolni, mint azok, akik ezeket a rajzokat készítették.
Akkor mi is a gondom tulajdonképpen?
A könyvben szereplő rajzok csoportja gondosan kiválogatott esszenciája nagyon-nagyon sok rajznak. Ezek a legjobbak. El tudjuk képzelni, hogy mennyi azoknak a rajzoknak a száma, amik az egyetemen készültek és nem fértek bele ebbe a könyvbe. Ennek boncolgatása részemről nem öncélú kritizálás! Inkább az érdekel, hogy hogyan lehetne ezeknél a rajzoknál bizonyos szempontból még jobbat készíteni sokkal nagyobb valószínűséggel, mint ahogyan ezek "sikerültek". Éppen ezért az előző megállapításomból a kulcsszó számomra ez: „sikerültek”.
Már nem tudom, hogy pontosan hol hallottam ezt a kijelentést, de valaki mondta egyszer:
„A mesterlövész puska csövét nem gyártják, hanem az csak úgy sikerül.”
Mit is jelent ez? Körülbelül annyit, hogy a fegyvergyárban a megfelelő technológiával a megfelelő technológiai fegyelem mellett legyártanak rengeteg fegyvercsövet, amik a selejteket leszámítva megfelelnek az előre meghatározott tűrésnek. Arra az általános célra, amire egy általános használatú fegyvert szánjuk, mindegyik megfelelő lesz: nem nagy távolságokra megfelelő pontossággal működjenek. Ezeken az általános felhasználású fegyvereken kívül azonban szükség lehet a sokkal magasabb szintű elvárásoknak megfelelő, úgynevezett mesterlövész puskára is, amelyből az előzőeknél ritkábban adunk le lövéseket, de azoknak nagy távolságra is megfelelő biztonsággal kell a célt eltalálni. Ezekből nem is kell olyan sok, mint amennyi puskacsövet egyébként legyártanak, így csak át kell nézni a rengeteg legyártott puskacsövet és meg kell keresni közöttük azokat, amik véletlenül jobbak lettek, mint a többi. Ilyeneket biztosan találnak, tehát így „sikerül” a mesterlövész puska csöve.
Így sikerülnek a „tehetséges” rajzolók rajzai is a többiekéhez képest. Természetesen az ő rajzaikban is van egyfajta tudatosság, ami több is, mint a „tehetségtelenebb” társaikéban, de bizonyos szempontból a rajzaik mégiscsak „sikerültek” jónak tűnni. Azért van merszem ezt kijelenteni, mert amíg nem látom a létrehozásban a tudatosságot megjeleníteni és a szabályszerűségeket igazolni, addig kis túlzással csupán véletlenszerűnek tulajdonítom a viszonylagos sikert. Honnan tudom egyébként, hogy egy rajzban nem jó a perspektíva? Úgy, hogy leellenőrzöm. Elég csak két egyenes vonalzót ráilleszteni két összetartó egyenesre, ami kijelöli azok iránypontját. A többi, valóságban ezekkel párhuzamos éleket megjelenítő egyenesre fektetett vonalzónak is ezen a ponton kell átmenni, ha jó a rajzban a perspektíva. Nos, ez nem történik meg sokszor a rajzokban.
Jogosan fel lehetne tenni nekem a kérdést, hogy milyen jogon kritizálom én ezeket az egyébként remek rajzokat? Ki vagyok én és minek képzelem én magamat?
A válaszom egyszerű: tudok olyan módszereket, amelyek segítségével, sokkal tökéletesebben meg lehet rajzolni a perspektívát! Nem csak, hogy tökéletesebben, hanem mindenki számára lehetséges módon. Nem kell hozzá „tehetségesnek” lenni!
Honnan tudom ezeket a módszereket? Onnan, hogy kitaláltam őket, illetve a meglévő ismereteket olyan rendszerekbe állítottam össze, amelyek használata nagyon leegyszerűsíti a rajzolás egyébként bonyolult módját.
Ez új dolog, vagy csak önfényezés?
Ezt döntse el mindenki! A magyar szavak mindegyike megtalálható a szótárban. Az írók költők is csak ezeket a szavakat rakják más más sorrendbe.
Én is csak ezt teszem a rajzolás elemeivel. Az előző gondolat analógiájával élve azért kitaláltam még egy-két olyan "szót" is, ami eddig nem volt benne a szótárban. Csak ennyit csináltam.
Egyszerűsítsük hétköznapivá a dolgokat, hogy mindenki számára elérhetőek legyenek!
Hogy érzékeltessem a mondanivalóm lényegét, mondok néhány példát. Aki nagyon erős, az fel tud emelni akár egy kisautót is. Ezt a közönség elismeréssel díjazza. Az autószerelők nap, mint nap emelgetnek autókat emelők segítségével, mégsem tapsolja meg őket senki. Másik példa, ha valaki tud rajzolni szabad kézzel egy szép kört, akkor ő nagyon ügyes rajzoló. Ha valaki körzővel rajzol egy sokkal tökéletesebb kört, akkor abban nincs semmi, azt mindenki meg tudja csinálni, nem? Csak azért nem szenzáció, mert a sokkal jobb eredményt sokkal egyszerűbb módon hoztuk létre? Amúgy teljesen jogos elismerni azokat, akik a jó módszerek ismerete nélkül tudnak jót alkotni. Ez az elismerés viszont csak addig érvényes, amíg nem jön egy olyan „tehetségtelen”, aki egy-két jó módszer segítségével jobb minőséget hoz létre. A technikai fejlődés mindig felülírta a nyers erőt és az ösztönös módszereket. A borzasztóan erős és állig felfegyverzett Góliát legyőzéséhez Dávidnak elég volt csupán egy parittya és egy kő birtoklása, valamint azok használatának ismerete.
Szóval ne csapjuk be önmagunkat: ha a legtökéletesebb eredményre van szükségünk, akkor ne azzal foglalkozzunk, hogy annak létrehozása mennyire különlegesen történik, hanem azzal, hogy ezt az eredményt hogyan érhetjük el a lehető legegyszerűbb, mindenki által elérhető módon! Főleg akkor, ha egy rajz alkalmassági vizsga lesz a megmérettetés helyszíne!
A példákban a jó eredményhez szükséges volt vonalzóra és körzőre. Ezeket egyszer ki kellett találni valakinek, csakúgy, mint annak idején a kereket. Ó milyen egyszerű dolog! Amerikában az európaiak megjelenéséig miért nem találták fel a kereket?
A szabadkézi rajzban nincs engedélyezve se a vonalzó, se a körző, sem más segédeszköz használata. Csak az eszünket tudjuk használni, a "gondolati segédeszközöket" fejben kell kitalálnunk!
Illetve már nem kell, mert kitaláltam őket. Csak a használatukat kell megtanulni. Ezekkel a „virtuális” vonalzókkal a „kevésbé tehetségesek” által is tökéletesre rajzolható a perspektíva! Ugyan úgy, mint ahogyan bárki tud egyenes vonalat rajzolni egy vonalzó, vagy egy tökéletes kört körző segítségével!
A módszerek ki vannak találva, a megértésük egyszerű, a használatuk elsajátításához pedig csak szorgalom kell!
Ritkán szoktam lefényképezni a tanítványaim rajzait, de a honlapomon ( www.rajzelokeszito.hu ) azért fellelhetők olyan képek, amelyeken látszik, hogy egy hét alatt is mennyire könnyen elsajátíthatók a módszereim!
Egy fotót azért beteszek ide is:
